Jelenlegi hely

25 Romantikus film összebújós estékhez

Nem tudom te hogy vagy vele de engem teljesen elvarázsol az ősz. Attól függetlenül, hogy kint már borongósabbra fordult az idő, bent számtalan izgalmas programmal tehetjük meghitté az estéinket. Vagy ott van a hétvége!

Micsoda lehetőség jól kihasználni, hogy kettesben picit több időt tölthessünk együtt. A minap épp össze akartam írni, hogy milyen filmek is jöhetnek számításba ebben a témában. Előkaptam a papírom és arra gondoltam, hogy talán 20-30 film lesz majd rajta. Aztán ahogy jobban belemélyedtem a témába, pillanatok alatt már a száznál jártam. És az ötletek jöttek volna még, csak elfogyott a papír. Szóval most van egy százas top listám, amit folyamatosan bővítek. Most ebből hoztam nektek pontosan 25-öt.

Úgy gondolom, a mai rohanó és nagyon zajos világban néha kell a lelkünknek is, hogy elbújjunk és bekuckózzunk a mi, szeretetteljes kis világunkba. Éppen ezért mára hoztam nektek egy csokor romantikus filmet. Mert lehet kint zord idő, ezekkel az alkotásokkal szívmelengető pillanatokat élhettek át. Vannak filmek, melyeket “rongyosra” lehet nézni. És hiába látom már ezredszer, akkor is ugyan olyan szerelembe tudok esni a főszereplő karizmatikus férfiba, mint első alkalommal. Nekem ilyen a Dirty Dancing. Biztosan nektek is vannak ilyen ikonikus filmjeitek!

Íme íz én listám, amit ezekhez a romantikus, összebújós estékhez ajánlok:

  1. Az utolsó szerelmes levél
  2. Igazából szerelem
  3. Micsoda Nő!
  4. 50 első randi
  5. Vágy és vezeklés
  6. Ha eljön Joe Black
  7. Hat nap 7 éjszaka
  8. Szökőhév
  9. Aludj csak én álmodom
  10. Csókfülke trilógia
  11. Szerelem a végzetem
  12. Színes fátyol
  13. Az utolsó dal
  14. Levelek Júliának
  15. Távol afrikától
  16. Napok romjai
  17. Lolita
  18. Corelli kapitány mandolinja
  19. A randiguru
  20. Csokoládé
  21. A legénylakás
  22. Julie és Julia- Két nő, egy recept
  23. Egyszerűen bonyolult
  24. Downton Abbey
  25. Túl a barátságon

A fenti lista csak egy minimális töredéke annak, amit meg lehet nézni. Milliónyi régi, fekete-fehér film és talán még annál is több új, szerelmes vagy éppen már arcpirító film várja, hogy megnézzétek őket.Örömmel venném, ha itt kommentben megosztanád velünk, hogy nektek  melyik az a film, amit ki nem hagynátok, ha egy összebújós mozizásról van szó.

Jó szórakozást a filmekhez!

Még több őszi randi ötlettel és izgalmas páros játékkal várlak szeretettel oldalamon

Ihász Anita
Mylovelynotes - párkapcsolat pezsdítés kreatívan
Randikaland könyv szerzője
– egy rendhagyó könyv, amelynek minden házastárs polcán ott lenne a helye

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére