Jelenlegi hely

Családi Szép Kihívás kerékpáros teljesítménytúra

Időpont: 2023. április 29. szombat 8:00
Helyszín:
 Auchan Kecskemét

Több mint kétszáz, ez a SZÉP Kihívás, az "Alföldi bringások Balatonköre!"
Tedd próbára magad és tekerjük körbe Kecskemétet újra együtt!
Kerékpáros teljesítménytúránk Kecskemét városa körül zajlik, annak közigazgatási határain kívül, alacsonyforgalmú közutakon. Arra a kérdésre keresik a résztvevők – mintegy 3-400 fő – a választ, hogy vajon el bírnak-e számolni kétszázig? Tizenkét órát adunk a feladatra, de természetesen megbecsüljük azokat is, akik a szintidőből kicsúszva érnek célba, vagy akik nem a teljes távot tekerik végig, hiszen azzal, hogy egy várost kerülnek körbe, adott a lehetőség arra is, hogy elfáradás esetén hamarabb, az alaptávot rövidítve térjenek vissza a túraközpontba.
Teljesítménytúránk fő célja, hogy mindenki megszeresse a mozgást, kerékpározást és egyben nagyszerű hétvégi lehetőség, hogy együtt tudjon a család minden tagja sportolni, túrázni.

A nevezési díjból ezúttal a Kecskeméti EGYMI székhelyén működő tanulásban akadályozott (enyhe értelmi fogyatékos) tanulók általános iskolájának fejlesztő, társasjáték és sporteszköz beszerzését támogatjuk!

Hivatalos túrakiírásunk és a nevezés: ITT

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére