Jelenlegi hely

A ballószögi kis falú közössége nagyon összetartó, vasárnap a piacon sütizhettek Leviért!

Zentének sikerült, Levinek is sikerülhet, hogy elkezdje az életmentő kezeléshez szükséges vizsgálatokat, hogy még a 2. szülinapja előtt meg is kapja a kezelést. Már csak 6 nap maradt, hogy össze gyűjtsék a 700 millió forintot! (péntek - október 25.)

Példátlan összefogást tapasztalhattunk Zente támogatásában, vagy épp a napokban sikeres „kampányt” záró Pesti Csilla esetében, ahol a 17 hónapos kislány édesanyjáért folyt a gyűjtés. De számtalan esetben álltatok egyként a kecskeméti Kecsap jótékonysági céljai mögé. Megváltozott valami, kezdjük érezni, hogy közösen, egy jó célért, kicsi apró adományokkal, kimondhatatlan összegeket tudunk összegyűjteni, amivel életeket menthetünk meg.

 

A ballószögi kis falú közössége nagyon összetartó, és most ők is segítenek Levinek!

Adománygyűjtő sütizést rendeznek Leventének a Ballószögi kispiacon - hiszen szorít az idő! Aki teheti süteménnyel, üdítővel vagy jelenlétével hozzátudna járulni azt nagyon megköszönnék!!

Tehát mehetsz sütizni, vagy épp vihetsz sütit, amit eladnak a piacon, lesz tea, limonádé és sült tök is.

Helyszín: Ballószögi piac
Időpont:  2019. október 27. délután

Várnak mindenkit szeretettel vasárnap délután a Ballószögi kispiacon! Fogjunk össze, MI is tehetünk azért, hogy esélyt kapjon!

Ha bármiben tudtok segíteni keressétek Garaczi Nikolettet 06-70/53-59-123.
A Facebook eseményhez pedig itt tudtok csatlakozni!


És ha valaki a süti árát inkább elutalná, az itt teheti meg!

Leviről több információt itt találtok!

Összefogás Levente Lépteiért Alapítvány

Számlaszám:
10402221-50526856-49831002
IBAN szám:
HU21 10402221-50526856-49831002

Devizaszámla EUR:
10402221-50526856-49831019
IBAN szám:
HU47 10402221-50526856-49831019
SWIFT kód: OKHBHUHB

Paypal:
https://www.paypal.me/adomanyLevinek

Gofundme euro:
https://www.gofundme.com/f/levente-sma-2

Gofundme font/pound:
https://www.gofundme.com/f/levente-sma

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére