Jelenlegi hely

Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvány

Szeretnénk olyan kisgyermekes családoknak segítő kezet nyújtani, amely családok önmagukért is igyekeznek mindent megtenni, ám bizonyos okoknál fogva mégis rászorulnak mások jóindulatára, adományára.

Ezt az alapítványt néhány lelkes önkéntes hívta életre, túlnyomóan kecskeméti védőnők. Igyekvő, ám segítségre szoruló, gyermekes családokat segítünk.

Ezt a facebook csoportot az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvány alapítótagjai hozták létre.

Az alapítványunkat egyszerű emberek álmodták meg és egyszerű célokat fogalmaztak meg. Szeretnénk olyan kisgyermekes családoknak segítő kezet nyújtani, amely családok önmagukért is igyekeznek mindent megtenni, ám bizonyos okoknál fogva mégis rászorulnak mások jóindulatára, adományára. Mivel négy védőnő is van az alapítók között, az ő és kollegáik szűrőjén keresztül jutnak el hozzánk a segítségre váró családok. Célunk, hogy megkönnyítsük a rászorultak és az adományozók egymásra találását.


Bár a mai világban nehezen hihető, mi mégis minden forintot, mely beérkezik hozzánk a legjobb tudásunk és bölcsességünk szerint arra költünk el, amire az adakozók a küldés pillanatában szánták. Nem igényeltünk bankkártyát a banktól(az 3500 ft/év), nincsen irodaépületünk, nem az adományokból fizetjük a benzinköltégünket, nem óhajtunk kisbuszokat szerezni, vagyis itt mindenki önkéntesen, a szabadidejéből áldozva tevékenykedik, és nagy-nagy örömmel teszi ezt! Jelszavunk, hogy minden forint számít! Sokan azért nem adakoznak, mert nem tudnának tetemes összeget felajánlani. Mi szeretnénk ha megértenék a kecskeméti jóakaratú emberek, hogy mi 200 ft-ból már finanszírozni tudjuk egy kisbaba ebédjét! Minden forint számít, nincsen kis adomány!


Örömmel fogadjuk a tárgyi felajánlásokat! Mindig szükség van tartós élelmiszerre és tisztálkodó ill. takarítószerekre. Bármi egyéb kérésünket folyamatosan jelezzük itt a fb oldalunkon.
Amennyiben valakinek segítő kezet nyújt az alapítányunk, elvárjuk, hogy az az illető is segítő kezet nyújtson a jövőben egy másik rászorulónak. Lehet felajánlani tárgyi adomány, fizikai jelenlétet, időt, bármit! A lényeg, hogy aki segítséget kapott, az legyen ott ,mikor lehetősége akad, hogy másokon segítsen.
Köszönjük az érdeklődést és méginkább köszönjük ha adományoddal segíted a munkánkat! Minden akciónkról igyekszünk képekkel együtt beszámolni majd itt az oldalunkon, kísérj majd minket figyelemmel! :)

 

SZÁMLASZÁMUNK:


11732002-20410229
OTP Bank

Elérhetőségünk:

Facebook

Alapítók:

Éva Szabóné Kis
Némethné Szilvia
Beáta Koleszárikné Németh
Ágnes Jónás
Tedd Tünde

Telefonszám

 
0630-4449402
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére