Jelenlegi hely

Idén is jónak ígérkezik a Kecskemét Téli Fesztivál!

Az idei évben a Kecskeméti Téli Fesztivál és Vásár, az adventi hétvégéken térségi vagy Kecskeméthez kötődő fellépőkkel, ünnepváró, szívmelengető eseményekkel készül a hagyományosan karácsonyi fényekbe öltöztetett Főtéren. Az adventi programok mellett, december 6-án pénteken ellátogat a rendezvényre a Mikulás is, december 13-án pedig Luca Napja és Boszorkány péntek 13 várja a téli időjárástól sem félő publikumot.

A karácsonyi műsorok mellett egyedi adventi látvány készül a fesztivál több pontján. Hétvégi napokon 16-19 óra között élettel telik meg a Hírös Forrás környéke is, hiszen a szeretet hírnökei és a Hírös Agóra nemzetközi angyalai várnak majd mindenkit.

JÉGPÁLYA ÉS TÉLI VÁSÁR

A főtéren megszokott módon jégpálya és vásár folyamatos nyitva tartással várja a közönséget. Itt egy pohár gőzölgő, forró italt, kürtöskalácsot, sült gesztenyét, esetleg churrost szorongatva lehet válogatni a praktikus karácsonyi ajándékok, díszek között. A forgatagot december 14-től kézműves, termelői vásár teszi teljessé.
 

MINDEN NAP EGY KIS BULI

Az idei év újdonsága, hogy karácsony után egészen szilveszterig minden nap lehetőségünk lesz beiglitől kerekedő boldogságunkat átmozgatni, hiszen december 27. péntektől az év utolsó napjáig minden nap táncra perdítő mulatságra számíthatunk. Fiatal tehetségek energikus élőzenei koncertjei gondoskodnak arról, hogy 2019-et mulatva búcsúztassuk el a különböző zenei stílusok között kalandozva az évvégi hűvös téli estéken.

Minden korosztály egyaránt megtalálhatja a magának valót:

  • a felnőttekre december 27-én egy vad, őrült, ugyanakkor szenvedélyesen romantikus rockabilly csapat, a King Cat Rtythm,
  • december 28-án a kecskeméti gitárvirtuóz Ritmo és Péterffy Lili fergeteges pop bulija,
  • december 30-án pedig a tiszakécskei Mayfly zenekar vár fekete-fehér billentyűfutamokkal, dögös szaxofonszólókkal tűzdelt funky koncertjükre.
  • A szervezők a gyerekre, családokra is gondoltak, hiszen december 29-án vasárnap délután szilveszteri bolondozásra invitálják a kecskemétieket a Mosolyra Hangolókkal.

SZILVESZTERI BULI

Az idei év utolsó éjszakáján pedig még a mínuszok közt is garantáltan felforrósodik a hangulat: zakatoló ritmussal, cirkuszi akrobatákat megidéző színpadi mozgással érkezik Magyarország legőrültebb rockabilly csapata, a Ricky and the Drunken Sailors, majd 22 órától Lóci Játszik, azaz színpadra lép a nyári fesztiválok új kedvence, a szatirikus humorral átitatott koncertjeiről ismert és kedvelt szupercsapat. Őket a „legendás” Jozzy követi felejthetetlen slágerek lejátszásával, és természetesen éjfélkor tűzijáték festi meg az eget.

Minden program ingyenes! Hamarosan olvasható lesz a rendezvény teljes programja, valamint Kecskemét adventi kínálata online kiadványban is, érdemes lesz követni a fesztivál facebook oldalát a mindig friss információkért. A City App Kecskemét alkalmazás letöltésével pedig mindenki a saját mobiltelefonján követheti az eseményeket.

Egy kis ízelítő:

Livingroom koncert

Nov. 30. 19 óra,  Főtéren

Pély Barna koncert

Dec. 6. 19 óra,  Főtéren

Fourtissimo adventi koncert

Dec. 7. 19 óra, Főtéren

Kuna Lajos és tanítványai bemutatják: RÉZ-HANGOK

Dec. 8. 16 óra, Főtéren

Luca Napja és boszorkány péntek 13

Dec. 13. 18 óra, a Rákóczi úttól a kecskeméti Főtérig

Oti Voice & Bass koncert

Dec. 14. 19 óra, a Főtéren

Betlehembe jer, pajtás! A Zegernye Zenekar adventi ünnepváró műsora

Dec. 15 . 16 óra,  Főtéren

Jakobicz Dorottya koncertje

Dec. 20. 19 óra, a kecskeméti Főtéren

SoulFool Quartett

Dec. 21. 19 óra, Főtéren

Nyiss kaput, angyal! bábtáncoltató betlehemes játék

Dec. 22. 16 óra, Főtéren

Péterffy Lili és Ritmo koncert

Dec. 28. 19 óra, a kecskeméti Főtéren

Szilveszteri bolondozás a Mosolyra Hangolókkal

Dec. 29. 16 óra, a kecskeméti Főtéren

Ricky and the Drunken Sailors koncert

Dec.31. 19.30 óra, a kecskeméti Főtéren

 

 

Téli Fesztivál: 2019. november 30.-2020. január 1. Részletes programot itt találod!

Kecskeméti Téli Fesztivál elérhetőségei:

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére