Jelenlegi hely

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár egészségmegőrző programot indít partneriskoláiban

Minden tisztelet a  kecskeméti Mercedes-Benz gyáré, hiszen  drogprevenciós foglalkozásokat vezet be, annak érdekében, hogy a fiatalok tudjanak nemet mondani a drogra!

Budapest, 2015. november 24., kedd (MTI)

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár komplex egészségmegőrző programot indít, amelynek keretében a cég duális képzésében részt vevő diákok drogprevenciós foglalkozásokon vehetnek részt - közölte a társaság az MTI-vel kedden. A drogprevenció megvalósításában a gyár szakmai partnere a Nemzetközi Kábítószer és Terrorellenes Tisztek és Civilek Egyesülete (NATEA). A programot a jövőben más korosztályokra is kiterjesztik a közlemény szerint.

A program nagykövete többek között Zacher Gábor toxikológus, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ sürgősségi centrumának vezető főorvosa, Gera Zoltán válogatott labdarúgó, Aranyosi Péter humorista. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2012 márciusában nyitotta meg kecskeméti gyárát, mára Magyarország meghatározó befektetője és munkaadója lett. A cég közel 4000 munkavállalót foglalkoztat, és 32 hazai székhelyű beszállítóval dolgozik. A gyárban 2011 óta működik a duális szakképzési rendszer, amelyet a Kecskeméti Műszaki Főiskolával közösen indítottak. 2014 májusában végzett az első 28 középiskolai tanuló, akik mindannyian állásajánlatot kaptak a Mercedesnél. A duális főiskolai képzésben tanulók közül 2016-ban kerülnek ki az első diplomások. Jelenleg 93 szakmunkás és 33 főiskolai duális hallgató tanul, illetve szerez gyakorlati tudást a gyárban.

Forrás MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ugrás az oldal tetejére