Jelenlegi hely

A gyerekszobába is kerülhet kanapé

Kevesen gondolnak rá, de a kanapé gyerekszobák esetében is praktikus megoldásnak számít. Sőt bizonyos helyzetekben igazán hasznos, főleg a kis alapterülettel rendelkező helyiségek esetében.

A helyspórolásban a kanapék is segíthetnek a gyerekszobák esetében

A gyerekszobák általában nem rendelkeznek nagy alapterülettel, szóval kiemelten fontos spórolni a hellyel. Mindenki próbálja elkerülni, hogy zsúfolt legyen a gyerekszoba, emiatt sok esetben problémát okoz a holmik elhelyezése. A helyspórolásban a kanapék is segíthetnek, ugyanis jóval kisebb helyet foglalnak el, mint az ágyak. Praktikus, esztétikus és dizájnos megoldást kínálnak minden kis alapterülettel rendelkező gyerekszoba esetében. Mivel ággyá alakíthatóak, nappal a kanapé, éjjel pedig az ágy szerepét töltik be. Ráadásul rendkívül könnyen átvariálhatóak, a gyermekek is egyszerűen el tudják végezni ezt a feladatot. Ráadásul ágyneműtartóval is rendelkezik jó néhány változat, így az ágynemű sem foglal feleslegesen helyet máshol. Nem szükséges, hogy a komódok töltsék be az ágyneműtartó szerepét. A kényelmes matraccal ellátott, kinyitható kanapé minden gyerekszobában jól funkcionál.

Minden gyermek egyszerűen megtalálhatja a számára leginkább tetsző változatot

Különféle színekben kaphatóak ma már kanapék, így könnyű megtalálni azt a változatot, mely a leginkább illik az adott gyerekszoba hangulatához. Továbbá jó szolgálatot tesznek a gyerektextíliák, például a lepedők, a párnák, a takarók és az ágyneműhuzatok, amelyek segítségével még különlegesebbé varázsolható a helyiség hangulata. Minden gyermek egyszerűen megtalálhatja a számára leginkább tetsző változatot. A kanapék egyszerűen átalakíthatóak és mozgathatóak, továbbá tökéletes helyet biztosítanak a pihenéshez, a játékhoz és a tanuláshoz egyaránt. Azonban a választás előtt mindenképpen érdemes méréseket végezni a gyerekszobában, hogy mindenképpen olyan darabra essen választás, mely méret tekintetében is tökéletesen illeszkedik az adott helyiségbe.

A fotó forrása:

Pixel-Shot / Shutterstock.com

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Ugrás az oldal tetejére