Jelenlegi hely

A Mamma Mia! turné Kecskemétre jön!

A Madách Színház nagysikerű előadása 2018 őszén újabb városokba látogat el, szeptember végén Kecskeméten is vendégeskedik a csodás ABBA-musical!


A Mamma Mia! története, dramaturgiája, érzelemvilága, hogy nagyon őszinte legyek, olyan "egyszerű" . Sosem értettem, hogy miért olyan sikeres a film, miért hódította meg a világot, sértés ne essen belőle, de kissé egyszerű és bugyuta a történet. Nem tudom, de mégis engem is magával ragadott, ahogy másik több millió embert. Persze jók a színészek, jók a zenék, de más filmben is vannak jó zenék és jó színészek, itt valami más van, valami ami annyira szerethetővé teszi ezt a filmet.

Tipikusan az a film, amit ha az ember nem hagy abba az első fél órában, akkor tuti, hogy egy életre a kedvencei közé fog tartozni. Na de ha sokak szerint a jó színészi alakításoknak köszönheti a sikert, akkor mi magyarázza a hatalmas színházi sikert, mert tarol Magyarországon. Jegyet csak a nagyon rövid ideig lehet kapni rá, pedig Szegeden is évekig játszották mégis folyamatosan teltházas volt. 

Valószínű Streepet vagy Brosnant nem láthatjuk élőben Kecskeméten, de az ABBA zseniális zenéjét a mindent magával ragadó díszlettel és remek színészekkel mi is részesei lehetünk Kecskeméten a Mamma Mia!  csodálatos hangulatának. A világon először a Madách Színház és Szirtes Tamás rendező kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt, amelyet 1999-es londoni ősbemutatója óta már 50 milliónál is többen láttak a világon! 2014 óta a Madách Színház előadásában aratja sikereit Magyarországon!

Röviden a történetről:

Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne… Egyszerűen idilli - tökéletes felkeresni, ott időzni, visszatérni – s persze élni.

Donna Sheridan, a független, céltudatos asszony ezt a nem mindennapi környezetet választotta otthonául, és itt született húsz évvel ezelőtt Sophie is, a lánya. Sophie, aki édesanyja szemléletétől eltérően mindig is szenvedélyes szerelemről, hatalmas fehér esküvőről álmodott, elvágyik e csodálatos mediterrán szigetről. A nagy utazást azonban nem egyedül, hanem választottja, Sky oldalán tervezi elkezdeni. Házasságkötésüket mindössze egy apróság árnyékolja be: Sophie szeretné, ha édesapja vezetné oltárhoz, akit azonban nem ismer…

Egy anya. Egy lány. Három lehetséges apa. És egy felejthetetlen színházi élmény!

Közreműködik a Madách Színház zenekara, tánckara és kórusa

2018. szeptember 29-én Kecskemétre jön a társulat! Ha érdekel jegyeket itt tudsz venni rá.

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére