Jelenlegi hely

A csütörtökön elveszett kisfiú édesanyjával beszélgettünk, hogy tűnik el egy 2 éves?

Mint tudjuk csütörtök reggel egy két éves kisfiút találtak a 445-ös elkerülő úton a Metró környékén, a kisgyermekre egy autós lett figyelmes, aki feltette egy közösségi oldalra, hogy keresi a szülőket. A Facebook hihetetlen erejének köszönhetően hamarosan meg is lettek. Az édesanyával beszélgettünk, hogy, hogy történt a dolog:

  • Én dolgoztam és a pici a mamánál nyaralt. A kicsi kiment az udvarra, kinyitotta a kaput és egyszerűen kiment az utcára. A nagymama is nagyon megijedt és természetesen mi is.
    Szerencsére a pici nem sokat fogott fel a dologból és ő nem ijedt meg, semmiféle sérülést nem szenvedett. Sosem gondoltuk volna, hogy ez megtörténhet velünk, és nagyon örülünk neki, hogy semmi nagyobb baj nem történt. 

Minden szülő rémálma, hogy elveszik a gyereke. A kicsiket minden érdekli, minden izgalmas és egy szempillantás alatt már ott sincsenek, figyelünk rájuk, óvjuk őket, de néha a leglehetetlenebb dolgok is meg tudnak történni. Nem egyedüli eset ez, természetesen azért szerencsére nem is fordul elő mindenap, de emlékszünk még 2013-ban, amikor szintén Kecskeméten egy bölcsődéből egy 2 éves kisfiú szökött ki egy kismotorral és a belvárosi forgalmas utcán lettek rá figyelmesek. Szerencsére ott sem történt tragédia.

M.Mariann
 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére