Jelenlegi hely

Kecskeméten is utazhatunk Kisgyermekes bérlettel!

Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2014 májusában egyhangúan megszavazta a kisgyermekes bérlet bevezetését Kecskeméten. Ez nagyban megkönnyítheti az utazást a kisgyermekes szülőknek/nagyszülőknek.

Kisgyermekes bérlet!

Az utazási kedvezményt 2015. január 1-jétől vehetik igénybe a CSED (korábbi TGYÁS), GYED-, GYES-ben részesülők. A kisgyermekes bérletet bármely elővételi pénztárban meg lehet venni, melynek ára 3305 Ft.

Az első kisgyermekes bérlet vásárlásakor fel kell mutatni egy érvényes hatósági igazolást a státuszról (Csed, Gyed, Gyes) melyet minden esetben a kifizető hely (pl Államkincstár, vagy OEP - és E-mailben is kérhető!) ad ki és nem lehet 3 hónapnál régebbi. Ekkor kiállítanak egy bérletigazolványt (ára 50Ft), melyhez egy 3 hónapnál nem régebbi fényképet kell vinni az igénylőnek.

Az igazolványon mindig a határozatban szereplő dátum fog szerepelni, majd amikor változik a státusz (pl. Csed-ről Gyed-re, vagy Gyes-re) akkor az új határozat alapján meghosszabbítják a bérlet igazolványt, vagy előfordulhat, hogy újat kell igényelni.

  • Az első út megkezdése előtt a bérletre mindig rá kell írni a bérletigazolvány számát, ahogyan a rendes bérletnél is.
  • A kisgyermekes bérletnél nincs kikötve az együtt utazás feltétele, nem csak az oviból, suliból visszafelé útra vonatkozik, hanem ha a gyermek nélkül utazunk pl. vásárolni, akkor is jogszerűen használjuk a bérletet!
  • A kisgyermekes bérletet csak jogos tulajdonosa használhatja.

Kisgyermekes bérlet váltására jogosult az a bejelentett kecskeméti lakó-, vagy tartózkodási hellyel rendelkező személy, aki:

  • CSED – csecsemőgondozási díj (2015.01.01. előtt TGYÁS- terhességi gyermekágyi segély), vagy
  • GYED – gyermekgondozási díj, vagy
  • GYES – gyermekgondozási segély folyósításban részesül és ezt a körülményt a folyósító szerv által kiadott eredeti határozattal ill. igazolással igazolja.

Mi szükséges a kedvezményes kisgyermekes bérletigazolvány kiváltásához?

  • a személyazonosító igazolvány,
  • lakcím kártya,
  • hat hónapnál nem régebbi, 3*4 cm-es igazolványkép,
  • CSED, vagy GYED, vagy GYES ellátásról szóló hatósági határozat, vagy igazolás egy eredeti példánya.

Abban az esetben, ha a CSED, vagy GYED ellátás valamelyikében részesülő igénylő járandóságát részére az OEP folyósítja, a kisgyermekes bérletre (bérlet) való jogosultságot a Bács-kiskun (vagy más megye) Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve (OEP) által kiállított hatósági bizonyítvány eredeti példányának bemutatásával igazolja, melynek kiállítási dátuma a bérletigazolvány kiállításának dátumánál legfeljebb 30 nappal korábbi lehet. A jogosultság igazolására elfogadható három hónapnál nem régebbi megállapító határozat bemutatása.

Abban az esetben, ha a CSED, vagy GYED ellátás valamelyikében részesülő munkáltatója társadalombiztosítási kifizető hely, ezért az igénylő járandóságát a munkáltatója folyósítja részére, a kisgyermekes bérletre (bérlet) való jogosultságot a munkáltató által e célból kiállított igazolás (igazolás) eredeti példányának bemutatásával igazolja, melynek kiállítási dátuma a bérletigazolvány kiállításának dátumánál legfeljebb 30 nappal korábbi lehet. A jogosultság igazolására elfogadható három hónapnál nem régebbi megállapító határozat bemutatása.

Abban az esetben, ha a GYES ellátás valamelyikében részesül az igénylő, a kisgyermekes bérletre (bérlet) való jogosultságot a Magyar Állam Kincstár (MÁK) által kiállított hatósági bizonyítvány (a kisgyerekes bérletigazolvány kiváltásához szükséges igazolás) eredeti példányának bemutatásával igazolja. A GYES folyósításáról a Magyar Államkincstár által kiállított, a bérletigazolvány kiállításának dátumánál legfeljebb 30 nappal korábbi kiállítási dátumú eredeti hatósági bizonyítvány bemutatása szükséges a bérletpénztárakban. A bérletigazolványon feltüntetett érvényességi idő a korábbi lejáratú hatósági bizonyítvány, vagy határozat szerinti lejárati hónap utolsó napja, de legfeljebb a bérletigazolvány kiállításától számított 6. hónap utolsó napjáig tart.

A Kisgyermekes bérlet által biztosított kedvezményre való jogosultságot elegendő a bérletigazolvány kiváltásakor igazolni. A bérletigazolvány érvényességi idején belül a havi bérletszelvény megvásárlására való jogosultságot a bérletigazolvány igazolja. A bérlettel való utazás a bérletigazolvány és a bérletszelvény együttes érvényességének fennállása esetén lehetséges.

Részletes tájékoztatást a www.kunsagvolan.hu oldalon, vagy a Dakk Zrt-nél (volt Kunság Volán Zrt) a 06 76 484 394 –es telefonszámon, az Ellenőrzési csoport munkatársaitól kérhetünk.

A Kisgyermekes bérlet ára:

Havi egyvonalas bérlet: 2.705,- Ft

Havi összvonalas bérlet: 3.305,- Ft

30 napos összvonalas bérlet: 3.305,- Ft

Igazolvány: 50,- Ft

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére