Jelenlegi hely

Február 29.-én 50%-os jegyekkel mehetünk a Fürdőkbe! Kecskeméten is!

A szökőév tiszteletére február 29-én kedvezményes belépőkkel, sőt, sok helyen félárú masszázsokkal és szaunaszeánszokkal ünnepelnek a hazai fürdők. Összegyűjtöttük, miért, hol és milyen kedvezmények várhatók.

A "Szökjön ki egy fürdőbe" felhívás teljesen új akciója a Magyar Fürdőszövetségnek, célja, hogy az ország számos pontján megtalálható fürdőhelyek egyikére invitáljon bennünket.

Február 29-én tehát 50%-os akciókkal várják a lazítani, kikapcsolódni vágyó vendégeket a résztvevő fürdők, melyek a következők lesznek:

Közeli fürdők listái:

  • Kecskeméti Fürdő A felnőtt, nyugdíjas és diák ”1.+2. zóna kombinált belépőjegy” (versenyuszoda, termálfürdő, élményfürdő), valamint a Családi belépőjegy (élményfürdő, termálfürdő és versenyuszoda, 2 felnőtt és 1 diák vagy gyermek) egész nap fél áron kapható.
  • Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő |Tiszakécske 50% kedvezmény az Aqua bár ital kínálatából, a Caracalla masszázs kádfürdőből és a szaunavilág belépő árából
  • Kiskunfélegyházi Városi Strand és Uszoda Minden napi belépőt vásárló vendég 50% kedvezményt kap minden szolgáltatásból is. 
  • Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidő Központ 50% kedvezmény a szauna belépőre.
  • Dunaföldvári Gyógy- és Strandfürdő 50%-os kedvezmény a napijegyek árából.

Országos lista:

  • Anna Gyógy-, Termál és Élményfürdő | Szeged 12.00-20.00 óráig minden fürdőbelépő árából 50% kedvezményt biztosítanak. 
  • Aquaworld | Budapest 50% kedvezmény az egész napos, esti és az időkorlátos belépőjegy árából.
  • Galerius Élményfürdő és Wellness Központ |Siófok Az egész napos belépőjegy az élményfürdőbe és a szauna világba 3600 Ft helyett 1800 Ft
  • Bogácsi Termálfürdő  Felnőtt belépőre, az ifjúsági jegyre és a nyugdíjas jegyre 50% kedvezményt
  • Csongrád Városi Gyógyfürdő és Uszoda Belépők árából 50% kedvezmény (a belépő ára tartalmazza a szaunavilág használatát is). Játszóházi belépő árából 50% kedvezmény. Egyéb program: Vízitorna 18 órakor
  • Gyomaendrődi Liget Fürdő Nonprofit Kft. Cellulitis kezelés és Lipolysis kezelés, wellness masszázsok  is 50% kedvezménnyel 
  • V-8 Uszoda és Szabadidőközpont | Szentendre wellness belépő 50% kedvezménnyel és ingyenes szauna programok 17 órától
  • Miskolctapolca Barlangfürdő Felnőtt fürdőbelépő 50% kedvezménnyel
  • Selyemréti Strandfürdő | Miskolc Minden belépő 700 Ft-ba fog kerülni
  • Miskolctapolcai Strand  Felnőtt Wellness, Szauna és Fitness kedvezményes áron 1400 Ft
  • Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő 50%-os belépő a felnőtt jegyek árából 

 

  • Aquaticum Termálfürdő | Debrecen 50% kedvezmény a Termálfürdő egész napos belépőjegyeiből (felnőtt, diák, nyugdíjas, csoportos jegyek tarifális áraiból) és a Szaunavilág egész napos belépőjegyeiből (felnőtt, diák, nyugdíjas, csoportos jegyek tarifális áraiból).
  • Brigetio Gyógyfürdő | Komárom Felnőtt napi belépőjegy árából 50% kedvezményt adnak, így az 1800 Ft-os jegy 900 Ft-ba kerül.
  • Püspökladányi Gyógy- és Strandfürdő A fürdőbelépők árából és a szauna árából 50% kedvezményt biztosítanak.
  • Rózsa Fürdő és Gyógyászat Tótkomlós Szolárium, úszójegy árából biztosítanak 50% kedvezményt.
  • Aqua Land Termál és Élményfürdő | Ráckeve Fürdő Zóna napijegy árából 50% kedvezményt biztosítanak
  • Akácliget Fürdő | Karcag  A fürdőbelépőből 50% kedvezményel + éjszakai fürdőzés. 
  • Igali Gyógyfürdő  Az Igali-Gyógyfürdőben az alábbi kezelések árából biztosítanak 50% kedvezményt: masszázs illóolajos masszázs, nyirokmasszázs (40 perc)
  • Nagykátai Gyógy- és Strandfüdő csak nagykátai lakcímkártyával rendelkezőknek 50%-os kedvezményt a belépőjegy árából
  • Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum Páros Wellness Nap Extra kényeztető Spa csomag 50% kedvezménnyel: 7.900 Ft/2fő/nap áron.
  • Makói Hagymatikum Gyógyfürdő 50% kedvezmény a belépők árából
  • Harkányi Gyógyfürdő Ezen a napon a fürdőben csak felnőtt gyógyfürdő napi belépőt árusítanak napszaktól függetlenül: minden korosztály számára 50% és 1450 Ft/fő áron. A wellness szolgáltatások 50% áron foglalhatók előfoglalás esetén február 29-re. Egyéb program ezen a napon: szauna szeánszok
  • Hungarospa | Hajdúszoboszló 50% kedvezmény a belépők árából 
  • Berekfürdői Termál és Strandfürdő Minden fürdőbelépőből és frissítő masszázsból biztosítanak 50% 
  • Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő Minden típusú fürdőbelépőjegy árából 50% kedvezményt biztosítanak.
  • Borbála Gyógyfürdő | Algyő 50% napi szaunajegyből. Bérletes vendégek részére extra akció 1 belépés = 2 fő. A napi és a délutáni belépőkből 10% kedvezmény (Borbála kedvezménykártya tulajdonosokra a kedvezmény nem érvényes, de az 50%-os szaunakedvezmény igen).  Kiegészítő szolgáltatás: 3 féle tea a szaunaegységben, mely ingyenes a szaunavendégek részére.
  • Vulkán Gyógy- és Élményfürdő | Celldömölk Felnőtt és gyermek napijegy: 990,- Ft, nyugdíjas 690,-, a napi szaunavilág napijegy 1500 Ft helyett 750 Ft.
  • Bükkszékfürdő | Bükkszék Szaunavilág használata egész nap ingyenes.
  • Markovits Kálmán Városi Uszoda | Hatvan Belépőjegy, szauna és gőzkabin szolgáltatások 50% kedvezménnyel
  • Szentesi Üdülőközpont NKFT 50%-os kedvezmény a napijegyek árából.

Forrás: itthon.blog.hu
 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Ugrás az oldal tetejére