Jelenlegi hely

Hogyan tovább?

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit kapok tőlük.

Legnagyobb örömöm, hogy van, hogy megadatott nekem, ha későn is, hogy anya lehessek. Sok nehézségünk van (nem beszél az iskoláról, nem tudja a dühét kezelni, stb.) de a mosoly az arcán, mikor felvillan, az én szívem is megmelegszik.
A gyermekem tanított meg arra, hogy bátran kimondjam: szeretlek.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

Az iskolában történtekről szinte sosem mesél, nekem kell belőle valahogy kihúznom. Ezen kívül nagyon nehezen tartja be a szabályokat, bekiabál órán, persze ezzel zavarja mind a tanárt, mind a társait. Otthon is csak sokadik felhívásra teszi meg, ami a feladata. Nehezen barátkozik, viszont a figyelmet, akár erőszakosan is kiköveteli.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Bizonyára sok hibát követtem el én is és szeretném ezeket kijavítani, másképp egyezségre jutni otthon a gyerekkel, mint a végén kiabálva. Az neki sem jó és nekem sem. Ilyenkor igen rosszul érzem magam, de nem tudom mit is kellene másképp csinálnom, hogy eddig ne jussunk el.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Ugrás az oldal tetejére