Jelenlegi hely

Biztonságban a kiságyban – mit tehet a szülő a bölcsőhalál megelőzéséért?

Minden szülő éberen figyeli a gyermeke álmát, hallgatja szuszogását, követi lélegzetvételeit. A hirtelen csecsemőhalál vagy bölcsőhalál (angolul: sudden infant death syndrome – SIDS) gondolata sok szülőt nem hagy nyugodni.

A szakembereknek máig sem sikerült a hirtelen csecsemőhalál pontos okát kideríteni. Sajnos, napjainkban is világszerte halnak meg újszülöttek és csecsemők anélkül, hogy bármi előre látható jele lenne a bölcsőhalálnak, vagy később az orvosok meg tudnák válaszolni a tragikus esemény „miért”-jét.
 

Némileg megnyugtató: az esetek jelentős része megelőzhető

Tapasztalatok alapján mondható, hogy Hollandiában és néhány más országban, ahol a fiatal szülőket következetes oktatásban részesítik, és nyomatékosan felhívják a figyelmet a kiságyba fektetés helyes módjára, negyedére csökken a bölcsőhalál gyakorisága. Apró dolgokra ügyelve sokat lehet tenni a megelőzés érdekében.

  • A legfontosabb, hogy a megfelelő pozícióban fektessék a kicsiket az ágyba

Mindig háton, hanyatt fekve aludjon az újszülött, a csecsemő! Legjobb már az első naptól kezdve a háton alvásra szoktatni az újszülötteket, hiszen később problémásabb egy új alvási pozíciót megszoktatni vele.

  • Miért nem biztonságos a hason fekvő pozíció?

Hason fekve előfordulhat, hogy a mélyen alvó csecsemőnél a légzés egyre gyengébbé válik, és az összepréselt tüdőn keresztül kevés oxigénhez jut a baba szervezete. A napjainkban megvásárolható és kiságyba helyezhető légzésfigyelő készülékek a légzéskimaradásokat sípoló vagy egyéb hangokkal jelzik: ha ez többször előfordul, javasolt gyermekorvoshoz fordulni. A légzéskimaradáson, oxigénhiányon kívül, hason fekve a környezetben jelenlévő kórokozó mikroorganizmusok belégzésének is nagyobb az esélye.

Nem szabad azokra hallgatni, akik szerint a háton fekvés azért veszélyes, mert a kicsi megfúlhat a büfizéssel a szájba, és esetlegesen a légcsőbe jutott tápláléktól. Ez a félelem alaptalan, mert az egészséges gyermekek reflexesen felköhögik a légcsövükbe kerülő irritáló anyagokat. Ennek ellenére sok anyuka, hibát követve el, mégis hasra fektetve teszi le a gyermeket aludni.

Lényeges ugyanakkor, hogy nappal, amikor a csecsemő nem alszik, akkor – folytonos felügyelet mellett – feküdjön hason is. A hason fekvés, a hason fekvő pozícióban a fej emelgetése és átfordítása egyik oldalról a másikra, még ha a babák ezt nem is szeretik eleinte, szükséges a nyakizmok, a hátizmok egészséges fejlődéséhez. Meg kell jegyezni tehát: aludni háton, játszani hason fekve kell.

 

Amikor oldalra kell fektetni a kicsit

Az újszülötteknél, csecsemőknél előfordulhat, hogy valamilyen okból kifolyólag (pl. feji aszimmetria) a gyermekorvos kifejezetten valamelyik oldalt fekve altatást javasolja. Ekkor arra kell ügyelni, hogy az alul lévő kar ne szoruljon a törzs alá, hanem a test előtt pihenjen, illetve a hát megtámasztására is célszerű egy felgöngyölt takarót használni.
 

Aludjon a kicsi hálózsákban

A hónapok múlásával előfordulhat, hogy az önállóan forogni képes, hátára fektetett csecsemő rendszeresen átfordul hasra, mert számára az a pozíció kényelmesebb. Ebben a korban már nem kell erőltetni a háton fekvést, és nem is lehet; ekkorra a bölcsőhalál kockázata jelentősen csökken. Arra azonban ügyelni kell, hogy ne legyen a gyermek környezetében párna, kabala állatka, takaró, pléd, ruhadarab, vagy bármi olyan tárgy, amibe belegabalyodhat, és amik a légzésében gátolják, netán fulladást okozhatnak.

Javasolt a hálózsákban altatás, ami egyrészt az átfordulást nehezíti meg, másrészt folyamatosan „betakarva” tartja a kicsit, harmadrészt – ellenben a takaróval – nem lehet könnyen belegabalyodni, beletekeredni. A hálózsák helyes mérete közelítőleg a baba hosszához, szélességéhez mérten, plusz 10-10 cm kell, hogy legyen, minden irányban.
 

Nem szabad túlöltöztetni a gyereket

Az újszülöttek hőmérsékletszabályozása még fejletlen, nem tökéletesen működő rendszer. Bár a legtöbb anyuka attól tart, hogy a gyermeke megfázik és beteg lesz; tudni kell, hogy a túlmelegedés, különösen alvás közben, a kiságyban, veszélyesebb a megfázásnál. A magas hőmérsékleten altatás is hozzájárulhat a bölcsőhalálhoz. A hálószoba hőmérséklete nem kell, hogy 20 ºC-nál több legyen, a kiságyat nem szabad a direkt napfénynek kitett helyre rakni, vagy közvetlenül fűtőtest mellé helyezni.

A csecsemő testhőmérsékletét a nyakánál, a hátánál kell „tesztelni”, ha ott kellemesen meleg, akkor minden rendben van; hiába hűvösek a kicsi kezei és a lábai. A magas hőmérséklet, különösen alacsony páratartalomnál a nyálkahártyák kiszáradásához vezet, ami a baktériumok és a vírusok számára ideális behatolási kaput jelent.

Amire még figyelni kell:

  • A kiságyban lévő matrac kiválasztására sem árt figyelmet fordítani. Nem szabad túl puha matracot választani. Két centiméternél mélyebben soha ne süllyedjen bele a ráfektetett gyermek. Lényeges, hogy lélegző legyen a matrac, ezért nem szabad azt utólag semmiféle vízhatlan réteggel lezárni. Elvetendő ötlet pl. egy fóliával lefedni a tetejét abból a célból, hogy az a vizeletet felfogja, a fóliák ugyanis a baba levegőhöz jutását is akadályozhatják. Állati szőröket, bolyhos felszínű takarókat sem szabad közvetlenül a kicsik alá helyezni, a szőrök, apró szálak belégzésének a veszélye miatt.
  • Az újszülöttek környezetében való dohányzás igazoltan növeli a bölcsőhalál kockázatát. Emellett, más betegségek (pl. asztma, középfülgyulladás) is gyakrabban jelentkeznek a dohányfüst hatására. A dohányzást egyértelműen kerülni kell a csecsemő környezetében!
  • A cuminak sokan helytelenítik a használatát, mégis – a legújabb kutatások alapján – a cumizás csökkenti a bölcsőhalál kockázatát.
  • A szoptatás által nyújtott védelemre a hirtelen csecsemőhalál megelőzésénél is gondolni kell. Ha lehetséges, akkor hat hónapos korig a kizárólagos anyatejes táplálás javasolt.
     

Mit lehet tenni a bölcsőhalál megelőzéséért?

  • a háton alvásos pozíció a legbiztonságosabb
  • a túlmelegedés veszélyes
  • a szülők szobájában, de a saját kiságyában aludjon az újszülött, csecsemő
  • javasolt a hálózsákban altatás
  • ne legyenek párnák, kabalák, nagy takarók a kiságyban
  • nem túl puha, jól szellőző matracot kell a kiságyba tenni
  • a dohányzás minden formája kerülendő a gyermek környezetében
  • ameddig lehetséges, szoptassa az anya a gyermekét

 

Dr. Budai Marianna PhD
szakgyógyszerész

Forrás: bebikkicsikesnagyok.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére