Jelenlegi hely

Katona József Napok monológ felolvasóverseny eredményei

2015. november 16-án, hétfőn 14 órakor a Hírös Agóra - Ifjúsági Otthonban került megrendezésre; „Él még Bánk…” című monológ-felolvasóverseny, melynek eredményeit itt olvashatjátok.

2015. november 16-án, hétfőn 14 órakor a Hírös Agóra - Ifjúsági Otthonban került megrendezésre a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Helyi Csoportja és a Hírös Agóra - Ifjúsági Otthon közös szervezésében a KATONA JÓZSEF NAPOK rendezvényeként:

„Él még Bánk…” című monológ-felolvasóverseny Katona József Bánk bán c. drámája megjelenésének 195. éve és Vörösmarty Mihály születésének 215. évfordulója alkalmából valamint a kecskeméti születésű első magyar színigazgató, Kelemen László emlékére a felolvasóversenyen Katona József és Vörösmarty Mihály színpadi műveiből a versenyzők 1 szabadon választott monológgal készültek. A meghirdetett 2 korcsoportban 33 felolvasó jelentkezett.

A 7-9. osztályosok zsűrizésében részt vett:  

Bajtai Mária, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tagja
Komáromi Attila, a Katona József Társaság elnöke
Varga Mónika, a Kecskeméti Televízió szerkesztő-műsorvezetője

A 10-12. osztályosok zsűrizésében részt vett:

Földesdy Gabriella, a Madách Irodalmi Társaság tagja
Hegedűs Zoltán, a Katona József Színház Jászai Mari-díjas művésze
Székelyné Kőrösi Ilona helytörténész, a Katona József Emlékház vezetője

 

Megnyitotta: Földesdy Gabriella a Madách Irodalmi Társaság tagja Kísérletek a nemzeti dráma megírására vetített képes előadásával: Katona József, Vörösmarty Mihály és kortársaik jelentősége és küzdelme a magyar nemzeti dráma és a magyar nyelvű színjátszás megteremtéséért.

Közreműködtek: az Ifjú Morbid Színjátszó csoport tagjai, akik a Bánk bán c. dráma szereplőinek - Melinda, Gertrudis, Bánk, Tiborc – jelmezét öltötték magukra. A jelmezeket a Katona József Emlékház bocsátotta rendelkezésünkre.

Szereplésük alapján a következő diákok értek el helyezéseket a korcsoportjukban:

7-9.o korcsoportban:

1. helyezést ért el: 

Belényesy Zsófia        9.o. Katona József Gimnázium felk. tanára: Orbán Edit

2. helyezést ért el megosztva: 

Horváth Csanád         9.g.Kodály Iskola                  felk. tanára: Dr. Debreczeni Józsefné

és

Pintér Ágnes               9.o. Református Gimnázium  felk. tanára: Kovács Zoltán

3. helyezést ért el megosztva:

Szabó Árpád              7. o. Vásárhelyi Pál ÁI.       felk. tanára: Vajdáné Jandrasits Orsolya

és

Minárovics Réka        9.o. Református Gimnázium  felk. tanára: Kiss Zsuzsanna

Magyar Irodalomtörténeti Társaság különdíja:

Honti Dorka               9.o. Református Gimnázium  felk. tanára: Krettné Bagi Márta

Katona József Társaság különdíja:

Fehér Lili                    9.o. Széchenyi I. Szakk.         felk. tanára: Kovács Ágnes

10-12.o. korcsoportban:

1. helyezést ért el és a Magyar Irodalomtörténeti Társ. különdíja:

Szigeti-Lőrincz Laura 11. o. Katona József Gimnázium felk. tanára: Orbán Edit

2. helyezést ért és a Katona József Társ. különdíja:

Csontos Anna             12. o. Református Gimnázium felk. tanára: Tusáné Petróczi Lea    

3. helyezést ért el:

Szappanos Janka 12.o. Katona József Gimnázium felk. tanára: Orbán Edit

4. helyezést ért el megosztva:

Szabadi Mózes           9.o. Kodály Iskola                 felk. tanára: Dr. Debreczeni Józsefné

és

Hencz Ráhel               9.o. Kodály Iskola                 felk. tanára: Dr. Debreczeni Józsefné

5. helyezést ért el megosztva:

Gyergyádesz Réka     10.o. Piarista Gimnázium  felk.tanára: Turjánszkyné Tapodi Katalin

            és

Koncz Andrea                        10.o. Kodály Iskola               felk. tanára: Dr. Debreczeni Józsefné

 

Köszönjük az NKA Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégium támogatását, mellyel segítette a Katona József Napok diák rendezvényének megvalósítását.

Csizmadia Ilona programfelelős

Kecskemét, 2015. november 17.      

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére