Jelenlegi hely

Jógázz ingyen Kecskeméten is a Jóga Világnapján!

Szeretnéd kipróbálni, vagy már a jóga szerelmese vagy? Vagy csak megmutatnád gyermekednek? A Jóga Világnapja alkalmából ingyenes rendezvény lesz június 19-én Kecskeméten is, az Arborétum területén a Kápolna előtti focipályán.

  • 17 órától a gyermekekkel jógázunk, egy mesén keresztül állatokat elevenítünk meg, nagy átéléssel. Semmilyen előképzettséget nem igényel, bárki kipróbálhatja.
    A gyermekek sokkal hamarabb tudnak ennek  részévé válni, mint azt a szülő gondolná. Ők benne vannak a mesében, önmaguk formálódnak egyszer elefánttá, máskor majmokká stb, miközben észre sem veszik, hogy  kellemesen mozognak.  A szülők meglepődnek, hogy mennyire a jelenbe hozza ez a mozgás a gyermeküket.






     

 

  • 18,30-tól vinyasa flow jógastílusban a felnőttekkel jógázunk. Ez a stílus lehetővé teszi a folyamatos-áramló mozgást, amelyet a napüdvözletekkel kötünk össze.

    Aki részt vett már ilyen órán, azok tudják, hogy nem tudnak másra figyelni, csak az oktató instrukcióira, amelyek a testrészek igazításáról és a légzésfigyelésről szól. Közben nem gondolkodnak azon mit mondott a főnököm tegnap, vagy mi lesz a vacsora, vagyis az elme hullámzásai megszűnnek, lecsendesednek, a jógázó a jelenben van. Ugyanazt érik el, mint a gyerekek, egy mozgó meditációban vesznek részt, amelyet  relaxációval zárunk.



Mit kell vinnem?

  • csak egy jóga matrac kell hozzá vagy egy polifoam, de megteszi egy takaró is. Amelyen mezítláb vagy zokniban jógázunk, kényelmes rugalmas öltözetben.

Szólj barátaidnak, családtagjaidnak, ismerőseidnek, hogy minél többen csatlakozhassanak ehhez a nagyszerű élményhez! Célunk, hogy minél többen jógázzanak, és országos szintű összefogásra invitáljunk mindenkit. A Jjóga Világnapján velünk jógázó gyerekek kutyás jóganoteszt kapnak ajándékba!

A Vinyasa Flow Jóga Egyesület és a Gyermekeink Mozgásáért Egyesület az idén is összefogja az ország jógaoktatóit, hogy minél többen jógázzanak együtt az ország számos pontján, amelyről ezen a honlapon lehet tájékozódni bővebben:

jogavilagnapja.hu

Sokan előítéletekkel vannak a jóga iránt, de ők még nem jógáztak soha, csak tévesen gondolkodnak ezzel kapcsolatban, célom az, hogy ezt megváltoztassam, és minél több ember tudja hasznosítani a jóga terápiás hatását. Ha már gyermekkorban megtanul valaki relaxálni, felnőttként ez sokkal egyszerűbben fogja tudni alkalmazni. Sok felnőtt számol be nekem arról, hogy egyszerűen képtelen egy adott dologra koncentrálni relaxáció közben! Ezt gyakorolni kell ahhoz, hogy ezt be tudja építeni  a mindennapjaiban. Ettől érezheti magát kipihentnek, kiegyensúlyozottnak.

Számtalan inger éri az embert a mindennapokban, amelyekhez stressz is párosul, ha ezekre az ingerekre mi nem jól reagálunk. Ráadásul jön a nyomás, hogy életmódot kell váltani, de hogyan?

Erre nézve számtalan “receptet” találunk a világhálón, amelyek azonnali hatást eredményeznek.

A  hozzámfordulóknak minden esetben az a javaslatom, hogy ezeket a változásokat szabják önmagukhoz, kis lépésekben korrigálják a döntéseiket pl.péksütemény helyett válasszanak egy almát.

Kevesen gondolják azt, hogy a változás itt kezdődik, amelyhez a jóga egy kiváló eszköz, lecsendesíti az agy állandó sóvárgását pl. az ételek íránt. A fizikai testet  átmozgatja, erősíti, hosszú távon szép ízmokat épít. Fejleszti a test tudatosságát, ami fontos ahhoz, hogy az életmódváltásban sikereket éljen meg,  és ne adja fel amit addig elért!

Ha valakinek lenne még kérdése, tegye fel nekem a  berenyizsuzsi72@gmail.com-on.

Szeretettel: Berényi Zsuzsana

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
Ugrás az oldal tetejére