Jelenlegi hely

Ki lesz az "Év női példaképe" Bács-Kiskun megyében?

Idén első alkalommal indítottuk el pályázatunkat az Év Női példaképe Bács-Kiskun megyében címmel.
Az elismerés olyan egyszerű, hétköznapi nőkre hívja fel a figyelmet, akik a munkában és a családi életben is példaértékűen helytállnak, így mások számára is erőt adnak és inspirációként szolgálnak nőtársainknak. Legyen az akár fiatal, akár idősebb, dolgozzon saját vállalkozásban, vagy legyen alkalmazott, akár egy intézményben, óvodában, virágüzletben, vagy épp egy multiban.Az előzetes jelölések alapján, a zsűri az összes benyújtott pályázatból tízet juttatott a döntőbe. A választás nagyon nehéz volt, hiszen minden pályázó személyében olyan különleges és példaértékű élettörténetet ismerhetett meg a zsűri, ami sokak számára erőt adhat a hétköznapokban.

Díjak:

Fődíj: Az Év Bács-Kiskun megyei Női Példaképe pályázat 2022. évi nyertesének díja:

    Kattints, hogy milyen csodaszép ez a szálloda!

      További díjak a Példakép Nőknek:

      Zsűri:

      Az Év Női Példaképét a közönség választja ki, a március 3-ig tartó szavazáson <<< SZAVAZÁS >>>. A többi példakép díjazottjait a zsűri választja ki.

      Zsűri tagjai:

      • Makai Marianna - Kecskemétimami
      • Utasi Melinda a Nők a Neten Vállalkozásfejlesztési és Pénzügyi Mentora
      • Nagy Ágnes a Nők a Neten Online Vállalkozói Mentora
      • Dr. Illés Nóra a Nők a Neten Harmónia Mentora

      Ünnepélyes díjátadó 2022. március 8-án, Nőnapon.

      PÉLDAKÉP JELÖLTEK:

      Erdős Melinda

      Melinda közgazdászként végzett, és most egy multinál dolgozik, mint árukihelyezési és értékesítési munkatárs. De sokan a kecskeméti Szatyor Bevásárlóközösségből ismerik, hiszen ott vállal önkéntes feladatokat. 5 gyermeket nevelnek párjával szeretetben, a legnagyobb kihívás az életében az volt, hogy olyan munkát találjon, ami összeegyeztethető egy nagycsaláddal.>>>Melindáról bővebben

      Csernák Krisztina

      Krisztina egészségszakpszichológus, Pszichoterapeuta-jelölt és Gyászfeldolgozás Módszer Specialista, aki jelenleg a kecskeméti kórház intenzív osztályán dolgozik. 2 gyermek édesanyja, sajnos ők hárman alkotnak egy családot. Krisztina az egyensúlyt a munka és a család között, egy fix, jól bejáratott rendszerrel tudja megvalósítani. >>> Krisztináról bővebben

      Lengyel Ágnes

      Ági a panelházat egy csodás tanyára cserélte le, HR referensi állását pedig a számára idegen terep váltotta fel, méghozzá az állattartás és a gazdálkodás! A fejés és a sajtkészítés mellett 4 gyermeket nevelnek férjével, tökéletes harmóniában. Hitvallása, hogy csak akkor működik jól az élet, ha közösen egy egységet alkotnak mindannyian.>>>Ágiról bővebben

      Golovics Mónika

      Mónika hosszú ideig nevelte egyedül két gyermekét, éppen ezért, - 8 órás - munkahelye mellett nagyon fontosnak tartja, hogy segítse az egyszülős családokat. Így megalapította Kecskeméten az Egyedülálló Szülők Klubját. Célja, hogy a hozzájuk forduló családoknak segítő kezet nyújtsanak és többféle segítséggel próbálják az életüket jobbá tenni. A legnagyobb kihívás ezek összeegyeztetése, de úgy tűnik, hogy az elmúlt időben sikerrel jár. >>> Móniról bővebben

      Kovács-Dandi Csilla

      Csilla dúla, kismama jógaoktató és a Születésünnep Kecskeméten rendezvény főszervezője. Élete meghatározó feladata a várandósok támogatása és segítése.
      3 kicsi gyermeket nevelnek férjével és könnyedén összeegyezteti a munkát és a családot, szerencsés embernek vallja magát, hiszen azt csinálhatja, amit szeret. >>> Csilláról bővebben

      Horváth-Kenderes Dóra

      Dóra röplabda csapatkapitány, aki NB2-es sportolóként és férfi divat üzletben eladóként dolgozik. Férjével és gyermekével boldog párkapcsolatban él. A család, munka, és a sport mellett fenntartani az egyensúlyt sokszor nem egyszerű, tervezéssel és napirenddel viszont bármit meg tud oldani.>>> Dóráról bővebben

      Fehér-Szenti Annamária

      Manka gyógypedagógus, maszatoló csoportok vezetése mellett, egyéni fejlesztésben autizmus spektrummal, súlyosan és halmozottan fogyatékos, korai étkezési zavarral diagnosztizált gyermekekkel foglalkozik. Egy 3 éves kis örökmozgó anyukája. Férje a legnagyobb támogatója, aki mindenben segíti, motiválja és hisz benne, ő az aki mindig ott van, ha kell és tudja, hogy mit kell mondania, vagy épp mire van szüksége.>>> Mankáról bővebben

      Kretter Bea

      Bea a bajai székhelyű Beango Stílusműhely alapítója, stíluskommunikátor és a Beango női ruhamárka tervezője. Már textiltervezőként országos elsőként jutott be a kolozsvári egyetemre, azóta számos hírességnek és hétköznapi nőknek tervezett már ruhát.
      Elegáns és divat szerető férjével már 13 éve alkotnak szövetséget, és ezt a szövetséget a 4 éves kislányuk koronázta meg.>>> Beáról bővebben

      Szabóné Kis Éva

      Éva védőnőként több ezer kecskeméti családnak kísérte útját a várandósság időszakától a gyermek iskolába kerüléséig. Szinte nem volt olyan szervezet ahol nem segített már, önkéntes szoptatási segítő volt a Kecskeméti kórházban, a Koramentorházban, pedig a koraszülöttségben érintett családokat támogatta, 8 éve az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvány elnöke, ahol a rászoruló kisgyermekes családokat segítik. De 2021. októberétől saját vállalkozásban dolgozik, mint szoptatási tanácsadó és szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens. Mindemellett 25 éve él a férjével boldog családi légkörben, 3 felnőtt gyermekükkel. >>> Éváról bővebben

      Pásztorné Mészáros Szabina

      Szabina 3 gyermek édesanyja, aki a férfias világban is remekül helytáll, hiszen az Auchan áruház éjszakai járőreként, nappal biztonsági őreként dolgozik, sokszor 16-17 órában, egyensúlyt tartva a család és a munka között. Nem meglepő a hivatása, hiszen magyar boxoló bajnok nőként senkitől sem fél. Erős nő, anya, feleség, dolgozó nő, de mindig mosolygósan áll minden nehéz nap elé. >>> Szabináról bővebben

      Szavazni a pályázók fényképéhez feltöltött linkekre kattintva lehet, a szavazáshoz nem kell regisztrálni.

      Minden szavazó 24 óránként egy szavazatot tud leadni. A közönségszavazás 2022. március 3-án délben zárul.

      A Kecskemétimami és az Imami csapata



      Az Év női példaképe pályázat 2022-ben az Imami Egyesület  "Egyensúlyban: nők a családban és a munkahelyen!” című, NEAO-KP-1-2021/8-000814 számú pályázata keretében, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával valósul meg Baranya, Somogy és Bács-Kiskun megyében.

      Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
      Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

      Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

      Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
      Iratkozz fel hírlevelünkre!

      Neked ajánljuk!

      Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

      Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

      Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
      Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

      Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

      Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
      Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

      Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

      A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
      Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

      Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

      Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
      Ugrás az oldal tetejére