Jelenlegi hely

„Kutya- jó” óvodai program a Gyakorló ovi Mókus csoportjában

2019. szeptemberében Neumann János Egyetem Gyakorló Óvoda Mókus  csoportja  elindította a „Kutya – jó” óvodai programot. Ennek keretein belül az óvodás gyerekek szocializációs és érzelmi nevelésének megtámogatása kutyával asszisztált pedagógiával történik.

A kutya, mint segítő társ megszervezett szakemberi háttérrel és rendszeres megjelenésével intézményünkben jó kiegészítője az óvodai nevelésnek. Segítségünkre lehet a kisgyermekeket beszoktatni az óvodába.

A gyermek számára fontos a motiváció, amely ebben az esetben a kutya. A simogatás, játék, mozgás mind generáló erővel hat a gyermek pszichéjére. Mindamellett, hogy feloldja a félénkebb, gátlásosabb gyerekeket, minden résztvevőt segít szocializációjában és sok sikerélményhez juttatja őket. A gyermekek optimális fejlődéséhez mindig valamilyen impulzusra, élményre, gyakorlat közeli tevékenységre van szükség. A program „A kutyával egy mosolyért” alapítvány együttműködésével valósul meg.

A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a Mókus csoportos óvó nénik „különkiadással” készültek a gyerekeknek, hogy ez a csodás, már megkezdett program segítségével tovább tudják tartani egymással és kutyával a kapcsolatot.

Az első „különkiadás” az egyik óvónéni saját kutyájáról, Fahéj mindennapjairól szól, akivel már kölyök korában találkozhattak a Mókuskák. A gyerekek és szüleik örömmel fogadták/fogadják a beszámolókat. A visszajelzésekben kutyás rajzokat, hajtogatást is küldenek. Programjuk így a “négy fal” között is folytatódik.

A második különkiadás Tiszavölgyi család meséje: Pajti. Ez a mese egy igaz történeten alapul és szájhagyomány útján az idősebbek mesélik a fiatalabbaknak generációk óta már ebben a családban.

Fahéjról, Pajtiról és a Kutya jó programról ezen a Blog címen  olvashattok bővebben.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ugrás az oldal tetejére