Jelenlegi hely

"Családban marad" - a Kecskeméti Televízió új műsora

Tovább színesedett, bővült a Kecskeméti Televízió műsorkínálata. Az Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház közreműködésével Családban marad címmel új, havonta jelentkező negyven perces családmagazinnal várják a nézőket.  

A minden hónap utolsó csütörtökén jelentkező Családban marad című magazin egyes rovataiban a műsor készítői foglalkoznak a gyermekvárás időszakával, egy csokorba gyűjtik a babás közösségi foglalkozások tárházát, és hasznos információkkal szolgálnak a bölcsődei, óvodai és iskolai élet területéről. 

– Gyakran fordulunk szakértőhöz segítségért és maguk az érintettek, a családok véleményét is rendszeresen meghallgatjuk egy-egy téma kapcsán. Egyes programokra visszatekintünk, másokat előzetesen ajánlunk nézőink figyelmébe. És természetesen egy családmagazinból nem hiányozhat egy kifejezetten női rovat sem. A sort persze a végtelenségig folytathatnánk, ígérjük, ötleteinknek csak a műsoridő szab majd határt. Az első adásban egy csésze kávé mellett Novák Katalin államtitkárt faggatjuk a családpolitikai intézkedések hatásairól és foglalkozunk a több mint egymillió gyermeket érintő menzaétkezés megreformálásával. Visszatekintünk a kecskeméti Babahordozó napok programjaira, Kendőzetlenül című rovatunkból pedig megtudhatják milyen családanya Loránd Klára, a Bozsó Gyűjtemény igazgató-kurátora – fogalmazott a műsor felelős szerkesztője Szász Angéla. 

A Családban marad című műsor első adását november 13-án, pénteken és november 22-én, vasárnap 18 órától ismétli a Kecskeméti Televízió.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére