Mesélj egy kicsit magadról, a családodról!
9 éve vagyunk egy pár a férjemmel, Kecskeméten élünk. A házasságom és a vállalkozásom egyidősek: 6 éve TANULOM és ÉLEM mindkettőt. 5 éve, hogy anya lettem: megszületett a nagyobbik, majd 2,5 évre rá a kisebbik leánykánk.
Ha most kellene húznom egy egyenleget, azt mondanám: életem legszebb, de legküzdelmesebb időszaka volt, végtelennek tűnő leckékkel, egy sor elfogadással, ráébredéssel, család-ego tusakodással. Ha ne adj Isten a fejemre esne egy cserép holnap, szeretném, ha erről emlegetnétek, ez az én megtapasztalásom asszonyként az elmúlt pár évemről:
"Az életben a legtöbb gondot meg lehet oldani vagy ki lehet küszöbölni az alábbiakkal: KORÁN KELÉS, TISZTA OTTHON, FINOM ÉTEL, TERÍTETT ASZTAL, BEOSZTOTT KONYHAPÉNZ, VETETT ÁGY".
Blogot írsz, Asszonyokat sutyorgatsz, vasaló vállalkozást vezetsz, hogy jött mindez?
A blogot 2012 nyarán indítottam, inkább kedvtelésből. A saját harcaimat szerettem volna elviselhetőbbé tenni azzal, hogy utánajárok, kiírom magamból. Erre épült egy mára igen aktív közösség is, az Asszonysutyorgó csoport, ami mára már havonta ÉLŐBEN is Sutyorog a Wernesgrüner Étteremben. A blogomban: család, gyermekek, közösség, kötődő nevelés, otthonszülés, otthonoktatás, házikoszt, konyhapénz beosztásáról olvashatnak az odalátogatók.
Megtalálhattok a Facebook-on: Háztartásból Jeles néven is, itt aranyat érő háztartási tippeket adok :) Mindkét oldalallal a célom a fiatal feleségek, háziasszonyok biztatása, inspirálása a rendezett családi életre.
Honnan indult ez a szorgos, lelkes takarítós dolog, ami körülveszi az életedet, munkádat, szórakozásodat?
Már kislányként imádtam a szerepjátékokat, főztem, mostam, vendégeket fogadtam, de gyakran előfordult, hogy nálunk vendégeskedett a fél utca. 4 évesen már ebédvendégeket fogadtam, rezsón főzőcskéztem, legkedvesebb játékom mindig az anyukás-háziasszonykodós-kertészkedős-piacozós volt.
Idegenforgalmi suliba jártam, a szállodai gyakorlatok javarészt takarításból álltak, olyan szobaasszonyokkal dolgoztam együtt, akik 20-30 éve gyűjtögették, s adták át a tapasztalataikat. Kezdtem egyre inkább elásni magam a REND-SZERETetben.Majd világot akartam látni és 21 évesen 2 évre kiköltöztem Angliába tanulni, s mellette bébiszitterként 3 gyerekre vigyáztam, közben 5-6 családnál vasaltam-takarítottam, hogy a tandíjam meglegyen... Nagy tapasztalat volt kitartásból, alázatból, türelemből, és egyre erősebb meggyőződés, hogy másként is lehet élni.
A lakásod patyolat tiszta, mindig rend van nálatok?
Nincs. Itthon vagyunk a két kislányommal, velük rengeteget kézműveskedünk, sütünk-főzünk, alkotunk és játszunk. Itt a kolleganőm, aki vasal, rengeteg ruhaszösz száll ki a ruhákból, akárhogy csukjuk az ajtókat, mindenhova kerül. Olyan ez, mint a levágott haj a fodrásznál.
Ügyfelek is jönnek-mennek, én főzök naponta és 5 étkezést vezénylek le. Szóval van bőven mit takarítani. Óránként futok egy kört, és igyekszem szinten tartani az otthonunkat. Legtöbbször a konyha úszik el, mert ott a legnagyobb a fennforgás. Szóval sosincs olyan, hogy minden kész. De ez az élet.
Fontos neked a női felmenő ág? Hiszel a több generációs családokban?
Eredetileg egy kedves Békés megyei kis faluból származom, ahol szoros közelségben nőtt fel 4 generáció - mi lányok, Anya, Mama és Dédimama, innen indult nálunk az asszonyi közösség, és a "megosztom-amit tapasztaltam" érzés. Termelő, korukat megelőzően öko gondolkodású, iskolázott család a miénk. Nagyszerű lenne többgenerációs családban élni. Anyukámékkal napi telefonkapcsolatban vannak a lányaim, de ez nem pótolja a közelséget. Fontos nekem, hogy a vállalkozás és az intézménymentességünk miatt bármikor mehetünk hozzájuk vidékre.
Akkor a gyermeked nem jár óvodába, te tanítod otthon. Hogyan működik ez és mennyire látod ennek hatását a korosztályában lévő gyerekekhez viszonyítva?
Igen, én tanítom és a Clonlara Globális, személyre szabott programját kezdjük nagy lelkesedéssel. Klaudia lányom kiegyensúlyozott, érzelmi biztonságban cseperedő 5 éves. Hasonlítgatni nem szerencsés szerintem a kortársaihoz, minden gyereknek más a habitusa, hangulata, kedve. Nyitott, kezdeményező, sokat szereplő, cserfes kislány, szerintem jól érzi magát. Az otthoni tanulásnak egyébként egyik előnye, hogy töredéke az idő, amit erre szánunk tekintve, hogy kicsi a létszám, nincs zavaró körülmény, és elsősorban a gyermek motivációja a hajtóerő, és megmaradt időt valódi tapasztalatokra tudjuk fordítani. Természetesen vannak szabályaink, alkalmazkodni, viselkedni itthon is kell.
Mi lesz majd, ha iskolás lesz/lesznek, hogyan tovább?
Mindig csak 1 évre előre tervezünk, nyilván elérkezhet az az idő, amikor a kislányom azt mondja, hogy szeretne állami iskolába járni. Ez benne van a pakliban és ha így lesz, akkor természetesen ebben támogatjuk őt.
Hogyan tudod a családot, munkát összeegyeztetni?
Nehezen, de ez volt az elsődleges célom, mikor indult a vállalkozásom: függetleníteni magam egy munkahelytől, és szabadság, ami a gyerekekkel töltött időt illeti. A férjem is sokat dolgozik a munkahelyén, kevés az idő, amit igazán együtt lehetünk, de igyekszünk a minőségre törekedni.
Én korán kelek és gyakran igen későn fekszek, leginkább ilyenkor tudok zavartalanul haladni az irományokkal a blogra, facebookra, meg a saját olvasni/tanulnivalóimmal. Nagyon sok munka és lemondás van ebben: a napi pár perc énidőmet a vállalkozásra szentelem évek óta: kampányokat írok, posztokat időzítek, éjszakázok, jegyzetelek, miközben lököm a hintát a játszótéren, időpontokat egyeztetek, szopizások közben üzleti könyveket olvasok, főzés közben hanganyagokat hallgatok vagy posztokat fogalmazok, igyekszem évente minél több üzleti konferencián részt venni - a gyerekeim is jönnek velünk és játszóházaznak a férjemmel.
Köszönöm Nórának, hogy megmutatta ki is áll e sok oldal mögött, hisz követői több, mint 5000-en vannak, azért ahhoz valóban jól kell írni, jó dolgokat kell mutatni, hogy egy ilyen szép létszám legyen a a másik oldalon! :)
Sok sikert kívánunk és további erőt, kitartást a blogoláshoz.
Szerző: M. Mariann
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges