Jelenlegi hely

Ilyen csodálatos Kecskeméten anyának és gyermeknek lenni! Válasszatok és szavazzatok a kedvencetekre!

2018. május 6-16 között kerül megrendezésre idén is az egyik kedvenc programom a Születésünnep programsorozat, hiszen a várandóság és a gyermeknevelés az egyik legcsodálatosabb és néha bizony legnehezebb feladata egy anyának. A lelkes szervezők szeretnék a város minél több pontján megjelenő klubot, foglalkozást, intézményt, szolgáltatást bemutatni, szeretnének közösen megjelenni, megmutatni, hogy milyen csodálatos az anyaság és segítséget nyújtani mindenkinek.

A Születésünnep szervezői 0. „állomásként” egy rajzpályázatot hirdettek két kategóriában: Mit jelent anyának lenni? Miért jó gyereknek lenni? - rajzpályázat gyerekeknek és felnőtteknek is szólt idén. Nagyon sok pályázat érkezett be és nem csak a gyermekkategóriában, de a felnőttek is lenyűgöző alkotásokat készítettek.

A rajzpályázat kiállítása már megtekinthető a Malom Központ  III. emeletén a Libri Meseboltban. A kiállítás megtekinthető: 2018. május 5-ig.

Természetesen a pályaművek beküldői értékes nyereményekben is részesülhetnek, viszont ehhez a Ti segítségetekre van szükségük, hiszen a Születésünnep Facebook oldalán gyűjtött lájkok is fognak dönteni! Szavazz te is a kedvencedre, ugyanis a legtöbb kedvelést kapott pályamű lesz a Közönség kedvence kategória győztese!

Szavazásra fel! A pályaműveket itt találjátok:

Születésünnep Rajzpályázat - felnőttek 2018

Születésünnep Rajzpályázat - gyerekek 2018

Május 5-én, 16 órakor minden Pályázót szeretettel várnak a Libri Meseboltba, hogy kiderüljön kik lesznek
- a Zsűri által kiválasztott 1-3 helyezett
- a Születésünnep kedvence
- Kecskemét Város kedvence - Szemereyné Pataki Klaudia Polgármester asszony választja
- a Libri Vásárlók kedvence kategóriák győztesei.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Ugrás az oldal tetejére