Jelenlegi hely

Kismama pedikűr és pocakfestés Kecskeméten

Egy kismama várandóssága alatt sok-sok nehézségbe ütközik, néha a legapróbb dolgok is lehetetlen küldetésnek bizonyulnak, ilyen például nagy pocakkal ápolni a lábunkat. A legtöbb esetben is fizikális nehézségbe ütközik, pedig nagyon fontos, hogy ebben az időszakban is megfelelően ápoljuk a lábainkat!

3 kislánynak is adtam életet és ezáltal megtapasztaltam, hogy milyen nehéz ebben az időszakban olyan szakembert találni, aki akár csak egy-egy alkalomra is vállalt, pontosan ezért nyitottam meg Kecskemét belvárosában a pedikűr-manikűr szalonomat, ahol arra törekszenem, hogy a kismamák kényelmesen, jól érezzék magukat és legyen egy hely, ahol ők is kényeztetésben részesülhetnek.

A Kismama lábápolás gondolatával egyre többet foglalkozva képeztem magam erre a csodás feladatra, maximális kényelemre, nyugalomra, pihentető kezelésre rendezkedtem be. Vendégeim szülés után is szívesen jönnek hozzám és hozzák magukkal a babát is, ha nem szeretné, vagy nem tudja másra bízni, nyugodtan jöhet a kisbabával is. Hiszen itt nem akadály, ha közben a baba megéhezik, vagy épp pelenkát kell cserélni neki, és akár a kisbaba édesanyja kezében vagy babaágyban pihenhet a kezelés alatt.

A gyermek kéz és láb körömápolása is kérhető, hiszen ez is nehézséget okozhat az édesanyának, de akár az egész család, - beleértve apát is - érkezhet együtt.

Amivel még bátran fordulhattok hozzám az a sarok és talpak (bőrkeményedések) ápolása, pihentető talpmasszázs, a körmök formázása, hagyományos lakkozás és gél lakk, a pedikűr mellé pedig ajándék parafinos kézápolást is jár, illetve a babáknak és nagyobb gyerekeknek köröm vágás.

Várandósság alatt a lábak ápolása nem csak a szépsége miatt fontos, egészségügyileg még inkább oda kell figyelni rá, hiszen a súlytöbblet miatt a körömbenövés és a bőrkeményedés fokozottan érinti a kismamákat.  A terhesség vége felé a nagy pocak már igen megnehezíti, sőt szinte ellehetetleníti a lábápolást, ilyenkor elkél a segítség.

Pocakfestés

És a szolgáltatásaim közé tartozik újdonságként a Pocakfestés, amivel egy örökre szóló emléket kaphatsz. A végeredmény egy esztétikus és szemet gyönyörködtető emlék lesz, bőrbarát, vízzel lemosható festékkel, mesefigurás, - akár a baba nevével - üzenettel tudathatjuk a világgal, hogy az érkező baba fiú vagy leány, természetesen a nagyobb testvérnek is kérhető, hozzá passzoló arcfestés.

Pocakfestés készülhet babaváró partira, apa megörvendeztetéséhez, kismamafotózáshoz, a család és barátok megörvendeztetése céljából, vagy csak, hogy egy különleges emléket szerezz.

 

Várlak nagy szeretettel:

Dudásné Éva
Kecskemét, Mezei utca. (belváros)

Bejelentkezés: 0630/ 606 4584

  Facebook: Pedikűr, manikűr, csillámtetoválás

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére