Jelenlegi hely

Páratlan alakítások, azonnal szerethető karakterek - Interjú Járai Máté színművésszel a Meseautó musical kapcsán

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház második nagyszínházi bemutatója a Meseautó című musical comedy volt. A jól együtt dolgozó szerzőpáros, Szente Vajk és Galambos Attila írták a dalszövegeket és a szövegkönyvet. Stílusuk most is, mint mindig, a közönség igényeire van szabva.

Humoros és vidám előadás, ahol garantáltan jól érezzük magunkat. Minden szereplő a maximumot nyújtja és az összhatás kiváló. A történet a filmekből ismert, ezúttal azonban szuper dalokkal és táncokkal frissítették fel az alkotók.

Mechle Christian alakítja a jóképű, fiatal és gazdag bankigazgatót, Szűcs Jánost, aki unja már, hogy a nők a pénze miatt érdeklődnek iránta. Még a titkárnője is szerelmes belé (Auksz Éva/Náray Erika), de ő mégsem találja a szerelmet. Majd egy napon meglátja a gyönyörű, tiszta lelkű Kovács Verát (Kovács Gyopár), s úgy dönt, ezúttal másnak adja ki magát, így próbálkozik.

Ebben segítségére lesz barátja, Péterffy Tamás (Varga-Huszti Máté). Vera éppen az ő bankjában kezd el dolgozni. Barátnője, Sári (Venczli Zóra) ajánlja be, főnöke pedig Halmos Aladár lesz (Járai Máté).

Természetesen a szerepcsere miatt elindul a pletyka és a kavarodás odabent a banknál. Vera annyira megörül, hogy állományba vették, hogy gazdag nőnek érezve magát egy autószalonba megy nézelődni. Itt éppen megérkezik János vadiúj csodajárgánya, amire Vera viccből ajánlatot kér. János megtalálja a módját, hogy végül a meseautó által Vera közelébe férkőzzön, úgy, hogy Verának ez ne kerüljön pénzbe.

Ha csak a zenéket, táncokat és az elénekelt dalokat nézném, akkor is ajánlanám ezt a darabot többszöri megnézésre is. De mindezekhez még társul a díszlet, a jelmezek és nem utolsó sorban a páratlan alakítások. A karakterek jófejek, lazák és kedvesek, azonnal meg fogjuk őket kedvelni. A szereposztás parádés lett, minden egyes színművészt kiemelhetnénk egyenként is, csodálatosan játszanak, miattuk lesznek ennyire humorosak és szerethetőek a szereplők.

A könnyed, vicces részek és a romantikus, lélekemelő részek váltakozása jellemzi az előadást.

Természetesen a varázslatért és a maximális kikapcsolódásért Járai Máté színművész is felelős, őt kérdeztük az ikonikus szerepéről.- Tiszavölgyi Cecília interjúja.

Megnézted-e a filmeket, töltekeztél belőlük?

Ha én filmfeldolgozásban játszom, akkor nem szoktam megnézni, direkt. Vannak halvány emlékeim, a Kabos-félét is láttam, és később a Bajor-félét is. De most nem elevenítettem fel, méghozzá azért nem, hogy ne legyek – saját magam által – vádolható azzal, hogy onnan lesek el. Nem mintha profiktól és szuper alakításoktól nem lehetne, vagy nem érne másolni. Egyszerűen azért, mert szeretem ilyenkor az adott koncepciót megformálni, végrehajtani. Nagyon nehéz, ha ilyen elvárás van, mint például Kabos Gyula szerepét eljátszani.

Sokszor játszottam már Latabár után szerepeket, törekedtem rá, hogy ne nézzem meg előtte a filmet. Szerintem van bennem egy elég erős vígjátéki véna, ha úgy tetszik, ezért adja magát, hogy ilyen szerepeket kapok. Ha regényadaptációról van szó, akkor inkább utána olvasom el. Azt szeretném, hogy ami nekem a szövegkönyvben meg van adva, annyi legyen benne, hiszen nekem abból kell dolgoznom.

Hogyan motiválod magad?

Ez egy szerencsés alkati kérdés talán, hogy én nagyon tudok lelkesedni a szakmám iránt. Engem motivál, amikor egy darab már összeáll, és jön egy rész, ahol lehet brillírozni, meg lehet nevettetni a közönséget, vagy jön az én számom, vagy egy jó koreográfia. Szerettem ezt a próbafolyamatot nagyon. Kellett már a közönség is hozzá, hiszen ez egy musical comedy, ahol számít a közönség reakciója.. Szerintem szerethető ez a darab és nagyon szeretik is, jó érzés, amikor telt ház van és több száz ember egyszerre nevet.

Nagy szükség van az ilyen előadásokra, komédiákra, ahol gyönyörű a zene, van szerelem, van egy kis ármány, de a végén minden jóra fordul.

Hogyan tudsz kikapcsolódni?

A színház egyfajta adrenalin-függőséget okoz, ezért ha nem dolgozom, nagyon tud hiányozni. Ezt már az évek során megtanultam. Mindig azt tervezem, hogy elutazok valahova és jól kipihenem magam, de az idegrendszerem még mindig dolgozik, folyamatos munkában van és várja a különböző hatásokat. Akkor is izgulok, ha nem játszom, este hét óra körül már van fel vagyok spannolva. A feleségem szokta mondani ilyenkor, hogy „hú, de fel vagy pörögve”, és otthon a saját szavamba vágok. Ha hosszabb szabadságon vagyok, akkor természetesen ki tudom pihenni magam. Mindig igyekszünk egy-egy napot ellopni az évből.

Ha a feleségemmel együtt elutazhatok, az nekem az igazi kikapcsolódás. Az évad eleji elképesztő pörgést is muszáj volt kipihenni. Dehát a színész olyan, hogy sosem jó: ha ezer dolga van és pörög az élet, akkor ki van fáradva, ha pedig semmi nincsen, akkor alig várja, hogy mi következik. Ez is egy függőség, de lehet vele jól és rosszul is élni.

Tudsz-e sminkelni?

Igen, magamat sminkelem. A Halmos Aladár-bajuszomat nem én festem, hanem a fodrásztár-vezetőnk, mert ehhez biztos kéz kell. De az alapozót fel tudom és szoktam is kenni magamnak, a szememet is ki tudom húzni. Ez az előadás előtti felkészülés fontos része. Megérkezem, felmegyek a sminkbe, ott találkozom a kollégákkal, akár aznap először.

Ott beszélgetünk egy kicsit és hangolódunk. Akkor is fel szoktam menni kicsit igazítani magamon, ha nem kíván az aznapi előadás komoly sminket.

Utazás közben mit szoktál csinálni?

Hasznos ez az idő, vezetés közben lehet gyakorolni a szöveget. Be lehet tenni a zenei alapot, be lehet énekelni. Ki tudok kapcsolni közben, akár a kedvenc zenémet hallgatom, akár csöndben vagyok. Budapesten élek, Kecskeméten és Győrben játszom, úgyhogy sokat vagyok úton, de szerencsére szeretek vezetni. De rendjén is van ez így, tudok közben koncentrálni arra, hogy milyen előadásra is megyek éppen, kicsit már itt is hangolódom.

Volt-e már olyan álmod, hogy gördül a függöny és nem tudod, melyik előadásban játszol?

Szerintem minden színésznek volt már ilyen álma. Pont a napokban került ez szóba a fodrászatban, itt a színházban. A legtöbb színésznek általában negatív a vége, hogy leizzadva ébred, nem tudja a szöveget. Nekem pedig az a vége, hogy bravúrosan megmentem az előadást. Visszatérő álmom, hogy a nézőtéren ülök, fogalmam sincs arról, hogy mi megy éppen.

Kihívnak a sorok közül, tudják, hogy színész vagyok. A főszereplő lebetegedett, azonnal meg kell csinálni a feladatot, átolvasom a szöveget és megyek is. Hatalmas siker és ováció. 

Jobban izgulsz, ha a feleséged, Kíra is itt van?

Igen, akkor mindig sokkal jobban. Általában a premierekre jön el, arra biztosan, hiszen gyakorlatilag 24 éve nem hagyott ki egyet sem. Nemcsak azért izgulok iszonyatosan, mert premier van, hanem mert ő nézi. Nekem nagyon fontos a visszajelzése, hiszen ő nem elfogult, megmondja az őszinte véleményét.

Azt is fontosnak tartom, hogy az egész előadást szeresse, ne csak engem. Ő nem operettrajongó, de a Luxemburg grófját háromszor is megnézte egymás után, ez nagy dolog. És szerette a Tombol az erényt is itt Kecskeméten.

- Tiszavölgyi Cecília -
Fotók: Góg Zsolt

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Ugrás az oldal tetejére