De ne szaladjak így előre… Szóval, mikor kínlódásaim jutalmát a hálóingemre tették, nekem édességgel tök mindegy volt, hogy ki/mi van ott. Szégyellem leírni, de tényleg azt éreztem: Egy darab téglát is odatehettek volna a hasamra. Gügyögtem neki pár kedves szót, miközben egy ujjpercemmel megsimogattam a kevéssé „maszatos” pofikáját, de békés közönyömet az anyai eufória érzése nem akarta elűzni. No, meg kell hagyni, nem is volt sok gondom az anyai érzések kifejlesztésével, mert hamarjában megszabadítottak újdonsült gyermekemtől, s elvitték kilózni, fürdetni…
Szóval, hogy a témánál maradjak: Gyermekem fél éves korában azt gondoltam: Már egészen elviselhető a helyzetem, mostanra váltam anyává. Aztán egy éves korában rájöttem, hogy igazából mostanra rázódtam bele az anyaságba, s csupán „költői ábránd volt, mit eddig érzék”…
Másfél éves korában, viszont már határozottan éreztem(!), hogy igen, most már tényleg anya lettem, és élvezni tudom az anyaságot!
…Aztán megszületett a kislányom… És ma már úgy nyilatkozom, hogy nekem két gyerek kellett ahhoz, hogy anyává váljak! …. Kíváncsian várom, lehet-e ezt még tovább fokozni??? ;)
Emlékszem, egyik este hulla fáradtan vonszoltam fel magam a lépcsőn, férjem is, én is megrakva csomagokkal, gyerekkel… barna lépcső- barna lépcső után, azt hittem sosem érek fel a 3. emeletre… És miközben bedugtam a kulcsot, arra gondoltam: bemegyek, lerogyok, bekapcsolom a tv-t, eszek, és képernyő-pihentetőre teszem magam. De jaj!!!! Hasított belém azonnal villámként a felismerés: Mennyi minden vár még rám, mielőtt leülhetek!!!!!!!!!!! Neeeeeeee…………. Csak ma neeeeeeeeeee!!!
…
Így aztán vizet csináltam (értsd: kinyitottam a csapot, és aládugtam a kiskádat, hogy beléfolyjon az ideális hőmérsékletű fürdővíz), vetkőztettem, fürdettem (mert tegnap se fürdött szerencsétlen //hát milyen anya az ilyen?!?// ), kivettem, töröltem, kentem, pelenkáztam, hintőztem, öltöztettem, (…aparingat…) vetkőztem, fürödtem, öltöztem, ciciztettem erről, ciciztettem arról is (hátam leszakadt), kicsit bealudtam… majd kómás zombiként erőt lehelve magamba felkeltem, kicsoszogtam (a másik szobába), kicsit leültem megpihenni, majd konyhába mentem, ehetőt kerestem, nem találtam, leültem, tv-t kapcsoltam… és VÉGRE(!!!!!) képernyő-pihentetőre tettem magam.
(a képek csak illusztrációk! fotó:pixabay)
Szóval, milyen érzés is anyának lenni? A világon a legcsodálatosabb!! Főleg, ha szemünk fénye éppen édesen alszik! ;-)
Mikeczné Tóth Imola
mentálhigiénés segítő szakember
E-mail: segito
[kukac]
addakezed.com
Szerkesztő: Ha úgy ézred, hogy egyedül vagy, vagy nem hallod a saját hangodat, bizonytalankodsz, ha nem találod a kérdéseidre a választ, keresd nyugodtan Imolát! Ő egy remek személyiség, kedves és segítőkész, egy kecskeméti édesanya, aki maga is kisbabás mindennapjait éli jelenleg.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
