Jelenlegi hely

Mesés csobbanás a Meseudvaron

Idén július 5-én indul a nyári Meseudvar 2017-es sorozata a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon udvarán. Mi már nagyon várjuk! Vajon mire számíthatunk idén? Így pár kérdéssel fordultunk a szervezőkhöz. A megkeresésünkre Csizmadia Ilona, szervező válaszolt.

 

Először is pontosan hány éve van már ez a program?

7. alkalommal szervezzük kisgyermekes családok számára a Meseudvart. Ez valóban egy mesés csobbanást a nyári élményekbe minden évben, ahogy mondani szoktuk.

Kicsit más és komplexebb, mint egy sima gyerekelőadás. Miben különbözik a többi gyerekelőadástól?

A program több részből áll: az interaktív zenés gyermekelőadást a mese témájához kapcsolódó kézműves foglalkozás és mesebeli kóstoló követi. A rendezvény ideje alatt a Szivárvány játéktár játékai is várják a gyerekeket.

Sokan éppen emiatt szeretik ugye?

Bizonyára, ám nagy izgalommal szokták várni a tombolahúzást, ahol támogatónk jóvoltából mesekönyveket sorsolunk ki a gyerekek között.

Mi várható idén? Kicsit mindig változik a program ugye?

Vannak visszatérő előadóink, akik minden évben új műsorral kedveskednek a kecskeméti közönségnek. Új eleme a sorozatnak, hogy egy előadása kapcsolódik a Kodály Fesztiválhoz.

Valamennyi előadás interaktív a gyerekek, sőt szülők játékos kedvére is számítunk!

Visszatérő a közönség, vagy sok új arcot látni évről-évre?

Vendégeink zömmel kecskemétiek, illetve a hazalátogató unokákkal is több nagyszülő szívesen választják ezt a programot. De örömmel tapasztaljuk, hogy a környező településekről vagy Budapestről is sokan a vendégeink.

A Meseudvart 3 éves kortól ajánljuk, de a kisebbek is találnak érdekes elfoglaltságot maguknak nálunk. Az Ifjúsági Otthon udvara nyugodt, kellemes környezetet biztosít  a mesedélutánokhoz. Amennyiben az időjárás közbeszól, akkor az Ifjúsági Otthon termeiben kerülnek megrendezésre az előadások és kapcsolódó foglalkozások.

Van valamilyen különleges emléked a Meseudvarhoz kapcsolódóan, amit megosztanál velünk?

Mindig nagy öröm számomra, amikor a még este 8 körül is maradnának az apróságok, időnként úgy kell őket „hazavontatni”. Ilyenkor megnyugtatjuk őket, hogy egy hét múlva újra találkozunk!

Köszönjük, a beszélgetést. Ott leszünk idén is!

A Meseudvar 2017-es programjai:

Július 5. szerda 17.30 óra

AZ ARANYSZŐRŰ BÁRÁNY

A Chorhidea Kamarazenekar és a Hírös Néptánc Tanoda növendékeinek tánc-mese-játéka
Belépődíj: 850 Ft gyerekeknek, 1.250 Ft felnőtteknek
 

Július 12. szerda 17.30 óra

AZ ELTÁNCOLT PAPUCSOK

Magyar népmese a Lóca Együttes előadásában, népzenei köntösben.
Belépődíj: 850 Ft gyerekeknek, 1.250 Ft felnőtteknek
 

Július 19. szerda 17.30 óra

VÁSÁRFIA

A BaHorKa Társulat improvizációs folklórszínháza gyerekeknek és felnőtteknek.
Belépődíj: 850 Ft gyerekeknek, 1.250 Ft felnőtteknek
 

Július 26. szerda 17.30 óra

BINDE BÁCSI KECSKÉI

Az Apnoé Zenekar gyermekkoncertje
Belépődíj: 850 Ft gyerekeknek, 1.250 Ft felnőtteknek
A program a Kecskeméti Kodály Fesztivál rendezvénye az NKA támogatásával.
 

Augusztus 2. szerda 17.30 óra

ELVESZETT MESTERSÉGEK NYOMÁBAN

A Csörömpölők Együttes gyermekműsora
Belépődíj: 850 Ft gyerekeknek, 1.250 Ft felnőtteknek

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére