Jelenlegi hely

Megrázó, interaktív tárlat nyílt a Malom Központban az Emberkereskedelem Elleni Küzdelem Európai Világnapja alkalmából

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Kecskeméti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) támogatásával „Lélekketrec-Eladott álmok” és a „Szakíts, ha bírsz!” elnevezésű kampány elemével, interaktív kiállítást és rögtönzött színi bemutatót szervezett Kecskeméten, a Malom Központ 2. emeletén.

A szervezők a „Lélekketrec-Eladott álmok” installációval, egységben a „Szakíts, ha bírsz!” kampány elemével és egy performance megjelenítésével célul tűzte ki a szélesebb közönség figyelmének felhívását, az emberkereskedelem és a kábítószer-fogyasztás összefüggéseinek megértetésére.

A párkapcsolati erőszak, gyermekbántalmazás, alkoholizmus, szerhasználat, külföldi munkavállalás veszélyei ott rejlenek a bemutatott emberi sorsok mögött. Fontos cél, hogy a látogatók megismerjék jogaikat, figyeljenek a körülöttük élőkre, a veszélyben lévő személyekre, és tudják azt, ha a jogaik érvényre juttatását gátolják abban a hatóság, a segítő szervezetek szakmai támogatást tudnak nyújtani.

A „Szakíts, ha bírsz!” kampány az Emberkereskedelem Elleni Küzdelem Európai Világnapja alkalmából készült el. Fő eleme tíz darabból álló plakátkiállítás, vizuális elemekkel és edukációs anyaggal. A Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a Világítani Fogok Egyesület közreműködésével hívja fel a figyelmet az emberkereskedelem hazai megjelenési formáira, azok megelőzése érdekében. A kiállítást egy úgynevezett performance (rövid színdarab) színesíti, amely dramaturgiája a kiállítás üzeneteit jeleníti meg. A performance szövegkönyve igaz történetek felhasználásával született. A performance-ban a kerecsendi Világítani Fogok Egyesület önkéntesei, a Zeneakadémia és a Szegedi Tudományegyetem opera szakos egyetemista hallgatói és a Rendőrmúzeum egy munkatársa közreműködtek.

A "Lélekketrec-Eladott álmok" és a "Szakíts, ha bírsz!" elnevezésű interaktív kiállítás 2024. március 3-ig látogatható Kecskeméten, a Malom Központ 2. emeletén.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére