Jelenlegi hely

Portrék

Interjú Bori Réka színművésszel - Luxemburg grófja operett ajánló

Interjú Bori Réka színművésszel - Luxemburg grófja operett ajánló

Szente Vajk és Galambos Attila munkásságában többek között azt kedvelem, hogy öniróniával fűszerezett humorral dobják fel az előadásokat, mint szövegírók.

Interjú Märcz Fruzsina színművésszel

Interjú Märcz Fruzsina színművésszel

Fruzsinával egy kávézóban találkoztunk. Közvetlen, őszinte beszélgetés volt a miénk, mintha régi kedves ismerősök lennénk. Fruzsina páratlan tehetsége már az előző évadban is feltűnt, nagyon vártam már, hogy alkalmam legyen vele találkozni és kérdezni tőle. Ebben az évadban pedig úgy hozta az élet, hogy minden szerepében édesanyát alakít. Az anyaságról, a szerepeiről és a kettő közti kapcsolatról kérdeztem. - Tiszavölgyi Cecília írása.

Tombol az erény című vígjáték és A miniszter félrelép című bohózat ajánló

Tombol az erény című vígjáték és A miniszter félrelép című bohózat ajánló

 - Interjú Járai Máté színművésszel.

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház két fantasztikus darabja természetesen megérdemel egy-egy külön ajánlót, de én most igyekszem nem összehasonlítva, csak egymás mellett említve mesélni róluk.

A telefon című opera és a Hattyú című balettelőadás ajánlója Interjú Németh-Nagy Johanna operaének-művésszel

A telefon című opera és a Hattyú című balettelőadás ajánlója Interjú Németh-Nagy Johanna operaének-művésszel

Különleges premieren vehettünk részt március 18.-án a Kelemen László Kamaraszínházban. Egy estén két előadást is láthattunk, amelyek remekül kiegészítették egymást.

Ha nem nyúlunk hozzá modern eszközökkel, akkor egy fodros galléros, rizsporos dolog marad - Märcz Fruzsina és Lady Macbeth

"Ha nem nyúlunk hozzá modern eszközökkel, akkor egy fodros galléros, rizsporos dolog marad" - Märcz Fruzsina és Lady Macbeth

Teljesen új, modern köntösbe bújtatva láthatják az érdeklődők a Macbeth című tragédiát. A jelmezek és a díszlet igazodott a mai korhoz, a szövegben maradtunk az eredeti shakespeare-i soroknál.

Interjú Németh-Nagy Johanna és Németh Márton énekművészekkel

Interjú Németh-Nagy Johanna és Németh Márton énekművészekkel

Németh-Nagy Johannával és Németh Mártonnal, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház énekkarának művészeivel beszélgettem. Meséltek az életükről, amelyet nemcsak házastársként, de munkatársként is megosztanak. - Tiszavölgyi Cecília írása.

Interjú Hajdú Melinda színművésszel – „úgy érzem, amióta anya vagyok, más szerepek találnak meg, több elismerést kapok”

Interjú Hajdú Melinda színművésszel – „úgy érzem, amióta anya vagyok, más szerepek találnak meg, több elismerést kapok”

Hajdú Melindával, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészével beszélgettem, akit arról kérdeztem, hogyan éli meg az anyaságot. Őszintén mesélt arról, hogyan tudják megoldani férjével a gyereknevelés, és a nem hétköznapi hivatásának összeegyeztetését. - Tiszavölgyi Cecília interjúja.

Egyedülálló módon csak Debrecenben kóstolhatjuk meg Szabó Magda süteményét

Egyedülálló módon csak Debrecenben kóstolhatjuk meg Szabó Magda süteményét

Van már debreceni emlékmúzeuma, szobra, a meséje alapján játszótere és most már sütije is... ha Debrecen akkor ki másról lehetne szó, mint Szabó Magdáról? Az országban kuriózumként csak Debrecenben kóstolható ez az egyedülálló desszert. 

„Ott abban a pillanatban döntenem kellett, és én a küzdők oldalára álltam” – Interjú Csernák Krisztina pszichológussal

„Ott abban a pillanatban döntenem kellett, és én a küzdők oldalára álltam” – Interjú Csernák Krisztina pszichológussal

Krisztina egy rendkívül energikus, fiatal, állandóan mosolygó, nagyon okos, céltudatos, mindemellett jó szívű, érzelmes nő, akinek fontos, hogy amit tesz, annak mindig legyen értelme. Ha a szerepei szerint nézzük, akkor elsősorban édesanya, másodsorban pedig pszichológus, aki mindkét szerepét a legnagyobb odaadással végzi.

Coco Chanel: A divat változik, a stílus örök

Coco Chanel: A divat változik, a stílus örök

Coco Chanel elszánt volt és tehetséges, megújította a divatot, kombinálta a praktikusat az elegánssal. A divattervezés nagyasszonyának egy divatház és egy népszerű parfüm is viseli a nevét.

Híres magyar nők: Legendás Keleti Ágnes, aki a nácik elől bujkálva is a világ tetejére ért

Híres magyar nők: Legendás Keleti Ágnes, aki a nácik elől bujkálva is a világ tetejére ért

Keleti Ágnes, Klein Ágnes néven 1921. január 9.-én született Budapesten, aki a napokban töltötte a 100. életévét. Hatalmas tehetség volt, de zsidó származása miatt az is csodával határos, hogy életben maradt, nem hogy ötszörös olimpiai bajnok legyen.

Hugonnai Vilma az első magyar orvosnő

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő Zürichben végezte el az orvosegyetemet, amikor a 19. század második felében Magyarországon a nők előtt az egyetemek kapui zárva voltak. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy akkoriban a lányok gimnáziumba sem járhattak. Vilmát szülei egy lánynevelő intézetbe iratták, ahol kiválóan tanult, de érettségit nem szerezhetett, ugyanis hazánkban erre 1896-ig a lányoknak nem volt lehetőségük.

Veres Pálné - Az első magyar leányiskola megalapítója

Veres Pálné - Az első magyar leánygimnázium megalapítója

Veres Pálné, született Beniczky Hermin író, pedagógus, iskolaalapító, egy haladó gondolkodású nő volt, aki a 19. században a kor szellemiségével szemben sikeresen vívta meg harcát. A magyar nőnevelés úttörőjeként ismerjük.

Ördögi kör? Szülő-pedagógus-gyerek. Hogy lehetne együttműködés szülők és tanárok között?

Ördögi kör? Szülő-pedagógus-gyerek - hogy lehetne együttműködés szülők és tanárok között?

Szinte országos jelenség az iskolákban, hogy nem harmonikus a szülők és a tanárok közötti kapcsolat. Szülőknek a tanárokról, és a tanároknak a szülőkről is megvan a saját véleménye, ami - nyugodtan kimondhatjuk -, nem túl jó. Mindenki véleményezi a másikat, mindenki próbálja érvényesíteni a saját igazát, csak egyet felejtünk el, mindez a gyerekek kárára megy.

Híres magyar nők: Brunszvik Teréz, aki „minden gyermek anyja”, és akinek az óvodákat köszönhetjük

Híres magyar nők: Brunszvik Teréz, aki „minden gyermek anyja”, és akinek az óvodákat köszönhetjük

Brunszvik Teréznek hálásak lehetünk mi mai anyák a mai napig, nem csak hálával tartozunk neki, de tisztelettel is adózhatunk személye előtt. Ő volt az a csodálatos asszony, aki felismerte, hogy egy kisgyermeket, szeretni és tanítani kell már egészen kicsi korban, nem a vasfegyelem és a munka teszi azzá az embert aki, hanem a szeretetteljes gondoskodás és a tanítás.

Mesevilág jogászszemmel – avagy hogyan lesz 3 jogász anyából mesekönyv író

Mesevilág jogászszemmel – avagy hogyan lesz 3 jogász anyából mesekönyv író

Kicsi a világ, mondjuk oly sokszor. S ha a három meseíró – dr. Erdélyi-Burgmann Bernadett, dr. Farkas Nóra és Szabóné dr. Jámbor Eszter – történetét olvassuk, még biztosabban leszünk ennek a mondatnak az igazságában. Három nő az ország három különböző pontjáról.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Anyai bűntudat, meg amit akartok

Anyai bűntudat, meg amit akartok

Van az úgy, hogy a szakember is csetlik-botlik... ;-) Elrontja, elfelejti, elbizonytalanodik, megkérdőjelezi magát, sőt segítséget is kér. Kis-Kovácsné Vancsa Barbara írása.
A lelkét is tápláld! – 30 megerősítő szülői mondat

A lelkét is tápláld! – 30 megerősítő szülői mondat

A pozitív megerősítések, dicsérő szavak a felnőtteknek is fontosak, de a gyerekeknek szárnyakat adnak, növelik az önbizalmukat. Néhány egyszerű szó, mondat, amit érdemes kipróbálni. A szokásos kérések, fegyelmezések után íme a pozitív lista:
Színes Állatvilág Rajzpályázat

Színes Állatvilág Rajzpályázat

Pályázat típusa: alkotópályázatBeküldési határidő: 2023. október 1.Korcsoport: 4 - 12 éves gyerekeknek
Ásd bele magad!

Ásd bele magad!

Pályázat típusa: alkotópályázatBeküldési határidő: 2023. október 15.Korcsoport: 9. - 12. osztályos diákoknak
Ugrás az oldal tetejére