Jelenlegi hely

Szállj ki a pörgésből! – 14 pihenős hely Budapesten

Olyan helyeket találtunk, ahol lazítani, kikapcsolódni, feltöltődni lehet a város zajától távol. Itt tudtok olvasni, sétálni, vagy találkozni valakivel. Ha éppen nem siettek sehová!

Karakas pasa tornya és Török kert a Várban
I., Csikós udvar, budai Vár


Fotó: Várkapitányság Zrt.

Ha felsétáltok a Várba (vagy lifttel mentek fel a Dózsa György térről) az újjászületett Csikós udvar mellett találjátok a Török kertet. A hangulatos kertben rózsabokrok, fügefák, illetve a mór mintákat idéző díszszökőkút is látható. A panoráma is csodaszép!

Idén nyáron megújult Karakas pasa tornya, amelyben információs pont, kávézó, ajándékbolt és mosdó várja a vendégeket. A torony a Szent György tér felől lépcsőn, a Palota út és a Csikós-udvar felől pedig lifttel is megközelíthető.

Károlyi kert
V., Károlyi u. 16.

Budapest egyik legrégebbi, és egyik legrendezettebb kertje, amely már a XVII. században is létezett, a Károlyi-család palotájához tartozott. A park stílusa ötvözi a barokk korra utaló mértanias és az angolkertre emlékeztető kialakítást kanyargós sétányokkal.

Két bekerített játszótér, külön homokozóval a gyerekeknek, van szökőkút, jelentős méretű gyepfelület az évszaknak megfelelő virágokkal, egy árnyas részen sakkozóhely, "békebeli" stílusú mosdó és egy ivókút is. Itt található az ország egyik legidősebb fehér eperfája.

Idén összenyitották a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó Károlyi-palota udvarát a Károlyi-kerttel, így még nagyobb lett a pihenőtér.

Thurzó park
XIII., Thurzó park

A XIII. kerületben – a Thurzó utca – Visegrádi utca – Ipoly utca – Hegedűs Gyula utca által határolt területen – május 23-án átadták a Thurzó parkot. 

Egy korábbi parkoló helyén 5.000 négyzetméteres zöld parkot alakítottak ki függőágyakkal, napozóágyakkal és piknikasztalokkal. A gyerekeket alagút-fatörzs, rajzfal, csocsóasztal és faszerkezetű óriáshinta is várja. A Thurzó parkban működik ivókút, palacktöltő, madáritató csobogó is, de mosdót, pelenkázót is találtok itt. Párásító sziklák és csobogó segítik a hűsölést nagy melegben. A bringások 13 kerékpártámaszt és egy szervizpontot is találnak itt.

Eötvös Loránd park a Normafánál 
XII. Eötvös Loránd park

A Normafánál, az egykori Hotel Olimpia helyén két éve adták át a közösségi tervezéssel készült, több mint négyezer négyzetméteres  parkot, ahol játszótér, valamint egy vízfelülettel ölelt csobogó is helyet kapott.  

A gyerekeket natúr fából készült fészek- és laphinta, ügyességi pálya, homokozó, libikóka és csúszdás mászóvár várja. A park átmenet a városias pihenőhely és a sétaösvényes erdő között.

Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kertje
VI., Andrássy út 103.

A Hősök tere és a Bajza utca között találjuk az Andrássy úton a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumot. A villa keleti hangulatú kertje ingyenesen látogatható (hétfő kivételével).

Széllkapu park a Millenárison
II., Széllkapu park

A Millenáris Parkhoz kapcsolódó Széllkapu egy 26 ezer négyzetméter területű park, ahol sok fa, virág és bokor, egy cseresznyefa-liget is helyet kapott, ill. látványos design-napelemek, 650 négyzetméteres tó és látványsétány is várja a lazítani vágyókat. A pihenőparkban találunk háromdimenziós függőkertet, kilátót, játszóteret, rengeteg árnyékos pihenőhelyet, pompás növényeket és kis tavat is.

Zuglói Japánkert 
XIV., Kövér Lajos u. 1.

Egy kicsi oázis a városban, ahol botanikai érdekességeket is találunk. A 3000 négyzetméter alapterületű kertet az elmúlt években közadakozásból felújították, frissítették, így ismét teljes pompájában látható az ország első Japánkertje, amely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola udvarán található.

A kert hangulatát nem csak a növények, hanem a kövek és az olyan műtárgyak, mint a kőlámpások, a hidak, a padok és a pavilonok is meghatározzák.

Mansfeld Péter park és kilátó
II., Mansfeld Péter park

A Rózsadombon, közel a Gül Baba türbéjéhez található Mansfeld Péter park. Az '56-os forradalom legfiatalabb mártírjának emléket állító parkból gyönyörű kilátás nyílik a városra. Az egész dunai látkép (Lánchíd, Parlament, Gellért-hegy, Nemzeti Színház) látványa fogadja az erre járókat. A kis téren a padokat úgy helyezték el, hogy ülve is lehessen gyönyörködni a panorámában.

Szent Lukács Gyógyfürdő kertje
II., Frankel Leó út 25-29.

A felújított gyógyfürdő belső parkja, különleges ősplatános kertje is megszépült. Virágok, platánfák, szökőkút, kőpadok, és a "Fürdőző nimfa" szobra.  

Nehru part
IX., Nehru part

A Bálna és a Boráros tér közötti parti sétányról szép kilátás nyílik a Gellért hegyre és a budai Várra, kedvelt sétáló és délutáni napozóhely. Rengeteg jó kiülős-teraszos helyet is találhatok itt, parti sétányon több színes köztéri bútort is kihelyeztek.

A park közepén egy hatalmas játszótér van, mellette sportpálya, fitneszpark, a gördeszkapálya is helyet kapott. A híd mellett áll a BKV hajóállomása.

A Kiscelli kastély és környéke
III., Kiscelli u. 108.

A Kiscelli kastély és parkerdő a III. kerületben, Óbuda és Remetehegy városrészek között, a Szent Margit Kórház és az Óbudai Egyetem mögötti területen található épületegyüttes, illetve a hozzá tartozó őspark. A kastélyban a Kiscelli Múzeum működik, ami várostörténeti és képzőművészeti tárlatoknak ad otthont. A 15 hektáron elterülő kiscelli parkerdő gondozott, kedvelt sétahely, turistaút vezet át rajta, itt található a kiscelli kálvária és Golgota-szoborcsoport, valamint a Szent Vér-kápolna. Tanösvényt, meseösvényt és játszóteret is találtok itt.

Kopaszi-gát
XI., Kopaszi gát

Mintegy 900 méter hosszan a Dunába nyúló gát, amely a Lágymányosi-öblöt választja el a Dunától. A Rákóczi híd lábánál elterülő tíz hektáros zöld területen kisebb éttermek, kávézók, teraszok és játszóházak is működnek. Népszerű pihenő- és találkozóhely, szép vízparti környezetben.

Dráva utca-Árpád híd közötti Duna-parti sétány
XIII. ker.

A díszburkolattal, padokkal, pihenőágyakkal és mini játszótérrel megújult Duna-part menti sétányon a gyalogos út mellett kerékpáros út is húzódik, így akár bringával, rollerel akár gyalogosan is eljuthatunk a Margit hídtól egészen az Árpád hídig.

A Duna-part nyáron a kellemes hűsülőhely, bámulhatjuk a vizet, az elhaladó hajókat, kenusokat, madarakat és a szép panorámát. A megújuló partszakaszt kedvelik a budapestiek és a turisták is.

Kabin
V. Népsziget, a vasúti híd lábánál

Az újpesti dunaparton, az Újpest Városkapu metrómegállótól pár perc sétára található a vasúti híd lábánál nyílt Kabin, mely egy kellemes vízparti pihenőhely családoknak, kutyásoknak, kirándulóknak, bringásoknak. Kétszemélyes napozókabinokk, színes árnyékoló ponyvák, hangulatos zene. A nyugodt természetvédelmi területet nem bolygatja meg, de a vadregényes, eldugott partszakasz egy részét bevonja a városi életbe.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Ugrás az oldal tetejére