Jelenlegi hely

Május 7-én Anyák napi virágültetés a Főtéren a Kecskemétimamival

"Virágok az Édesanyákért" címmel anyák napi virágültetésre várjuk a családokat Kecskeméten, 2023. május 7-én, vasárnap délelőtt.  Immár 9. éve nem telhet el Anyák napja a Kecskemétimami által szervezett anyák napi virágültetés nélkül, ahová szeretettel várunk minden kedves édesanyát, akik előzetes regisztrációt követően elültethetnek 1-1 virágot gyermekeikkel!

Ültess édesanyádnak, nagymamádnak egy virágot!

Már 9 éve ültetünk közösen virágot, amivel szeretnénk maradandó élményt adni az édesanyáknak és a gyerekeknek is, ezzel is mutatva, hogy anyának lenni és családban élni jó!

Az édesanyák és gyermekeik közösen elültetik a névre szóló szívecskével ellátott palántákat Kecskemét Főterén - a palántákat mi adjuk előzetes regisztráció alapján-, mely virág később a közös séták során emlékeztet szívünk gyümölcsére. A szivecskék hurkapálcikán lesznek, - virág mellé kapjátok - arra írjátok rá a gyerekeitek nevét, majd az általatok elültetett virág mellé szúrjátok, a későbbi séták során így tudni fogjátok, melyik a Ti virágotok. Mindenki annyi virágot ültethet, ahány gyermeke van. A saját édesanyátokat is meglephetitek egy virággal,regisztráljatok neki is, hozzátok el őt is!Csodaszép és megható a több száz gyermek nevét olvasni! 

Helyszín: Kecskemét, Kossuth tér, Város karácsonyfája (polgármesteri hivatal előtt)
Időpont: 2023. május 7. 10:30 (előtte virágok kiosztása)

Szervezők: Kecskemétimami Családi Online Magazin és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata.

 

Mit kell tenned, ha szeretnél részt venni az eseményen?

Először is regisztrálnod kell az alábbi linken. A rendezvény ingyenes, de a virágágyás mérete és így a palánták száma is korlátozott, ezért szükséges a regisztráció. Ezt követően már csak annyi teendőd van, hogy a gyerkőcökkel és némi homokozófelszereléssel gyertek el a megemlékezésre. 

A virágokat 10:00-tól tudjátok névre szólóan átvenni, kaptok mellé egy földbe szúrható szívecskét is, amire nevet/üzenetet írhattok. Ha jelentkezel és mégsem tudnál eljönni, írj nekünk kecskemetimami@gmail.com email címen, hogy másnak is jusson palánta.

Ha jöttök ültetni, gyertek motorral!

A IX. Születésünnep Kecskemét rendezvény nyitányaként, az ültetés előtt kismotoros felvonulás várja a kicsiket, amelyen a saját motorotokkal vehettek részt. Ez a Református Gimnázium elől indul 10 órakor és közösen gurulnak oda a gyerekek a virágültetés helyszínére.  

Tervezett menetrend:

  •   9:00 -  Veterán autótalálkozó a főtéren, az ültetés végéig ott lesznek és a gyerekek megcsodálhatják őket.
  •   9:45 - gyülekező a Refi gimi előtt, ha a motoros felvonuláson is résztvennétek - (Református Gimnázium előtti sétány végén)
  • 10:00 - kismotoros felvonulás - útvonal: főtér középső sétányán át a Városházáig
  • 10:00 - virágok kiosztása a Városháza előtt
  • 10.30 - köszöntő, közös Anyák napi virág ültetés

A jelentkezni itt tudtok: 

REGISZTRÁLOK

Mit hozz magaddal

  • homokozólapát vagy ültetőlapát
  • öntözőkannácska és/vagy kisebb flakon víz
  • kesztyű, ha nem szeretnél földes mancsokat 
  • ha van otthon alkoholos filced, kérlek azt is hozd el!

Segíts idén is!

Aki teheti édesanyaként támogasson egy másik édesanyát, hozzon magával egy tartós élelmiszert.

- A virágültetésre hozz magaddal lehetőségedhez mérten egy tartós élelmiszert, vagy tisztálkodási szert, mellyel olyan édesanyák háztartását támogathatod, akiknek napi szinten nehézséget okozhat meleg ételt, vagy egyáltalán ételt tenni az asztalra. 

A felajánlásokat a Kecskeméti EKECSAPNAK (Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítványnak) adjuk át, mely kecskeméti családokat segít. És a virágültetéssel kezdetét veszi a IX. Születésünnep Kecskeméten, a város legnagyobb Baba-Mama rendezvénye! >>> Programokat itt találod

Rendezvényünk teljesen ingyenes, de a virágok száma korlátozott, ezért előzetes regisztrációhoz kötött!

HA SZÍVESEN MEGKERESNÉTEK MAGATOKAT, A RÉGI GALÉRIÁKAT ITT TALÁLJÁTOK -  jó kis időutazás lesz, az én gyerekem ovisból, már középsikolás lett... :) :

2022. ültetés képekbeN: FACEBOOK GALÉRIA
2021. ültetés képekbeN: FACEBOOK GALÉRIA
2019. ültetés képekbeN: FACEBOOK GALÉRIA
2018. ültetés képekben: FACEBOOK GALÉRIA
2017. ültetés képekben: FACEBOOK GALÉRIA
2016. ültetés képekben: FACEBOOK GALÉRIA 
2015. ültetés képekben: WEB GALÉRIA

A tavalyi sikeres jótékonysági akciónk számokban: KECSKEMÉTI CSALÁDOKAT SEGÍTETTÜNK

Várunk Mindenkit szeretettel!!!

Makai Marianna
Kecskemétimami

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére