Jelenlegi hely

Amikor a kecskeméti édesanyák összefognak!

3 évvel ezelőtt kezdtük el, először csak egy kis asztalkányi gyűlt össze, tavaly már egy csomagtartónyi és idén még egy kicsivel több! Most is rengeteg-rengeteg élelmiszert gyűjtöttünk!

Felhívásunk arról szólt, hogy a Kecskemétimami anyák napi  virágültetésére hozzanak magukkal az édesanyák, némi tartós élelmiszert, amivel anya társainkat segíthetjük. A kis csomagokat a Kecskeméti EKECSAPNAK ajánltuk fel, akik már évek óta velünk tartanak a virágültetésen. Az akciónk idén is annyira jól sikerült, hogy mi magunk is meglepődtünk rajta, nagyon hálásak vagyunk olvasóinknak és a Kecsapos kollégákat nagyon boldoggá tettük, Ők pedig a rászoruló családokat!

Az Együtt a Kecskeméti Családokért Közhasznú Alapítvány tevékenysége ismert az egész városban, áldozatos munkájukkal régóta önzetlenül segítik a nehéz helyzetben lévő családokat! Hiszen olyan családoknak nyújtanak segítő kezet, akik önmagukért is igyekeznek mindent megtenni, ám bizonyos okoknál fogva mégis rászorulnak mások jóindulatára, adományára.

Mutassuk meg mindenkinek, hogy milyen nagy dolgot tettünk közösen, mi egyszerű édesanyák! Hálásan köszönjük Nektek, mind ezt a jót! Ne felejtsétek el, ha jót teszünk nem csak másokat teszünk boldoggá, de mi magunk is boldogabbak leszünk tőle és főként jó példát mutatunk általa gyerekeinknek!

Szám szerint:

  • 23kg cukor,
  • 26 kg liszt,
  • 5 kg rizs,
  • 33 csomag tészta,
  • 3 l tej,
  • 4 l olaj,
  • 30 db konzerv,
  • édességek,
  • 10 db bébiétel
  • rengeteg szárazáru,
  • befőttek,
  • tisztálodási szerek, fertőtlenítők.

     


 

  

Szeretettel: Makai Marianna

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Ugrás az oldal tetejére