Jelenlegi hely

Játszóteret kapott a kecskeméti gyerekosztály! Lehet, hogy tényleg angyalok vannak köztünk?

Egy újabb jó tett Kecskeméten! Lehet, hogy tényleg angyalok vannak köztünk? A kecskeméti kórházban lábadozó kis lurkóknak, egy játszóteret adományozott a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Nagyszerűek ezek a kezdeményezések, hiszen a gyerekeknek nagyon fontos, ha már bekerülnek a kórházba, azt milyen minőségben élik meg. Így talán kicsit könnyebben eltelik az az idő is.


Kép: Hiros.hu

"Új játszóteret adtak át ma a Bács-Kiskun Megyei Kórház területén a kórházban gyógyuló gyerekek nagy örömére. A Mercedes  Az udvari játékok azt a célt szolgálják, hogy a kicsik ne kórházban, sokkal inkább egy hétköznapi közegben érezzék magukat.

A kórház gyermekosztályán gyógyuló kis betegek a néhány nappal ezelőtt kapott elektromos kisautóikkal érkeztek az átadóünnepségre, és boldogan vették birtokba az új játékokat, amelyek remélhetőleg egy kis örömet csempésznek majd a gyógyulás folyamatába. A beruházás célja ugyanis ez volt.

- Az volt a cél, hogy egy olyan helyet létrehozzunk a gyerekeknek, ahol azért még jobban azt tudják érezni, hogy nem kórházban vannak, hanem egy hétköznapi közegben, és innen jött az ötlet. Még márciusban indult el ennek az egésznek a tervezése, az árajánlatokkal, tervekkel együtt, és utána megvalósult végül is a projekt. Ugye pont ebben a pillanatban történik az átadás, a gyerekek által az átvétel. - nyilatkozta a Kecskeméti Televíziónak Dr. Horváth Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kórház orvosigazgatója.


Kép: Hiros.hu

- Most is aktívan, nemcsak pénzügyi támogatásban vettek részt, a megvalósulásban, hanem a kert rendezésében, illetve a munkálatokban is, hogy ez megvalósulhatott. - mondta Dr. Horváth Zsolt.

Az orvosigazgató örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a különböző vállalatok ilyen aktívan hozzájárulnak ahhoz, hogy a kórházban gyógyulók minél könnyebben és feszültségmentesebben vészeljék át a nehézségeiket.

Forrás: Hiros.hu"

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ugrás az oldal tetejére