Jelenlegi hely

Munkahelyi elsősegélynyújtó képzés Kecskeméten

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Munkahelyi elsősegélynyújtó képzést szervez a megyei vállalkozások képviselői számára, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk.

Időpont: 2017. február 21.(kedd), 10,00-16,00 óra

Helyszín: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara  (6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.)

 

Bármelyik munkahelyen előfordulhat, hogy valamelyik munkavállaló rosszul lesz, esetleg kisebb vagy komolyabb baleset éri. A szakszerű, hatékony elsősegélynyújtás feltétele, hogy képzett elsősegélynyújtó adja az első segélynyújtást, így a mentők megérkezéséig, az első orvosi ellátásig akár életet menthet a begyakorlott mozdulatsorokkal.
Az alábbi hatályos jogszabályok alapján a munkáltatók kötelesek képzett elsősegély nyújtókat kijelölni, foglalkoztatni.

A „munkavédelemről” szóló 1993.évi XCIII. törvény értelmében (46. §) a munkahelyen – jellegének, elhelyezkedésének, a veszélyforrásoknak, a munkavállalók létszámának, a munkavégzésből és a munkakörnyezetből származó hatások és egészségkárosító kóroki tényezők figyelembevételével, valamint a munka szervezésének megfelelően – biztosítani kell a munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi, személyi és szervezési feltételeit.

A „munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről” 3/2002. (II. 8.) SZCSM–EüM együttes rendelet értelmében minden munkahelyen és műszakban a tevékenység és a munkafolyamatok veszélyességétől, illetve az ott dolgozók számától függően, a munkavállalók közül kiképzett, elsősegélynyújtásra kijelölt személy jelenlétét kell biztosítani.

 

Oktatók:                

Dr. Augusztin Gábor (kardiológus, belgyógyász, foglalkozás egészségügyi szakorvos (elmélet)
Dr. Lódi Brigitta (család-és foglalkozás-egészségügyi szakorvos, BLS instruktor (gyakorlat)

A képzés témái:             

Elmélet

Gyakorlat

  • Az elsősegélynyújtás jelentősége
  •  A „Biztonsági adatlap” tartalma és fontossága
  • A baleseti helyszín felmérése
  •  Alapvető anatómiai ismeretek (légzés, keringés)
  • Légút biztosítás  
  • A vérzések típusai, a vérzéscsillapítás módjai
  • Sérülések típusai és ellátásuk.
  • A kötések típusai, felhelyezésük.
  • A belgyógyászati típusú betegek ellátása (szívbetegek, cukorbetegség)
  • Elektromos áramütött ellátása
  • Vegyi sérülések ellátása
  • A sebészeti típusú betegek ellátása

 

  • Égési, fagyási sérült ellátása
  • A törések típusai. A törések helyszíni ellátása, a sérült szállítása.
  • A sérültek elhelyezése, stabil oldalfekvés.
  • Az idegrendszeri betegek ellátása (stroke, epilepszia)
  • Éber és eszméletlen sérült ellátása.
  • Újraélesztés szükségességének megállapítása, módja.
  • A munkahely speciális kóroki tényezői szerinti elsősegély nyújtási ismeretek.
  • Az automata defibrillátor használata (AED)
  • Szaksegély igénybe vétele (orvos, mentő értesítése)
  • A mentő szakszerű hívása
  • Tájékozódó betegvizsgálat (eszmélet, légzés, keringés, sérülés, törés)
  • A sérült elhelyezése, fektetése
  • Kötések felhelyezése
  • Törések rögzítése
  • A sérült szállítása
  • Eszméleten lévő és eszméletlen sérült ellátása, elhelyezése
  • Stabil oldalfekvés
  • Újraélesztés gyakorlása „AMBU”- babán 
  • Automata defibrillátor alkalmazása a gyakorlatban
     

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére