Jelenlegi hely

Elindult a jelentkezés a Fiatal Tehetség Program kecskeméti központjába!- Egy suli, ahol se írni, se felelni nem kell, mégis mindent megtanulnak a gyerekek!

Maxim, az első szülöttem, immáron három éve a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kecskeméti Fiatal Tehetség Programjába jár, ez gyakorlatilag egy iskolán kívüli program.

Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni nektek, akkor csak annyit mondanék, itt csak olyat tanulnak játékosan a gyerekek, amik a rendes iskolából kimaradnak, de az élet legfontosabb dolgai. A lényeg, hogy CSAK 5. osztályban lehet felvételt nyerni, és 8. osztályig kíséri az általános iskolásokat. Szóval ha most 4.-es a gyermeked, akkor jól figyelj, mert lehet itt a nagy lehetőség! - Makai Mariann írása.

Nem feltétlenül vallom azt, hogy egy gyereknek a legfontosabb, hogy lexikális tudása legyen, persze a jó felvételihez az kell, de az életben "maradáshoz", meg még egy kis extra! És bizony ezt nem az állami oktatás terén lehet kiaknázni. Mivel a suli mellett Maximnak igen csak van még kapacitása a világra, erősen elkezdtünk gondolkodni, hogy milyen irány lehetne neki jó, ami nem kimondottan a lexikális tudását növelné, hanem inkább a való világra készítené fel. Így akadtam 3 éve rá az MCC képzésére, és kis kutakodás után nem is volt kétség, hogy bizony ez az ami kell nekünk. 


Középen Maxim ♥

Természetesen az még kevés volt, hogy engem felvillanyozott a gondolat, hogy ide járjon, neki kellett ezt belülről éreznie, hogy igen, a szabadidőmet én erre akarom rááldozni… Miután megmutattam a tematikát, hogy mit tanulnak majd az ötödikesek, kapásból rávágta, hogy jelentkezik! Persze mert mi is érdekel egy 10 éves fiút? Robotika, internet, média…

Ezekkel a kurzus tematikákkal el is volt ültetve a bogár a kis fejecskéjben...

Nyílvánvalóan én meg csóváltam a farkamat, hogy az én kétlábon járó technikai cyber gyerekemnek ez mellett valahogy majd csak lenyomják még azt a másik 5 kurzust is, ami meg nekem volt fontos. Például, pénzügyi nevelés, környezettudatosság, egészségügyi nevelés, művészet, és ami döntött nálam az a biztonságos internethasználat. 

Lassan meg lesz a harmadik évünk is!

Nem kimenekíteni akartam a közoktatásból, egyszerűen csak lehetőséget kerestem rá, hogy a suli mellett valóban életrevaló tudásra is szert tegyen.

De így végignézve a három évet, valóban nem egyszerű, hiszen a rendes suli időn felül jár ide és rá kell áldozni ezért egy hónapban legalább két szombatot.

Neki ez viszont egyáltalán nem teher, miért is lenne, itt nem kell tanulni, nem kell érthetetlen fogalmakat magolni, még csak írni sem kell semmit, nincs HH-s gyerek, sőt olyan se, aki szekálna bárkit is. Az oktatás élménypedagógián alapul, élvezi minden percét és ezáltal meg is tanulja azt. Pl. az egészségügyi kurzuson kimentek a mentőállomásra és ott, játszva elemezték a különböző baleseti eseményeket, a végén, tetőtől talpig bekötözték egymást, a móka mellett megtanult egy sebet ellátnit, tudja hogy kell újraéleszteni, ha baj van kinek kell telefonálni.

Számadás itt is kell, de egészen más módon, mint a hagyományos iskolában. Itt nem kell felelni, vagy dolgozatot írni. Az anyagokat videón kapják meg, amit szintén "gyerekek", inkább fiatalok adnak le, teszteken küldi be a válaszokat, ami játékos formában zajlik, viszont az anyag nem kicsi. És általában egy videós beküldendő feladatot is meg kell csinálni. Az egészségügyi kurzuson ő egy teljes balesetet rekonstruált a sárgarépa pucolás veszedelmes világáról. Némi hezitálás után szájkonturral és ketchuppal  imitált véres balestet, szakszerűen doktori pontossággal látta el. Előtte esküszöm elszaladt volna inkább, mint hogy megpróbálja megoldani.

Órákig tudnék mesélni, hogy mennyi klassz dolgot tanultak, tapasztaltak meg a két év alatt a kísérleti tudományokon keresztül a művészetekig bezárólag, és minden nap úgy jött haza, hogy: anya ez fantasztikus nap volt! Persze mert itt elővehetik órán a mobilokat, videókat csinálni a csoportmunkákról, vagy épp azon dolgoznak, pl. mikor animációs filmet készítettek.

Mindezt azért írtam, mert elindult a jelentkezés a szeptemberi kezdésű 5. évfolyamba. Jelentkezni 2020. aug 30-ig lehet.

Ami fontos, hogy csak 4.-es korban lehet jelentkezni, és ha felvételt nyer, akkor 5,6,7 és 8. évfolyamra nyer felvételt. A suli ingyenes, de csak 25 gyereket vesznek fel, és ha 4.- ben nem jelentkeztek, később már nincs lehetőség csatlakozni. 

Sok szeretettel várják minden olyan negyedikes diák jelentkezését, akik a következő tanév őszén lépnek ötödik osztályba!

Ákos és Tomi felügyel és van a gyerekekkel az épp aktuális oktató mellett, akiket a gyerekek egytől egyig mind nagyon szeretnek, mondjuk ezen nem csodálkozok, hiszen fiatalok, viccesek és nagyon szeretetteljesen bánnak velük.

Akkor foglaljuk össze, hogy miről is szól hivatalosan is ez a suli és hogy tudtok jelentkezni!

A Mathias Corvinus Collegium egy alapítványi fenntartású intézmény, ami angolszász mintára valósít meg tehetséggondozó képzéseket több, mint 20 éve.  Az élethosszig tartó tanulást támogatva, a teljes képzési ívet követve ötödik osztálytól egyetemig kínál képzéseket. A legkisebbeknek szóló program a Fiatal Tehetség Program, ami ötödiktől nyolcadik évfolyamig kínál gazdagító, tehetséggondozó képzést a diákoknak.

A FIT Program mottója a ’Kaland, közösség, kihívás’. 2021 szeptembertől már 14 magyarországi és 8 külhoni központban lesz FIT, többek között Kecskeméten is, ahol jelenleg  már 4 évfolyamon (5-6-7-8osztály), közel 100 diákkal foglalkoznak.

Komplex, tehetséggondozó képzést kínálnak diákjaiknak, minden tanévben 8-8 olyan hiánypótló témakört dolgoznak fel, amelyek kiegészítik, esetenként foltozgatják a közoktatás hiányosságait. Mindez ötödik évfolyamon teljesen ingyenes, utána is minimális költségű (10.000 Ft/év). A program védnökei Dr. Kádár Annamária és Dr. Bagdi Emőke.

A FIT Program céljai közé tartozik, hogy a szülőkkel együttműködve segíthessék diákjaik fejlődését, kibontakozását adott területeken, próbálják megtalálni, mi az, ami a gyerekeket mélyen foglalkoztatja, mely területek teljesítenek kiemelkedően.

Képzéseik szombatonként, évente 16 alkalommal valósulnak meg. Diákjaik kis csoportokban dolgoznak, minden témakört élménypedagógiai eszközökkel dolgoznak fel, a cselekedve tanulás elvét követve gyakorlati feladatokon keresztül.

A programba a jelentkezést követően egy felvételi eljárás keretein belül van lehetőség csatlakozni, évente 25 diák számára tudnak helyet biztosítani. A felvételi nem tárgyi tudást mér, általános intelligencia felmérésen, csoportfeladatokon és beszélgetésen vesznek részt a diákok.

 Maxim elől zöld pólóban

A képzés olyan hiánypótló, szemléletformáló témákkal foglalkozik a teljesség igénye nélkül, mint az egészségügyi tudatosság (újraélesztés, sebesült-ellátás), robotika, drónok világa, élménybiológia, pénzügyi tudatosság, vagy internet-használati tudatosság. Mindez inspiratív, modern környezetben.

A képzéseket online videó anyagok és feladatok egészítik ki, az éves munkát pedig egy nyári táborral koronázzuk meg.  A tanév során kétszer, sok oldalú teljesítmény értékeléssel segítik a diákok fejlődését, mindemellett folyamatosan nyomon követik az egyéni haladási utjaikat.

A tanév során a diákok szüleinek is kínálnak ingyenes programokat, előadásokat, hogy ilyen formán is erősítsék az együttműködésüket.

JELENTKEZNI ITT TUDTOK!

Elérhetőség:

  • Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Program - Kecskemét, Csongrádi utca. 37.
  • Email: atoth@mcc.hu
  • Telefon: + 36 (30) 392 3412
  • Web: fit.mcc.hu

Makai Marianna - Kecskemétimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére