Túl a kötelező inszeminációkon - melyből egynél valaki elindult,de sajnos nem maradt velünk- egy internetes fórumra tévedve a kedves fórumtársak a pesti Kaáli Intézetet ajánlották. Időpontkérés majd rengeteg vizsgálat, minden rendben volt, tehát indulhatott a dolog. Orvosunk Dr. Sajgó Attila mindenben a segítségünkre volt .2011 júniusára előjegyzett minket a lombik programra!Nagy volt az öröm, a kíváncsiság és a félelem is egyben, hiszen csak olvastam erről, élesben azért más átélni mind ezt, azokkal a gondolatokkal a fejedben, hogy „Miért pont én?Mi lesz ha nem sikerül?Hogy fogom/fogjuk bírni lelkileg?”
Fogamzásgátló szedését követően, a következő ciklusban elkezdődtek az injekciók, tüszőnövesztés céljából,amiket a köldök alá kellett beadni. Féltem szurkálni magamat, de a férjem előtt le a kalappal, mindet Ő adta be, egy puszi kíséretébe, orvosi pontossággal. Közben uh-ra jártunk ellenőrzésre. Aztán végre eljött az első akadály amit venni kellett a petesejt leszívás napja július 4. hétfő. Nagyon izgultunk, de minden rendben ment.14 tüsző lett, amelyből 11 petesejt tudtak leszívni, csodálatos eredmény,a felhőkben jártunk örömünkben, pedig még a neheze hátra volt. Fohászkodtunk, hogy ennyiből legalább 1 termékenyüljön meg és jusson el a beültetésig, hiszen ott már jó helyen lesz, nagyon vigyázok majd rá egészen 9 hónapig. Álmunkban sem hittük volna, de 8-an gyönyörűen megtermékenyültek és fejlődésnek indultak, így a biólogus javaslatára július 9-én kettő embriót kaptam vissza a pocakba, akiket mikroszkóp alatt megcsodálhattunk- míg élek nem felejtem el-. Hatan pedig „fagyi babák” lettek, azaz lefagyasztásra kerültek. Beültetés után még uh képet is kaptunk, hogy hová is fecskendezték be a kis apróságainkat.30 percet kellett feküdnöm, hazaindulás előtt,én kihasználtam. Mondogattam a Kicsiknek, hogy már fogom a kezüket és soha el nem engedem, remélem érzik. „Július 23-án kell tesztelni, majd telefonálni az eredménnyel” így bocsájtottak haza.
Sokat pihentem itthon, rengeteget aludtam és szedtem a meghatározott gyógyszereket. Dolgozni meg már a szurik elejétől nem dolgoztam. Nem is kell mondanom, hogy ólom lábakon telt az idő, és hiába mondják, hogy ne agyalj ezen, úgy is azt teszed, hiszen babát szeretnél. Július 18-án reggel úgy keltem fel, hogy elegem van, érzem, hogy nem sikerült, így a Kaáliban kapott tesztet „ellövöm”lesz ami lesz. Így is tettem, de láss csodát két csíkocska jelent meg egyből a tesztcsíkon, én meg álltam, néztem, nem akartam hinni a szememnek.
Ez biztos, most akkor ismét BABÁT VÁROK! A párommal csendben örültünk, nem tudtuk, hogy mit hoz a holnap! Elkezdtem minden nap gyártani a teszteket, mivel csak augusztus elejére kaptunk időpontot ultrahangra! Ahogy közeledett az idő a tesztjeim el kezdtek halványodni én pedig tele voltam félelemmel. Most akkor megint vége?Ennyi volt?Néma csendben mentünk fel Pestre, kértem, hogy ne jöjjön be velem, ezzel egyedül szeretnék megbirkózni. Valahogy csak az járt bennem, hogy valamit nem jól csináltam!Könnyekkel feküdtem fel a vizsgáló asztalra, de nagyon kedvesen vigasztaltak, kérdezték mitől félek, mondom attól, hogy úgy érzem nem jött össze, mivel a tesztek halványodnak. Ekkor csönd lett, az orvos pedig oda fordította felém a monitort és annyit, mondott, hogy SIKERÜLT ITT VANNAK MIND A KETTEN!Sírva fakadtam -még most is- megnémultam egy hang sem jött ki a torkomon. A páromhoz, a kis ultrahang képpel a kezemben rohantam ki, hogy itt vannak, meg vannak mind a ketten!!!!!Biztos vagyok benne, hogy abban a pillanatban nálunk boldogabb ember nem volt - de az a pillanat a mai napig is tart-!A család a barátok együtt izgultak velünk,ami nagyon jól esett! Mint utóbb kiderült, iker terhességnél olyan sok a HCG, hogy fals eredményt mutathat a teszt.
Fizikailag megviselt az első pár hónap (5), nagyon sokat hánytam, kétszer szaladtunk mert véreztem, de hála az égnek nem volt semmi komoly csak feküdni és pihenni kellett.
Az előbbi ellenére azonban a terhességem egy csodálatos dolog volt, 12 hetesen már éreztem őket, ekkor kiderült, hogy az egyikőjük biztosan kisfiú.15 hetesen kiderült, hogy kétnemű ikreink lesznek egy kislány és egy kisfiú a születésük várható ideje pedig 2012.03. 28 lett. Szépen egymás mellett haladtak egy ideig, aztán a kisfiunk neki indult a növögetésnek, annyira nem sok volt köztük 20-30 dkg. A 28. heti genetikai uh azonban nem hozott jó eredményt. A kicsi lányunknak kevesebb lett a magzatvize!Megijedtem, minden leforgott bennem, de az orvosunk Dr. Bakó Ferenc nyugtatott minket, nem lesz semmi baj. Aztán a január 19-i orvosi látogatásunkkor az ultrahang után, úgy döntött holnap kórház, jó ha szem előtt vagyunk! Ekkor voltunk kereken 30. hetesek!Nehezen telt az az este, sem a párom sem én nem aludtam jól!Másnap reggel bevitt a kórházba, nehezen váltunk el még sírtam is. Nehéz volt a fiamat és a páromat otthon hagyni, de tudtam a Kicsikért ennél nagyobb áldozatot is készen vagyok hozni, csak minden rendben menjen!Jött a vizit leküldtek NST-re, alig találtuk meg egyszerre a Kicsiket a nővérkével, folyamatosan mozogtak. Majd jött a hideg zuhany, fájásaim vannak, amiket akkor még nem éreztem. Mennem kellett laborba, majd ismételt uh, ami csak megerősítette az előző vizsgálatokat,a pici lánynak nagyon kevés a magzatvize. Jött az orvosom megvizsgált és ő is rossz hírt közölt elkezdett kinyílnia méhszáj! Nem akartam ott lenni!
Megint jöttek a kérdések, miért pont én? Most mi lesz? Az ikrek még kicsik, hogy fogják bírni? A szülőszobán ismét jelzett fájásokat a műszer és a nővérkék hiába készítették a magnéziumot a visszatartás miatt, az orvosok úgy döntöttek ki kell venni az ikreket, mert Bettikénk lehet nem élné meg a reggelt sem a pocakba!Szóval sürgősségi császár lett, amitől féltem, rettegtem!Kértem, hogy legalább a férjemet felhívhassam, majd fohászkodtam, hogy minden rendben legyen, erősnek kell lenniük!!!Időm sem volt rágódni a félelmeimen, olyan pikk-pakk előkészítettek a műtétre!Borotválás,katéter bent, gyors gerincérzéstelenítés - le a kalappal az aneszteziológus előtt, nagyon ügyesen adta be- a hasamat az orvosom már a jóddal kente. Rá pár percre pedig a Föld leggyönyörűbb hangjait hallottam, január 20-án 13 óra 15 perckor felsírt a pöttöm lányunk Bernadett, majd rá két percre édes pici fiúnk Attila. Bettike 39 cm-rel 1400 gr-mal,Attilánk 44 cm-rel 1870 gr-mal született meg. A koraszülött osztályra kerültek ,így nem láthattuk őket csak másnap a szülésznőm Palócz-Kósa Csilla szülésznőm segítségével. Szegénykéim, csövek lógtak belőlük, amik ugye jelen esetben életben tartották őket. Alig tudtam elhinni, hogy ez az Édes Két kis Emberke hogyan is fért el bennem, hiszen kicsik voltak, de ahhoz képest nagyok, hogy a pocakomban voltak. Jó persze van aki 3kg-os ikreket szül, hát én nem ahhoz a táborhoz csatlakoztam! Engem kedden hazaengedtek, de ezt nem kívánom senkinek, a gyerekeinket ott kell hagyni,a szívem majd megszakadt, végig sírtam haza felé. Pici fiúnkat 2 és fél hét után vehettem fel, apró lányunkhoz pedig 3 és fél hét után nyúlhattam be az inkubátorba. Azt mondják az ember a jóra emlékszik igazán, hát nekem ezek a fájdalmak örökre beivódtak, ha eszembe jut, újra átélem. Látom, ahogy éppen sírtak és semmit nem tehettem, nem vehettem fel, nem ölelhettem meg, hogy itt vagyok Veled-Veletek, a szívem minden nap darabokra szakadt. A nővérkék mondták, hogy higyjem el érzik, hogy itt vagyunk Velük.
Attilánk 4 hetet, Bettikénk 6 hetet töltött a kórházban. Ez az időszak lelkileg nagyon megviselt, de nem csak engem hanem az otthoniakat is.
Most már lassan 9 hónaposak, imádni valóak, mindig mosolyognak.4 hónapos korukig csak anyatejet kaptak utána is csak kevés pótlást. 7 hónapos korukig volt tejem, de olyan sok, hogy még mindig van a mélyhűtőbe. A családunk velük lett kerek egész. Senki meg nem mondaná, hogy honnan indultunk. Mikor a kezemben alszanak el, igyekszem az illatukat magamba szívni és ezt soha el nem felejteni, ez leírhatatlan érzés. Nem telik el nap, hogy ne kísértene a múlt. Sokáig magamat hibáztattam, hogy mit nem csináltam jól, hogy ennyit kellett szenvedniük a megszületésük után, miért nem tudtam bent tartani még őket. Ezen azonban nem tudok változtatni sajnos,csak ostorozom magam, de ez akkor is így marad. Ezek ellenére minden nap hálát adok, hogy kiváltságos vagyok, hiszen 3 gyermek nagyon boldog és büszke édesanyja lehetek.
Külön köszönet a Budapesti Kaáli Intézet dolgozóinak,köztük Dr Sajgó Attilának és a Biológusoknak is. Köszönet a nőgyógyászomnak Dr. Bakó Ferencnek, hogy a lehető legjobb döntést hozta, hogy befektetett a kórházba és a műtétet majd azt követően , figyelemmel kísérte a felépülésünket, és köszönet a szülésznőmnek Palósz-Kósa Csillának, hogy minden nyűgömmel hívhattam és Ő mindig a legjobb tudásához mérten segítette végig, a második ismételten csodálatos és kalandos terhességemet.
Gyenes Attiláné egy 32 éves anyuka
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
