Jelenlegi hely

40 éve teszi szebbé a Leskowsky Hangszergyűjtemény a zenét szerető emberek világát, ünnepeljünk együtt velük!

Ezernyi hangszer Kecskemét szívében, egy hely ahová megpihenni járunk. A Leskowsky Hangszergyűjtemény Magyarország legnagyobb nyilvános hangszergyűjteménye, melyet Leskowsky Albert alapított 1979-ben.

A több mint 2000 darabot számláló kollekció a klasszikus, népi- és kísérleti hangszereket mutatja be a középkortól napjainkig. Öt kontinens húros, fúvós és ütőhangszerei szólalhatnak meg a látogatók kezében.

Ma egy múzeumot akkor látogatnak sokan, ha maga a létesítmény a látogatás mellé egyedülálló programokkal is várja a közönségét, amik által megismertetik a benne rejlő tárgyakat és azok történetét. A kecskeméti hangszergyűjteményben ez remekül megvalósul, hiszen nagyon széles és izgalmas palettával várja közönségét, egészen már a kicsiktől a legidősebb korosztályig. És bizony nagy büszkeség a városnak, hogy idén már több mint 18.000-en részesülhettek ezeknek a hangszereknek a csodáiban.

A Leskowsky Hangszergyűjtemény hamarosan ünnepli a 40. születésnapját, aminek alkalmából egy egész éves programsorozatot tárnak elénk a szervezők.

GLOBAL VIBES DOROMB KONFERENCIA

Máris decemberben kezdődik a Nemzetközi Dorombkonferencia és világzenei fesztivál a #LESKOWSKY40 programsorozatban, melyben a világ egyik legősibb hangszere, a doromb áll majd a középpontban. A doromb érdekessége, hogy magyar nyelvterületen egyedül a moldvai csángóknál számít autentikusnak.

A Global Vibes egy olyan multikulturális rendezvény, ahol a zenei stílusok, művészeti irányzatok és különböző kultúrák mind hatással vannak egymásra.

A nemzetközi rendezvényre nyolc országból, köztük Japánból, Udmurtiából, Jakutföldről, Észtországból és Moldovából is érkeznek fellépők.

A fesztivál fellépői közül érdemes kiemelni Cätlin Mägi koncertjét, aki az észt népzene egyik legfontosabb alakja, a zeneakadémia tanára, de programja mégis modern, újszerű köntösbe bújtatja a hagyományos észt dallamokat. Looper pedált és effekteket használva mutatja be legújabb lemezét. Jakutföld egyik legismertebb világzenei duója, Klavdia és German Klavtyaevsk a legősibb észak-kelet szibériai hangszereket szólaltatják majd meg virtuóz módon. A koncertre egy valódi sámánnal érkeznek, hogy a koncertet követően szertartást is bemutassanak az érdeklődőknek.

De nézzünk túl a fesztiválon, miért is jó nekünk, hogy van egy hangszergyűjteményünk?

HANGSZERBABUSGATÓ FOGLALKOZÁSOK

Szerencsések vagyunk, hogy helyileg itt van nekünk, hisz már egészen kicsi kortól megismerhetik gyerekeink a hangszereket a délelőttönkénti Hangszerbabusgató foglalkozásaikon. A foglalkozáson a gyerekek a legérdekesebb hangkeltő eszközöket ismerhetik meg és próbálhatják ki, egészen 6 hónapostól 3 éves korig.

ZENÉS MESEKÖNYV

De, hogy egy kicsit az otthonokba is belophassák ezt a csodálatos zenei világot, 2019-ben megjelenik a hangszerek varázslatos világát bemutató és játékosan megismertető, CD-melléklettel ellátott mesekönyvük is.

ISKOLÁS KOROSZTÁLY

Továbbá az iskoláskorú gyerekek felé is nagyon nyitott a műhely, jövőre témahetekhez kapcsolódva szorosabb partnerséget szeretnének kialakítani a kecskeméti iskolákkal. Nem csak az ének-zene oktatásba tudnának bekapcsolódni, de akár történelem, földrajz és fizika órákhoz is nagyon sok új és érdekes ismeretekkel tudnak majd segíteni a gyerekeknek.

AZ ORSZÁG LEGJOBB ÉNEKTANÁRA DÍJ

És hogy ne tűnjenek unalmasnak a suliban az énekórák, jövőre tervezik, hogy egy országos pályázat keretein belül megkeresik ország legjobb énektanárát. Azt a tanárt, aki munkásságával példaként szolgálhat majd az iskolai ének tanításában, hisz az élménypedagógia énekórákon is létezik. Hamarosan a részleteket is megtudjuk, addig is járjunk nyitott szemekkel az ének tanárok terén.

GYEREKEKEN TÚL… SZOBAKONCERT

A gyerekeken túl a felnőtt közönségnek is páratlan élményeket nyújtanak szobakoncert programjaikon, amit jövőre szintén folytatni fognak. Különleges környezetben, babzsákokon, kanapékon, párnákon elnyúlva meghitt zenei élményeket kínálnak, ahol olyan hangszereket szólaltatnak meg, amikről mi még csak nem is hallottunk.

A koncertek előtt és után indiai teakülönlegességet is kóstolhatnak a látogatók.

A Leskowsky Hangszergyűjtemény hivatalosan 1979 szeptemberében a Katona József Emlékház egyik szobájában nyitotta meg kapuit. A Hangszergyűjtemény vezetője Szilágyi Áron kuratóriumi elnök, a Nemzetközi Dorombszövetség elnökségi tagja és az Eurokult Nemzetközi Kulturális Egyesület elnöke.

A kecskeméti hangszerműhelyben fontosnak tartják, hogy a hangszerek ne csak a hangot hordozzák, hanem a hangon keresztül jóval mélyebb jelentéstartalommal bírjanak, és ezáltal a zenét szerető emberek világát is szebbé tegyék.

Makai Marianna

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
Ugrás az oldal tetejére