De jó volna lemenni! Miért is ne lehetne? Nem is értem a logikáját: Akkor is kivisszük a babát a szabad levegőre, mikor hazahozzuk a kórházból… Ez is ugyan az a levegő…
Be vagyok zárva. Már két napja nem szívtam friss levegőt… Sőt, már több, hisz a kórházban sem. Valamit tenni kell, különben megőrülök. Legalább a boltig… Csak a boltig hadd menjek el. Az igazán nincs messze. Csak felöltözök úgy, mint régen, és elsétálok a boltig. Jó nagyokat lélegzem, és élvezem a szabad életemet.
Áhh, igen! Épp erre vágytam! Friss levegő, séta, kettesben a párommal, madárcsicsergés, jövő-menő emberek… És én tépelődök: Rossz anya vagyok, hogy máris magára hagytam a picit? Még csak alig pár napos, és én máris lepasszolom a saját önzésemért. Éreztem édesanyámban egy kis ki nem mondott rosszallást: Az anyának újszülött gyermeke mellett van a helye. Lehet, hogy igaza van. Innentől az önfeláldozásról és a saját igényeimnek a félre tételéről kell, hogy szóljon az életem, és én az első adandó alkalommal megbuktam? De úgy éreztem megőrülök már a szobafogságban.
Mi van, ha megállít egy ismerős, és megkérdezi hol a baba? Nekik is meglesz a véleményük: „Nem nagyon rázódott még bele a szerepébe kedves anyuka! Nagyon bátornak tetszik lenni, hogy csak így magára hagyja a kisbabát”…
De hát úgyis alszik! Tök mindegy neki, ki vigyáz rá alvás közben. Vagy anya jelenlétét / nem létét alvás közben is érzi?… És ha felébred? Ha sírni fog? Mi van, ha sír, én meg itt sétálgatok? Még szerencse, hogy hoztam telefont, és meghagytam anyának, csörögjön rám, ha baj van. De mi van, ha nem csörög, mert még nincs nagy baj, csak kicsit nyűglődik? Vagy azt gondolja, sétáljak csak, majd ő megnyugtatja? De mi van, ha nem tudja megnyugtatni? Lehet éhes, és anyacici kell neki… Lehet, azonnal felébredt, mikor kiléptem az ajtón… egy anyának mégiscsak a kisbabája mellett van a helyen.
Megérkeztünk úti célunkhoz, a bolthoz. Nincs kedvem bemenni, forduljunk inkább vissza. De most már ne andalogjunk, kapcsoljunk sebességre, hogy mielőbb hazaérjek a babóhoz. Elég volt a szabadságból most ennyi.
Nem hallom a lépcsőházban a hangját. Ezek szerint nincs semmi baj. Húh, megnyugodtam. Édesen alszik. Milyen szép! Milyen kis csoda! Egy napig is el tudnék benne gyönyörködni. Hihetetlen, hogy belőlem van. Mekkora ajándék! Micsoda megtiszteltetés, hogy az anyukája lehetek. Remélem ő is így érzi majd. Már megint pityergek. Ezek a rakoncátlan hormonok…
Hogy milyen volt életem első sétája anyaként? Láthatatlan gumi szálak kötnek a babámhoz, s ha túl messzire megyek, visszarántanak. Úgy érzem, mellette a helyem, akkor van biztonságban. Megőrülök a bezártságtól, de a szabadságot sem tudtam igazán élvezni.
Ha nem vagyok vele, lélekben akkor is vele vagyok, csak rá gondolok, rajta agyalok. Ilyen lesz ezután az életem? Győzködöm magam, aggódom, rémeket látok, bűntudatolok? Ilyen lenne az anyaság?
----
Szerinted milyen egy jó anya? Hol az egyensúly a baba és az anya igényei között? Neked mire van szükséged új szerepedben? Önmegvalósítás / önfeláldozás? Mi a jó a babának?
Minden élet, minden baba, és minden anya egyedi. A kérdésekre nincsenek előre megírt, kész válaszok, általánosan adható receptek. Önmagadat is, és a babádat is Te ismered a legjobban. Ez a Te életed. Kérdéseidre, bizonytalanságaidra Benned vannak a válaszok! Rajtad kívül senki nem tudja, mi a helyes, és hogy jó Neked, a babának. Sem édesanyád, sem a szomszéd néni, de még a párod sem. Csak Te!
Ha egyelőre nem hallod a saját hangodat, bizonytalankodsz, ha nem találod a kérdéseidre a választ, segítek megtalálni!
Mikeczné Tóth Imola
mentálhigiénés segítő szakember
