Jelenlegi hely

Medina Adománybolt

A Kecskeméten és környékén nehéz körülmények közt élő embertársaink segítése elsősorban a saját feleslegessé vált használati tárgyainkkal.

A Medina Adománybolt 2015 júniusa óta működik, azóta dinamikusan fejlődik. A további évekhez te is kellesz.

Teljesen spontán, a Facebook segítségével hoztunk létre egy alternatív, gyorsreagálású szociális hálózatot Kecskeméten, amivel leginkább krízishelyzetekben tudunk segíteni. 

Facebook oldalunknak mostanra több mint 4 ezer 500 követője van, kb 200 teherautónyi felajánlott bútort szállítottunk ki, kb 500 családnak segítettünk eddig. A Medina Adományboltot 2015. júniusában nyitotta a Védőháló Karitatív Egyesület, Gál Zita elnöksége és Kocsis Pálné alelnöksége alatt. Itt kezdtük el árusítani a többlet adományokat jelképes áron. Ez a bevétel biztosította szervezetünk fenntartási költségeit. Ha e felett maradt pénz, alapcéljainkra költöttük.

2016-ban világossá vált, hogy az adományboltot egyesület nem üzemeltetheti tovább, ezért gazdasági társaság alakult Medina Support Bt. néven. A változás a a törvényességi megfelelés miatt elengedhetetlen volt, a célokat és azok teljesítését nem érintette.

Mi a krízishelyzet?

Minden társadalmi rétegben, minden családnál mást jelent. A mi értelmezésünk szerint az, amikor olyan - általában halmozott - helyzet alakul ki, ami a normális élethez szükséges minimumot veszélyezteti. Pl. munkahely elveszítése, betegség, haláleset, válás, tűzeset stb. 

Egyre többször sajnos az iskolakezdés, az évszakváltás is megoldahatatlan feladat sok családnak, ezért minden kérésnek személyesen, önkénteseink segítségével járunk utána, meglátogatva az igénylőt saját otthonában.

MIT ADOMÁNYOZHATSZ?

Mindent, ami jó állapotban van, de neked már nincs rá szükséged. 

Játékok, könyvek, konyhafelszerelés, dísztárgyak, ruhák, cipők, babaholmi, lakásfelszerelés, lakástextil, bizsu, sportszerek, könyvek stb.

Teljes hagyatékok méltó kezelését is egyre gyakrabban ránk bízzák, a szállítás költségeit ez esetben - és bútorok felajánlása esetén - boltunk állja. 

Cím: 6000 Kecskemét, Csongrádi út 4.
Nyitvatartás: Hétfő Péntek: 8:30-17:00, Szombat: 9:00-12:00
E-mail: medina.adomanybolt@gmail.com
Weboldal: www.medina-adomanybolt-hu0.webnode.hu
Facebook oldal

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére