Jelenlegi hely

Az anyatejes világnap egy ajándék a kecskeméti édesanyáknak!

600 édesanya, baba, kisgyermek, apuka és nagymama ünnepelte közösen ma délelőtt a Szoptatás Világnapját, ahol az anyatejes táplálás fontosságára hívják fel a figyelmet a kecskeméti szakemberek.


Fotó: N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami

Elsősorban azokat az édesanyákat köszöntötték, akik legalább 6 hónapos korig anyatejjel táplálták gyermeküket. De a várandós, és a nagyobb gyermekkel rendelkező édesanyákat, illetve az őket kísérő édesapákat is nagyon érdekes, helyi családokat érintő standok várták.  Az egészséges és tudatos táplálkozástól, a babamasszázson át, a homeopátiás gyógyításról, a helyes fogápolásról, a kineziotapaszról, az intim tornáról, a babahordozásról, a korai fejlesztésről, a nevelési tanácsadásról, a logopédiáról, a baba-mama jógáról, és a Maminbaba csodálatos mozgásformáról is kaptak ízelítőt.


Fotó: N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami

Engert Jakabné, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke nyitóbeszédével és Szabóné Kis Éva főszervező köszöntőjével indult a délelőtt. A hangulat szuper volt, az édesanyák szuper jófejek és nagyon érdeklődőek voltak, nemcsak a helyi kismamákat érintő cégekkel ismerkedhettek meg, de a helyi védőnők minden kérdéseikre szívesen válaszoltak. Czinkóci-Dori Szilviék Maminbaba latin fitness bemutatójával mindenkit lenyűgöztek, a gyerekek pedig a közönség soraiból egytől egyig táncra perdűltek. Én meg csak irigykedve néztem őket, hogy én ezt már sosem próbálhatom ki :D

Természetesen a nagyobb gyerekek is megtalálták a maguk szórakozását, kézműves és játékos foglalkozások keretein belül. Egyszóval a szervezés szuper volt, a társaság pont ideális és bátran kijelenthetjük, hogy elindult Kecskeméten valami, valami ahol a családok állnak az első helyen!

Mi is ott voltunk :) 


Fotó: N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami


Fotó: N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami


Fotó: N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami


Fotó: N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami


Fotó: N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami


Fotó: N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami


Fotó: N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami


Fotó: N&H Photography - NH Helga - Kecskemétimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére