Ha otthonról dolgozol, akkor tudod miről beszélek, amikor normál békeidőben sem végzel a napi teendőiddel, de most, hogy itthon vannak még annyira sem jutsz a dolgaidhoz. Ismered azokat a napokat, amikor már annyira felgyülemlik a fejed felett a tennivaló, hogy tudod, csak akkor végeznél vele, ha a gyerekek bentlakásos táborban lennének és te 3 napig alvás nélkül nyomnád...
De nincs tábor, ők már nagyok, nehogy már táborba menjenek, helyette viszont van testvérpár, akik kamasz létükre, vagy a telójukat nyomják csak, vagy egymást szekálják.
És akkor elkezdesz stresszelni.
Mikor este lefekszel, alig jön álom a szemedre, majd jön egy flo érzés és megjön a tuti: „holnap korán kelek, hatkor, nem inkább fél hatkor, vagyis legyen öt, az még nincs olyan korán, még a gyerekek ébredése előtt megcsinálom a negyedét, ők úgyis nyomják 10-ig. Ah, de király vagy! Egyből milyen friss lett az agyad, akár le is mehetnél dolgozni, na de már elmúlt éjfél is, hogy is gondolod, majd holnap, hisz annyi idő van még.
Már este nem fekszel le időben, mert az előző napi melót nyomod, és Ők sem, hiszen nyári szünet van, már nem 8 évesek, hogy 10-kor ágyba kerüljenek, így fent vagytok tizenegyig, talán még éjfélig is, vagy tovább.
Reggel édesdeden, kissé arcodra száradva a nyál, boldogan ébredsz, magadtól, még az óracsörgés előtt.
Nyújtózol egy nagyot, vakon matatod a párnád alatt a telód, majd hirtelen megáll benned az ütő: 7:30, szundi lenyomva, Atyavilág a „negyed”?? Smink elmarad, úgy is csak itthon leszel, kávé, reggeli csak gyorsba.
Kapkodva elkezdesz agyalni mivel is kezdj, ügyfélkezelés, cikkírás, dolgozzam fel az interjút, vagy inkább csináljam meg a képek retusálását, de akkor rájössz, hogy tegnap nem mostál ki, ma mindenképp muszáj lesz, „- upsz, a fehérekkel vagy a feketékkel kezdjem?” Mindegy, úgy is mindkettőt ma még ki kell mosni. Persze ebéd sincs, csak gyorsba feldobsz egy levest, ebbe a nagy melegbe úgy sem kívántok mást, majd esztek hozzá jégkrémet. De nincs otthon jégkrém és kenyér sem a reggelihez, míg alszanak, gyors elszaladsz a közeli boltba. Már fél 10, kelteni kéne a gyerekeket, mert este még későbben fekszenek le.
Keresed a flot, mert majd mindjárt jön, majd 6 órán keresztül készülsz arra, hogy azonnal nekiállj dolgozni, addig persze bedobsz egy következő mosást, kétszer agyvérzést kapsz, hogy még mindig nem keltek fel, hatszor kibékíted a megsértődött kamaszlányod, háromszor adsz egy órát nekik, hogy összepakolják a szobájukat, majd egy órán át ismételgeted, hogy ha nem csinálják meg, akkor elveszed a telefonjukat. A nagy már simán kiröhög, úgy is tudja, hogy nem teszed, a kicsi még stresszel, talán neki is áll a takarításnak, de kiakad, hogy a bátyja csak a FIFÁT nyomja, neki miért nem kell pakolni?
Majd összevesznek, te előbb kiabálsz. Majd békítesz. A végén vigasztalsz és ettől az érzelmi hullámvasúttól annyira összekeveredsz, hogy talán még össze is pakolsz.
A nap egyik felében duzzognak, hogy milyen rossz sorsuk van, a másik felében állandóan éhesek. Egy kamasz fiú étvágya olyan, mint egy feneketlen kút, soha-soha nem elég semmi, kivéve amikor FIFA-maratont nyomja a haverokkal. Már délután van és még semmi érdemlegeset nem csináltál. Majd csörög a telefonod, Juli hív, a rég nem látott kollégád, csak pár szóval, alig 45 perc alatt megbeszélitek az elmúlt 20 évet.
Nagy nehezen leülsz a gép elé, de a gyerek már megint éhes. Megcsinálod a vacsorát, elpakolsz, már ennek a napnak úgy is mindegy. Majd jön egy flo érzés és megjön a tuti: „holnap korán kelek hatkor, nem inkább fél hatkor, vagyis legyen öt az még nincs olyan korán, még a gyerek ébredése előtt megcsinálom a negyedét...”
Ölelés,
Mariann - Kecskemétimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges