Jelenlegi hely

Babavárás apaszívvel

Azon kaptam magam, hogy egy horvátországi nyaralásról álmodozom, de mivel kisfiunk még csak 6 hetes, erre idén sajnos nem kerülhet sor. Már fel sem merül, hogy ne hármasban töltsük el a következő vakációt.

Az a kép él bennem, ahogy a babahordozóban szuszogó fiunkkal mászunk felfelé a tengerparti Omis feletti sziklák legtetejére. Hirtelen változott meg minden, de hosszú út vezetett idáig...

Mindig is úgy gondoltam, lesznek gyerekeim. A gyerekvállalás az életünk része, úgy jó, ha egy nő és egy férfi egy idő után gyereket akar, mert ez az élet rendje. Mert mi lesz, ha idősebbek leszünk, s ha unjuk majd egymást és saját magunkat? Mi értelme lesz annak, amit elértünk, ha nem lesz kinek átadni? Egy gyerek csupa megújulás, változás, életünk folytatása. Ráadásul ki-ki újra élheti saját gyermekkorát; ha rossz volt, lélekben elrendezheti, ha jó volt, újra élvezheti. Régen azonban még a messzi, távoli jövőben képzeltem a családalapítást. Kérdezték, hogy mikor lesz már gyerekünk és bölcs válaszom mindig az volt, hogy majd eljön az ideje. 

Hosszan érlelődött bennük, az esküvő is meg volt, majd fél évre rá tényleg eljött az idő. A terhességi teszt első csíkját sokszor csalódottan szemléltük, a másodikra várni kellet jó néhány hónapot. Miközben vártuk, hogy a teszt azt mutassa, amire hivatott, mint egy libikóka hintáztak bennem az ellenérzések és pozitív gondolatok. A második csík elmaradásakor mindig egy kő esett le a szívemről, bár fura mód csalódott is voltam. Kissé álszentül vígasztaltam a feleségem, hogy ne búsuljon, legközelebb összejön. A nagy dolgok sokszor csak egy szempillantásnyi ideig tartanak, s amikor párom egy nap könnyes szemmel jött ki a fürdőszobából, az egy ilyen pillanat volt. 

Megnyugodtam, hiszen végre sikerült, bár korábban épp az ellenkezője nyugtatott meg. Majd nem sokkal később jött az izgalom, vajon egészséges lesz e a baba. Vajon a genetikai szűrés 1:1100-hoz előfordulása eléggé alacsony, vagy kérjünk további vizsgálatot? És mi lesz, ha pozitív az eredmény, tényleg elvetetjük? A legjobban a down-szindrómától féltem, hiszen ez a leggyakoribb. Kevésbé tartottam egyéb fogyatékosságoktól, azok áthidalhatónak gondoltam. Ha esetleg baj lesz a hallásával, megtanulom a jelnyelvet, nem probléma. Tudom, bolond gondolatok, de segített volna elfogadni, ha valami nem úgy alakul. A legfontosabbnak azt éreztem, születendő gyermekemnek értenie kell a minket körülvevő világot, legalább annyira, mint amennyire én értem.

Tradicionális apuka vagyok a polcunkon sorakozó pszichológiai könyvek egyike szerint, aki annyira azért nem rezonál a felesége érzéseire és a terhességre, hogy tej folyjon a melléből (szakkönyvek ennek előfordulását említik), de felelősséget érez, érdeklik a fejlemények, babaszekrényt vesz és összeszereli, elmegy párjával az ultrahangra és elérzékenyül kicsit, amikor először hallja a magzati szívhangot. Feleségemmel ellentétben én még nem láttam, milyen jóképű lesz a gyerek, sőt néha még a fejét is nehezen tudtam kivenni a hagyományos UH vizsgálaton. És lehet érzéketlen is vagyok, de meglátásom szerint néhány hónaposan egy magzat külseje a még közel sem összenőtt koponyacsontjával egy földönkívüli fizimiskájával vetekedik.

A szívem kissé az egyik irányba húzott, de amikor a 19. heti esedékes vizsgálaton megtudtam a baba nemét, már nem számított, mit vártam korábban. Az érvek egyből összeálltak, miért jó, hogy fiúnk fog születni. Együtt focizunk, sakkozunk, filozofálunk, jól megértjük egymást. Bár, sajnos nekem kell majd pisilni vinnem.

A gyermekvállalás sokban hasonlít egy tengerparti nyaralásra. Hosszú ideig spórolunk rá, napokon keresztül szervezzük, készülődünk, messze elutazunk, hogy aztán néhány napot jól érezzük magunkat. Sokkal több a befektetett energia és idő, mint a pihenés, de mégis egész évben azt várjuk. Úgyhogy idén mégis nyaralunk, hurrá!

Valójában az összes korábbi kétség jelentéktelennek tűnik, amint szoptatás után elnézem fiam feleségem karjában: szája nyitva, arca elernyedt, kezei szétvetve lógnak; minden porcikáját ellenállás nélkül húzza lefelé a gravitáció. Élete tőlünk függ, sorsa rajtunk múlik. A legnagyobb dolog a világon!

A. Zs.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére