Márciusban fogalmazódott meg bennünk a gondolat és májusban már egy pozitív terhességi teszttel a kezünkben sírtunk a mellékhelység ajtaja előtt. Elpróbáltam magamban ugyan korábban többféle megható bejelentési forgatókönyvet, de az élet úgy hozta, hogy kirohantam az illemhelyről és kissé artikulálatlanul nagy krokodilkönnyek kíséretében bejelentettem, hogy babát várunk.
Ezután három hét türelmetlen várakozás kezdődött, mert úgy szerettem volna először a nőgyógyászhoz menni, hogy már hallhassam a kis szíve dobbanását. Sikerült is, sőt egy csodás sztárfotót is kaptam az én akkor még cseppnyi, de annál formásabb babszememről.
Úgy gondoltam ekkoriban, hogy amennyiben problémamentes lesz a terhességem, akkor nem fogadok magánorvost, éreztem némi őserőt magamban. Remekül is alakult minden, azonban a 16. hét táján begörcsöltem és ezért elrohantunk a nőgyógyászati ügyeletre, ahol egy nagyon kedves és fiatal orvos olyan alapossággal vizsgált meg, ahogyan addig a körzeti orvosom soha. Mindent rendben talált, de első babás kismama révén nem tudtam, hogy ilyen esetekben kell a magnézium, így ez a panasz egy csapásra megoldódott. Távozóban még gyorsan vetettem egy pillantást a doktor úr névtáblájára, gondoltam, hogy mégiscsak választok orvost, hiszen innentől kezdve már nem mondhattam panaszmentesnek magam. Ifj. T. A., ez állt a kártyán, akihez délután már időpontot is foglaltam egy hónappal későbbre, így a kilencedik (na jó, tizedik) hónap végén már ismerős arc várt a szülőszobán.
Továbbra is teljesen zavartalanul teltek a hónapok, alapból is ki vagyok párnázva, tehát nem okozott nehézséget, hogy a szokásosnál kicsit nagyobb a pocakom, a babám remekül érezte magát odabent. Minden CTG eredményem negatív volt és már alig vártam, hogy találkozzak az én kis manócskámmal. Ő annyira nem igyekezett kifelé, úgyhogy a 41. héten reggel 7-kor beállítottam a nagy pakkommal a szülészetre, szülésindításra és igyekeztem nem halálra rémülni, mikor a doktor úr kimondta a bűvös három szavas mondatot, ami azóta is a fülembe cseng:
Akkor ma szülünk.
Nyolc óra körül felhelyezett egy méhszáj tágító tablettát, ami egészen délután négyig dolgozgatott, miközben több méternyi CTG szalagot töltött meg a kis pocaklakóm. Ekkor behívtam a férjemet is, mert úgy tűnt, lassan elkezdődik életünk eddigi legizgalmasabb délutánja.
Mivel a fájások még mindig nem indultak be, az én kisbabám pedig még mindig nem indult el kifelé, burkot repesztett T. doktor és bekötötték az oxitocint is. Itt már nem volt kétséges, hogy valami elkezdődött. Szinte öt perc alatt két perces, hihetetlenül intenzív és viharos görcseim lettek, a köztük lévő fél perces szünetekben pedig a férjemmel csevegtem. Hihetetlen az emberi test, semmi átmenet, csak vagy nagy fájdalom vagy teljes nyugalom váltotta egymást. Kb. este hétkor az egyik vizsgálatnál közölte dr. T., hogy hat cm-re vagyok nyitva, én elcsüggedve válaszoltam, hogy azon még nem fér ki a manóm. Rajtam kívül ezen mindenki jót kuncogott. Fél órával később, amikor is a doktor úr elkezdte kérdezgetni, hogy érzek e már nyomási ingert, én a legnagyobb lazasággal válaszoltam, hogy nem. Ekkor kiküldött még pisilni, útközben elkapott egy-egy fájás, de jól esett ezeket végre állva átküzdeni. A folyosón még megállított, és azt mondta, hogy szuperül és nagyon gyorsan tágulok, ne aggódjak. Utólag tudom, hogy igaza volt, de ott nem győzött meg teljesen.
Majd 19:45-kor az egyik fájás helyett tolnom kellett, a férjem szólt a szülésznőnek, ő pedig az orvosnak és elkezdtük a születés legcsodásabb részét. A fájdalom helyét kellemetlen feszülés vette át, és utasítást kaptam, hogy nyomjak, tiszta erőből, ami azt illeti mást nem is tudtam volna tenni. Az első fájást egyedül oldottam meg, de a másik kettőnél már a doktor úr is segített a hasfalamra gyakorolt nyomással. A szülésznő minden szünetnél beavatott, hogy hogyan állunk, normális, ha azt érzem, hogy szétszakadok és mindjárt végzünk.
Végül elhangzott a legcsodásabb felszólítás, amit valaha hallottam: Na még egyet!
És valóban, egyetlen nyomás és az én tökéletes kisfiam kicsusszant belőlem, megszüntetve ezzel minden fájdalmat és kellemetlenséget és békét hozva az életünkbe. Hamar felsírt és a mellkasomra került. Én még életemben ilyen szép babát nem láttam. Ismerősök mesélték előtte, hogy a babák „frissen” még csúnyácskák, mert kékek és pirosak és gyűröttek meg ázottak, na az én babám nem. Ő tökéletes volt. Nekem aprócskának tűnt, de gyorsan felvilágosítottak, hogy ez a pindurka nem is olyan kicsi a maga 4400 grammjával, de nekem mégis ő a világ legkisebb közepe.
Mikor elvitték a szépségszalon részbe fürdetni és öltöztetni, akkor eszméltem rá, hogy gyakorlatilag 10-en állnak körülöttem, sok-sok rezidens, szülésznő- illetve nőgyógyász gyakornokok, akik mind végig nézték, hogy hogyan kell ezt csinálni, na nem én voltam itt a példa, hanem dr. Junior, de azért belőlem is láttak olyat, amit még én sem pillantottam meg soha.
A méhlepény megszületése már meg sem kottyant, a gátmetszést –amit nem is tudom, hogy ki és mikor ejtett – összevarrta a doktor úr, majd „felpattantam” és átbóklásztam az őrzőbe. Ennyire felpörgött és fáradt én még soha életemben nem voltam egyszerre, a férjemmel nem győztük megbeszélni a történteket és egyszer csak kihozták őt, Mr. Tökéletest és hárman lettünk…egy kis család. Annyira pici volt és olyan szeretgetni való. Életem legemlékezetesebb napja volt. 2016.02.11.
A kórházi napok jó hangulatban teltek, az új szülészeti részleg olyan tiszta és felszerelt volt, mint egy wellness szálloda. Gyorsan gyógyulgattam és annyira boldog voltam és vagyok azóta is, hogy tudom, a legjobb pillanatban váltunk szülőkké.
Mindennap hálát adok, hogy egy csodás férj mellett egy tökéletes és egészséges babát is kaptam a sorstól, akik bearanyozzák a napjaimat, hagynak éjszaka aludni (igen, mind a kettő) és elhitetik velem, hogy nem csak talpraesett feleség, meg ügyes háziasszony, hanem immár jó anyuka is vagyok.
A szülés-születés élmény annyira meghatározó volt, hogy már most tervezgetjük a következő apróságot…és nem félek a szüléstől sem.
- Nóri
A kép illusztráció (pixabay)! Nem ábrázolja a pályázót, vagy családtagját.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
