Jelenlegi hely

VALMAR koncert Kiskunfélegyházán - Ingyenes!

Időpont: 2023. augusztus 20. vasárnap 20:30
Helyszín:
 Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok

Úristen! VALMAR nagykoncert a Félegyházi Napok keretében augusztus 20-án.
A koncertet az önkormányzat ingyenesen biztosítja.
Várunk mindenkit, a megosztásokat köszönjük!

A Félegyházi Napok rendezvénysorozat 2023. augusztus 19-én és 20-án több helyszínen várja a látogatókat változatos programokkal, esténként élő nagykoncertekkel, kitelepült kézműves sátrakkal, vendéglátó egységekkel, borutcával, vidámparkkal.

AUGUSZTUS 19-20., szombaton és vasárnap
„CIRKUSZVILÁG" gyermekbirodalom a Rocktár előtt szombaton nyitva: 17-21 óra között
vasárnap nyitva: 10-21 óra között
Cirkuszi kocsik, bohócok, lufihajtogatás, népi fajátékok BubutimArt – Cirkuszvilág kiállítás
Alkotó manóműhely és interaktív kézműveskedés vasárnap 18 órakor a Portéka Színpad Vásári komédia című gyermekműsora

AUGUSZTUS 19., SZOMBAT

  • 11:00 „Életképek" címmel Sáska Tibor Holló László-díjas festőművész kiállításának megnyitója A tárlatot megnyitja: Rosta Ferenc alpolgármester Móra Ferenc Művelődési Központ
  • 17:00 Kenyérszentelés a Haleszi Gazdakör szervezésében Haleszi harangláb
  • 19:00 Kenyérszentelés a Selymesért Egyesület szervezésében Selymes – Mária-szobor

Nagyszínpadi programok a sportcsarnok parkolójában

  • 19:00 A Félegyházi Napok programsorozatot megnyitja Csányi József polgármester
  • 19:10 Langaléta Garabonciások „Aranyos történetek" című gyermekműsora
  • 20:00 Molnár György „Slágermúzeum" koncert Fellépnek: Szulák Andrea, Singh Viki, Kocsis Tibor, Tabáni István
  • 23:00 Várkonyi Tibi és Szemerédi Piroska zenés műsora

AUGUSZTUS 20., VASÁRNAP
10:00 Ünnepség a Szent István téren
Beszédet mond Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere Szent István-szobor koszorúzása
Ünnepi szentmise a Szent István-templom előtt Celebrálja dr. Pápai Lajos, győri nyugalmazott megyés püspök
Új kenyér megszentelése, arató felvonulás, az új kenyér megszegése és osztása a Városháza előtt

Nagyszínpadi programok a sportcsarnok parkolójában

  • 10:00 Silver Step Táncstúdió „A cirkusz világában" című műsora
  • 15:00 Krisz Rudi műsora
  • 16:30 Bíró Eszter családi interaktív koncertje
  • 18:30 PAULINA koncert
  • 20:30 VALMAR koncert
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére