Jelenlegi hely

11 különleges látványosság Budapesten

Budapest tele van rejtett kincsekkel, de hányat ismersz közülük? Fedezd fel az érdekes házakat, legendás szobrokat, izgalmas történeteket, amiről az útikönyvek nem mesélnek!

Kutyás lány szobra a Dunakorzón

Ez az életnagyságú bronzszobor egy kutyájával játszó lányt ábrázol élethűen. Az alkotást 2007-ben állították fel, azóta sokan fényképezkednek mellette.
V., a Vigadó tér Duna-parti oldalán

Kék lépcsőház a Bauhaus jegyében

A Dunapark ház a Pozsonyi út és a Szent István park sarkán található. A három különálló tömböt rejtő épület egykor a főváros legelegánsabb modern bérpalotájának számított. Az 1936-ban épült Bauhaus stílusú lenyűgöző ház oválisan íves lépcsőházakat rejt, amik a maguk korában formabontóak voltak.

Olyan érzés benne lenni, mintha egy hullámban állnánk, és az egész hat emeleten keresztül csavarodik. A földszinten a parkra néző, népszerű kávéház várja a vendégeket.
XIII., Pozsonyi út 38-40.

Panoráma terasz a Vigadó tetején

A Pesti Vigadó a belváros jellegzetes épülete, a 6. emeleti Panoráma Teraszáról gyönyörű a kilátás a Citadellától a budai Várig. A különleges látvány mellett tavasztól őszig kávézó is működik.
V., Vigadó tér

Szerelemlakat-fal

A világ több városában is találunk olyan lakaterdőt, ahol a szerelmespárok a nevükkel ellátott zárat egy rúdra rögzítik, a kulcsot pedig eldobják, ezzel is kifejezve összetartozásukat. Az Erzsébet téren is áll egy hatalmas lakatfal.
V., Erzsébet tér

Zsolnay-kút a József nádor téren

A megszépült tér déli részén látható a Zsolnay Porcelánmanufaktúra által készített szökőkút, amely a 130 éves „Herkulesfürdői díszkút” másolata. Neoreneszánsz stílusú, 56 db elemből áll, anyaga pirogránit. A gyűjtőmedencét növényi ornamentika és vízimadarak díszítik. A hangulatos park egy csendes hely a belvárosban.
V., József nádor tér

Korsós nő (Abigél) szobra

Tudtad, hogy egy belvárosi klasszicista lakóház belső udvarán áll Abigél, aki Szabó Magda regényének kultikus alakja? Az ismert filmben ez volt a csodatévő szobor a Matula kertjében, a filmforgatás idejére innen vitték a "korsós nőnek" nevezett szobrot a a vácrátóti arborétumba, majd visszahozták.

A tunikás hölgy babérkoszorúval a fején, korsóval a kezében 1844 óta áll a ház udvarán, békésen nézi, hogy időnként cetlire írt kívánságokat tesznek a korsójába...
V. kerület, Október 6. utca 19.

Magyar Szecesszió Háza

Egy ékszerdoboz a belvárosban, ahol három szinten, 600 négyzetméteren korhű bútorok, dísztárgyak, festmények és használati eszközök idézik meg a huszadik század elejét a Bedő család részére 1903-ban tervezett házban.

Az állandó kiállítás betekintést nyújt a "békebeli idők", a budapesti polgári élet hangulatába. A szecessziós kávézóban a kávéscsészétől a fogason át a plakátokig minden a kort idézi.
V., Honvéd u. 3.

Sziklakórház Atombunker Múzeum 

A Sziklakórház a Budai Vár alatt található barlangrendszer egy kiépített része. A több mint 2000 m2-es kiállítás egy kalandos időutazás a Várhegy múltjába, a háborús orvoslás és polgári védelem ismeretlen világába. Az ide látogatók megismerik nemcsak a szükségkórház második világháborúban és az 1956-os forradalom során betöltött szerepét, hanem betekintést nyernek a hidegháborús bunker történetébe, érintve az atomfegyverek egykori és mai fenyegetését.

A múzeum programjain igazi időutazáson vehetnek részt az érdeklődők. Viaszfigurák keltik életre az ostrom alatti állapotokat szembesülve a háború kevéssé ismert oldalával. 
II., Lovas út 4/c.

Thonet-ház

A Váci utcában álló 19. század végi műemléképületet Budapest első modern kereskedőházaként tartjuk számon, Thonet Jakab, az akkoriban már világhírű bútorgyáros irodája állt itt egykor. A búzavirágkék Zsolnay gyártmányú kerámiaburkolat mellett delfin- és kagylómotívumok, virágok, szobrok díszítik a szecessziós ház homlokzatát.
V., Váci utca 11/a.

Pest legöregebb akácfája

Budapest legöregebb akácfája a Lánchíd pesti hídfője közelében, a Széchenyi téren található. A famatuzsálemet 1789-ben ültették, túlélte a történelem viharait, idősebb a Lánchídnál, a Magyar Tudományos Akadémia épületénél és a Gresham Palotánál, a környezetében lévő összes épületnél. A védett akácfát tartógerendákkal dúcolták alá, mert megdőlt.
V., Széchenyi István tér

Budai Arborétum

Az ország egyik leggazdagabb arborétuma övezi a kertészeti a Szent István Egyetem Budai Campusának épületegyüttesét. Az arborétum a Gellért-hegy déli lábánál terül el, a botanikus kertben mintegy 1500 növényfaj, ill. -fajta, valamint ehhez kapcsolódóan gazdag madárvilág figyelhető meg. Tanösvény, és egyéb információs táblák kísérik végig a látogató útját.
XII., Villányi út 29-43.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére