Mi tehát nem az államiból jöttünk el, hanem kezdettől fogva alternatívban élünk.
(Anno költözést is vállaltuk volna az iskolaválasztás miatt.) Ha ránézünk az alapító családok körében a szülők iskolai végzettségére és foglalkozására, akkor azt látjuk, hogy zömében egyetemet, főiskolát végzett emberek jogi, közgazdasági, reál és bölcsész végzettséggel. A tanítók és az óvónők mellett az iskola működtetői és fenntartói mérnöki, informatikai, kereskedelmi, agrárcégek, középvállalatok vezetőiből állnak.
A végzettség és a munkahely nem önmagában érték, mert azt gondoljuk, hogy ha valaki varrónő, földet művel, kutyaterápiával foglalkozik, akkor is a lényeg a munkakultúra és az önállóság és az, hogy szeressük a munkánkat, önmagunk lehessünk benne. Ezt az iskolát olyan emberek alapították (és nem csak a saját gyerekeik számára), akik maguk teremtették meg a sikereik gazdasági és szellemi alapjait, önálló vállalkozásokban dolgoznak. A problémáik megoldását nem másoktól várják.
Nap mint nap az a sikereik záloga, hogy
- képesek-e hatékonyak lenni,
- tudnak-e jó döntéseket hozni,
- folyataos erőfeszítéseket tenni,
- együttműködni
- újat tanulni.
Fizetést csak akkor kapnak, ha sikeresek a területükön. Állami iskolában nem láttuk garantáltnak, hogy olyan tudást szereznek a gyerekeink, amely ehhez szükséges.
Amikor az energetikával, tervezéssel, kivitelezéssel és épületdiagnosztikával foglalkozó mérnök férjemet egyszer megkérdezte egy kollégája, hogy „De hát miért adod a lányodat alternatívba? Hiszen olyan okos!” – a férjem azt válaszolta, hogy „Éppen azért...”
Ez egy fontos adalék annak megértéséhez, hogy miért nem dolgoznak bennünk azok a félelmek, amelyek sok más szülőt megakadályoznak abban, hogy el tudjanak vonatkoztatni az állami iskola kereteitől és eszközrendszerétől.
A bennünket kérdezők leggyakoribb aggodalmai azzal kapcsolatosak, hogy „felveszik-e majd innen a középiskolába a gyerekeket”, „tanulnak-e eleget”, „felkészülnek-e itt az életre” stb.
Ezek a kérdések természetesek, hiszen aki nem látott még belülről jól működő alternatív iskolát, többnyire nemigen tudja elképzelni, hogy létezik olyan hely és módszer, amely a gyerekek túlterhelése és külső kényszerítő eszközök nélkül hatékonyan képes tudás átadására. Olyan tudáséra, amely az életben is használható, nem csak az iskolának tanult vele a gyerek.
Mi nem attól félünk, hogy nem veszik fel a gyerekeinket középiskolába (az alapító családok gyerekei között többen végeztek már alternatív iskolában és a legjobb gimnáziumokban folytatják). És nem is tartunk attól, hogy hogy nem fognak felkészülni az életre. Épp ellenkezőleg: azt gondoljuk, hogy akinek az iskola csak szorongást és többnyire unalmas biflázást meg rossz szocializációs mintákat jelent, az nem fog tudni jól boldogulni olyankor, amikor önállóan, felelősséggel és szabadon kell gondolkodni és cselekedni.
Fontos, hogy mi nem azért alapítottunk alternatív iskolát hogy a gyerekeinket megkíméljük a tanulással járó erőfeszítésektől, hanem azért, hogy olyan erőfeszítéseket tegyenek, amelyek valóban segítik őket az életben való beválásban.
Szülőként és tanárként is ez a választásom. Ezt már akkor is tudtam, amikor elmentem államiba tanítani néhány évig. Kellettek tanárként az államis tapasztalatok. Kellett a gyerekeket megismerni, kellett a valóban rátermett kollégáktól eltanulni a jót. És kellett látni, hogy mi az, amit nem szabad és nem érdemes csinálni tanítás címszó alatt.
Nem véletlenül tettük bele az iskolánk álláshirdetésébe, hogy fontos az államis tapasztalat. Szükséges tudni, hogy mi az, amit másképpen kell csinálni egy gyermekközpontú iskolában és hogy erről a kolléga csak nagy általánosságokban álmodozik vagy konkrétan képes megvalósítani.
A tapasztalat az, hogy mivel az embereknek nincs megélése, tapasztalata arról, hogy hogyan élünk egy gyermekközpontú iskolában, nemigen tudnak elrugaszkodni a saját régi tapasztalataiktól. Ezzel annyi gond van – azon túl, hogy nehéz túllépni egy negatív sztereotípián, ha valaki nem szerez információt a „másképpen is működik”-ről – hogy sokan elfelejtik: a közoktatás nem ugyanaz ma, mint az ő gyerekkoruk idején volt. (Dermesztő dolgok történnek.)
A kétkedők pedig nem teszik fel az állami iskolának ugyanazokat a kérdéseket, mint az alternatívnak. Mintha adott volna, hogy az államiban mindent megtanul a gyerek. Én meg láttam, hogy ez nincs így. Látják mások is, de az állami megengedheti magának, hogy rosszul működjön. Mi nem.
Nagyon fontosnak tartom azonban, hogy aki alternatív iskola mellett dönt, az ne azért döntsön úgy, mert azt gondolja, hogy az egy „humanizált” állami, ahol cirkuszi bohócként „élményszerűen”, mosolyogva nyomják le a gyerek torkán mindazt a felesleges dolgot, amit az államiban.
Nálunk nem ez történik.
De ezt csak akkor látja és érti meg az érdeklődő, ha belép hozzánk és megnézi, hogy hogyan dolgozunk.
Szerző: Pető Melinda
