Jelenlegi hely

7 ötlet, hogyan válassz a lurkók világához illő árnyalatokat

Egy lakás felújítása során az egyik legizgalmasabb feladat a falfesték kiválasztása – különösen igaz az akkor, amikor a gyerekszoba tökéletes színeit szeretnénk megtalálni.

A különböző árnyalatok hatással lehetnek a hangulatra, a kreativitásra, az aktivitásra, de akár az alvás minőségére is, egyáltalán nem mindegy tehát, hogy hogyan döntünk. A Poli-Farbe számtalan lehetőséget biztosít ahhoz, hogy harmonikus, mégis vidám és barátságos légkört teremtsünk, melyben a gyerekek otthonosan érzik magukat – az alábbiakban ehhez a választáshoz szeretnénk egy kis segítséget nyújtani.

1. Vedd figyelembe a gyerekek életkorát 

A színes falfesték kiválasztása során az egyik legfontosabb szempont, amit érdemes megfontolni, az a szoba lakójának életkora. Egy kisbaba számára a pasztell árnyalatok, például a halványkék, a bézs vagy a púderrózsaszín biztosítanak megnyugtató környezetet, óvodás korban azonban már bátrabban lehet kísérletezni élénkebb színekkel. A kisiskolásoknak a koncentrációt támogató, nyugodtabb árnyalatok jelenthetik az ideális választást – ilyenkor a világosszürkével vagy a zöld különféle tónusaival biztosan nem lőhetsz mellé.

A Poli-Farbe kínálatában számtalan gyönyörű, színes falfesték közül válogathatsz, így biztosan megtalálod a kicsik életkorához passzoló árnyalatokat.

2. Használd ki a színek pszichológiai hatását

A különböző árnyalatok nem csupán a falakat díszítik, hiszen hatással vannak a gyerekek (és persze a felnőttek) közérzetére is. A sárga vidámságot és energiát sugároz, a kék nyugalmat áraszt, a zöld harmóniát teremt, míg a narancssárga ösztönzően hat a kreativitásra – és ez csak néhány a számtalan példa közül. 

3. Kombinálj különböző árnyalatokat

Nem kell a teljes gyerekszobát egyetlen színnel kifesteni. Bátran kísérletezhetsz kontrasztos, de egymással harmonizáló árnyalatokkal. Egy világos alapszín mellett remekül mutat egy erőteljesebb, karakteres falszakasz, ami azonnal a szoba fókuszpontjává válik – így igazán egyedi és személyre szabott hangulatot alakíthatsz itt ki.

4. A gyereket is vond be a döntésbe

Ha a szoba lakója már elég nagy ahhoz, hogy véleményt nyilvánítson, mindenképpen érdemes őt is meghallgatni. Ez nemcsak abban segít, hogy olyan szobája legyen, amit valóban szívesen használ, hanem erősíti benne az önállóság érzését is. Persze nem kell a kicsik minden kívánságát teljesíteni, de egy-egy kedvenc árnyalatot vagy motívumot valamilyen módon integrálhatsz a szoba dizájnjába.

5. Gondolj a bútorokra, textíliákra is

A falak színe természetesen nagyon fontos, azt azonban ne felejtsd el, hogy ez ad hátteret a bútoroknak és kiegészítőknek. Egy világosabb falszín remekül ellensúlyozza a sötétebb szekrényeket, míg egy színesebb falszakasz életet visz a natúr, fehér berendezési tárgyak mellé. 

6. Ne félj a mintáktól és formáktól

Míg a nappaliban rendszerint az egyszerű, letisztult megoldásokat keressük, a gyerekszoba falain több színt is kipróbálhatsz. Akár szabad kézzel, akár sablonok segítségével vidám mintákat, figurákat, csillagokat vagy akár geometrikus formákat is alkothatsz, melyek egyedivé és valóban otthonossá teszik a teret.

7. Tervezz hosszú távra

A gyerekek ízlése gyorsan változik, ennek ellenére valószínűleg te sem szeretnéd évente újrafesteni a szobát. Éppen ezért olyan alapárnyalatot válassz, ami hosszabb távon is időtálló, és amihez könnyen hozzáigazíthatók a dekorációk vagy kiegészítők.

A gyerekszobában alkalmazott színek segíthetnek abban, hogy a kicsik biztonságban érezzék magukat, és ezt a kis zugot valóban a sajátjuknak érezzék. Ha a döntés során figyelembe veszed a szoba lakójának életkorát, a színek hatását, és odafigyelsz a bútorokkal való összhangra is, olyan szobát hozhatsz létre, ami egyszerre praktikus és inspiráló – a Poli-Farbe termékei ehhez biztosítanak megbízható alapot.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére