Jelenlegi hely

Gomba család

Beküldő lakhelye: Bács-Kiskun megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit adhatok nekik.

Az általam adott szeretet, odafigyelést mennyire értékeli és viszonozza. Ebből is látszik, hogy mennyire figyelnek ránk, mennyire érzik, hogy valóban testben és lélekben is jelen vagyunk-e.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Hallottam már róla olyanoktól, akik részt vettek rajta, a könyvet is megvettem. De mindig jobb, ha a puszta olvasáshoz és önálló megértéshez csoportos tréning is tartozik. Férjemmel a napokban leszünk szülők, így különösen hasznosnak találom, ha már az elején jól indítunk. Korábban babysitterkedtem, így sok kommunikációs problémát ismertem meg a szülők és a gyerekek között, amiket nem szeretnék a sajátjaimmal majd elkövetni. Persze tudom, hogy a kommunikáció tudománya önmagában kevés, meg kell tanulnunk a napi stresszt kívül hagyni, illetve nyugodtan, türelmesen, szeretettel szólni egymáshoz és a gyermekeinkhez.


Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére