Jelenlegi hely

Anyatejes világnap idén új, még nagyobb helyszínen Kecskeméten

Immár sokadik éve kerül megrendelézre az Anyatejes Világnap Kecskeméten, ahol az anyatejes táplálás fontosságára hívják fel a figyelmet a kecskeméti szakemberek. Idén szoptatási világnap Kecskeméten. Most még nagyobb helyszínen, még több szolgáltatóval várják a családokat. Tavaly ilyenkor 600 édesanya, baba, kisgyermek, apuka és nagymama ünnepelt együtt.

Az idei eseményt 2018. július 27-én 9-12 óra között tartják a Neumann János Egyetem Gamf aulájában, melynek fővédnöke Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony, védnöke Engert Jakabné Esélyteremtési Bizottság elnöke, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke és Csatos Erika az Álomjövő Tanácsadó Kft ügyvezető igazgatója és a Nőnek lenni jó Konferencia szervezője.


2017-es Anyatejes világnap / Fotó: N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami

ÚJ Helyszín: Neumann János Egyetem Gamf aulája Kecskemét Izsáki út 10.
Időpont: 2018. július 27., 9:00–12:00

Program:

Regisztráció 9.00-9.30

Megnyitó, ünnepi műsor 9.35-től

Mosolyra hangolók Együttes

Dr Kelemen Edit a Bács-Kiskun Megyei Kórház koraszülött és újszülött osztályának vezető főorvosa az anyatej életmentő hatásáról tart előadást

Édesanyák köszöntése 10.45-11.15

Tombola 11.30 Fődíj: Nagy Szilvia védőnő Születésünnep különdíjas festménye

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/667125373636993/

Facebook oldal: Anyatejes Világnap Kecskemét

„A szoptatás sokkal többet jelent a táplálásnál, hiszen ez egy olyan bensőséges kapcsolat, kötődés anya és gyermeke között, ami megalapozza a gyermek későbbi életének alapjait, valamint az anya önbizalmát és női önértékelést növeli" – hangsúlyozza Szabóné Kis Éva főszervező, szoptatási szaktanácsadó és a 2017-es év, Év védőnője címet elnyert szakembere.

2018 áprilisától Kecskeméten elindult egy példaértékű kezdeményezés Dr Kelemen Edit főorvosnő segítségével, hogy szülés után az édesanyák nagyobb támogatást kapjanak a szoptatás területen,így a kórházi védőnők munkáját 2 területi védőnő és 2 laktációs szaktanácsadó segíti a gyermekágyas osztályos önkéntesként. Az eddigi eredmények és visszajelzések is azt mutatják, hogy csak csapatmunkában és összehangolt szakmai hozzáértéssel lehet eredményeket elérni, ami a számokon túl, nem más ,mint az anyatejesen táplált babák és mamák elégedettsége.

A 2017-ben Kecskeméten, a Védőnői Szolgálat adatai alapján 512 édesanya táplálta legalább 6 hónapos korig anyatejjel gyermekét, elsősorban őket köszöntik a rendezvényen, ahová természetesen várják a várandós anyukákat és kisgyermekes családokat is, hogy hasznos és szakmai információt halljanak az anyatejes táplálásról és a szoptatás fontosságáról.

További információ, interjú-egyeztetés: Szabóné Kis Éva +36204108167

Részletes program:

Fotók a 2017-es Anyatejes világnapról (Szt. Család Plébánia)


2017-es Anyatejes világnap / Fotó : N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami

 

2017-es Anyatejes világnap - Maminbaba bemutató Sziszivel / Fotó: N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami


2017-es Anyatejes világnap / Fotó: N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére