Jelenlegi hely

Richter Flórián életrajza

Richter Flórián Stuttgartban született, 1977. november 18-án, hetedik generációs artistacsalád gyermekeként. Szülei Richter József és Richter Carola szintén artisták voltak. Elefánt és lovas akrobata produkcióikkal az egész világot bejárták. Az 1974-es Monte Carlo-i Cirkuszfesztiválon elnyerték az Ezüst-díjat. Richter József szakmai elismerésként Jászai Mari-díjat és az Aranykereszt Érdemrendet kapta, mint állami kitüntetést. 

Flórián kilencévesen kezdte artista-pályafutását, lovas akrobataként. Édesanyja ugyanis Japánban balesetet szenvedett, így az ő helyére kellett belépnie a család zsoké produkciójába.

1998-ban feleségül vette Edith Folcot. Két gyermekük született, Kevin és Angelina.

2003-ban a Magyar Nemzeti Cirkusz lovas akrobatájaként Hortobágyi Károly-díjban részesült. 

2004-ben, szülei sikerei után 30 évvel, Richter Flórián és felesége, Edith egy kétszemélyes lovasakrobata-produkcióval újabb Ezüstbohóc-nagydíjat nyert, így járult hozzá a család és a magyar cirkuszművészet sikereihez.

2008-ban a cirkuszművészet történetének első magyar Aranybohóc-nagydíját nyerte el a 32. Monte-Carlo-i Cirkuszfesztiválon Richter Flórián, a Magyar Nemzeti Cirkusz lovasakrobatája, lóidomárja és tíztagú zsokécsoportja.

Eddig még soha nem született magyar győzelem Monte-Carlóban. Általában orosz vagy kínai artisták viszik el a pálmát. 

Az artistáknak az Arany Bohóc-díj olyan, mint a színészeknek az Oscar. Flóriánék díja két okból is különleges: lovas akrobata számban még soha nem született arany, másrészt egyetlen fellépő sem kapott még ilyen rövid időn belül ezüst és arany minősítést egyaránt. Richter József, a művész édesapja elmondása szerint Flórián tíztagú zsokécsoportjának és 10 lovának produkciója lenyűgözte a cirkuszfesztivál résztvevőit. A gálaműsor fináléjában négyezer ember állva ünnepelte az akrobatacsoportot. 

Flórián évek óta készült a megmérettetésre, amire csak meghívásos alapon lehetett bekerülni. A produkcióhoz a lovak és az artisták mellett saját vonósnégyest is vitt magával. A programban biztosítókötél nélkül dolgoztak az akrobaták, akik többek közt vágtázó lóról induló szaltókat, flikk-flakkot, több lóról induló ugrásokat, dobásokat mutattak be.

2009-ben megalapította saját lovas műsorát, a Horse Evolution Show-t, mellyel 2012-ben és 2013-ban országjáró turnéra indult. 

2012-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetésében részesítették.

Jelenleg a Richter Flórián Cirkusz igazgatója.

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére