Jelenlegi hely

Mi is segíthetünk! Kecskemétiek is jelöltek a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra! Hálás köszönet munkásságukért! 2019

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj elismerésben évente kilenc orvos részesülhet. Közülük hetet a nagyközönség választhat ki, a díjat alapító alapítvány pedig két szakmai díjat ad át.

80 év telt el azóta, hogy Magyarországon végzett kutatásainak elismeréseként az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat Szent-Györgyi Albertnek ítélték oda.

Az évforduló alkalmából, a „Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány” létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben, munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri mellett pácienseik is érdemesnek tartanak arra. A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy akár a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

Orvosoknak, akik mindent megtesznek értünk...

...akiket legtöbbször csak akkor keresünk fel, amikor a szükség kívánja. Segítségért megyünk. Hétköznapokon és ünnepnapokon, éjjel és nappal is fordulhatunk hozzájuk, ha nagy a baj. Ők pedig készek segíteni. Köti őket a hippokratészi eskü és még valami, ami ennél is fontosabb, a gyógyítás iránti rendíthetetlen vágy, jobbító szándék, tenni akarás. Amit kapunk tőlük, természetes. Megköszönni mindezt elegánsan nagyon nehéz.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj lehetőséget nyújt arra, hogy megköszönhessük nekik.

Szavazás menete:

Orvos keresése* ablakba írd be a választott orvos nevét vagy a Kecskemét (vagy településed) nevét, majd add meg a saját email címed. A SZAVAZOK gombra kattintva egy automatikus e-mailt küldnek a megadott e-mail címre, melyben kérik szavazatod megerősítését. Egy e-mail címről kizárólag egy orvosra egy szavazat adható le! A szavazás március 16-án éjfélkor zárul. Itt tudsz szavazni



És akikre szavazhatunk, hálás köszönet munkásságukért:

  •     Dr. Kelemen Edit - neonatológus, gyermek tüdőgyógyász, csecsemő- és gyermekgyógyász (Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Kórház)
  •     Dr. Czipott Gabriella - tüdőgyógyász, háziorvos (Kecskemét, Háziorvosi Rendelő)
  •     Dr. Dobozi Tünde - háziorvos, belgyógyász (Kecskemét, Háziorvosi Rendelő)
  •     Dr. Jobbágy Zita - ideggyógyász (Kecskemét, Bács- Kiskun Megyei Kórház)
  •     Dr. Kánitz Edit - gyermekorvos (Kecskemét, Gyermekorvosi Rendelő)
  •     Dr. Kaptás Tibor - idegsebész (Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Kórház )
  •     Dr. Ruzsa Zoltán PHD - invazív kardiológus (Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Kórház)
  •     Dr. Szabó Gábor - sebész (Kecskemét, Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet)
  •     Dr. Szabó Gábor - szülész-nőgyógyász (Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Kórház)
  •     Dr. Tankó András Junior - szülész-nőgyógyász (Kecskemét, Rákóczi Nőgyógyászati Rendelő)
  •     Dr. Trepák Kornélia - sebész (Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Kórház)
  •     Dr. Wórum Endre - nephrológus, obesitológus (Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Kórház)
  •     Dr. Wórum Imre János - általános belgyógyász, nephrológus, magasvérnyomás specialista (Kecskemét, Sárla Klinika)
  •     id. Dr. Tankó András - nőgyógyász (Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Kórház)

 

Megosztásoddal segíted, hogy minél több szavazatot kaphassanak, mert büszkék vagyunk rájuk!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére