Jelenlegi hely

Mire válthatjátok be a kitűnő bizonyítványt, mutatjuk a belépőket

Lassan ott tartunk, hogy ha egy kisdiák kitűnőre végezte el az évet, akkor szép csendben sunnyognia kell, és nem lehet büszke az elért eredményére. Valahogy nem értem ezt a társadalmat, mindenki arra akarja nevelni a gyerekét, hogy legyen elfogadóbb, de pont mi szülők vagyunk, akik ellenpéldát mutatunk gyermekeinknek.

A közösségi oldalon hatalmas felháborodás és megvető kommentek érkeztek, hogy mi az, hogy jutalmazzák ezeket a gyerekeket, különböző belépőkkel! Nem értem, miért baj, hogy jutalmat kapnak, miért kellene szégyellniük, hogy könnyebben tanulnak, vagy, hogy erőn felül dolgoztak egész évben?

Persze ugyanolyan büszkék lehetünk mi szülők (sőt!) a nem kitűnő gyerekre is, mert én már nagyon tudom, a mai iskolarendszer sokszor nem igazságos, sokszor nem követhető, és bizony sokszor nem teljesíthető feladatokat ró a gyerekre, de ez a cikk most nem erről kell, hogy szóljon.

Minap beszéltem egy anyukával, aki mondta, hogy rettentően büszke az ő gyerekeire, az egyik 3,5, a másik kitűnő … és azt mondta lassan a 3,5-öt mondja ki bátrabban, mert érzi, hogy ahogy kiejti a kérdésre a választ, hogy Na, milyen lett a gyerekek bizije? és elmondja, hogy kitűnő, látja a másik oldalon, a csendes elfojtott fintort.

Persze lehet sokak szerint nem a lehető legjobb ötlet a csupa 5-ösöket jutalmazni, de miért is kellene elvenni azoktól a gyerekektől a jutalmat, akik kitűnők lettek?
Persze azért ne feledjük, a gyereket nem a jegyei alapján mérlegeljük, a bizonyítvány csak egy a sok dicséretes dolog közül, legyen az szín ötös vagy épp 3,5…

Úgy hogy nézzük, hogy mire is válthatják be a gyerekek a kitűnő bizonyítványt (minden fellengzés és negatív érzelmet kiváltó kommentek nélkül!).

Kecskemét:

A Petőfi Népe meghirdette a Színötös akciót. Bemutatják azokat a Bács-Kiskun megyei általános iskolás tanulókat, akik kitűnően teljesítették az évet és eredményüket büszkén vállalva jelentkeznek felhívásukra. Nevezhet minden olyan Bács-Kiskun megyei általános iskolába járó diák törvényes képviselője, akinek gyermeke a 2017/2018-as tanévben kitűnő év végi bizonyítvánnyal rendelkezik.

Ajándékuk egy  strandbelépő a Tiszakécskei Termálfürdőbe.

Bővebben

Malom Mozi 

Minden kitűnő bizonyítványért egy mozi jgy jár, amit szeptember 31-ig használhatnak fel és a család többi tagja is kedvezménnyel mehet be. A bizonyítvány mellé megkapták a jegyeket!

Alföld Áruház

Ha jól sikerült a bizonyítványod, fénymásold le, vagy fotózd le, hogy egész nyáron be tudd mutatni a pénztárosnak, és megkapd a megérdemelt engedményt a sport-játék osztályon!

Auchan

Mutasd, ha színötös!

Hozd be színötös bizonyítványod 2018. június 15. és június 30. között a hozzád legközelebb eső Auchan áruházba, mert díjazzuk a szorgalmadat! Mutasd be a vevőszolgálaton a bizonyítványod és a garantált írószer csomag mellett részt vehetsz a sorsoláson, ahol megnyerheted a 4 db bicikli egyikét!

Bővebben

Fővárosi Nagycirkusz



Az ingyenes cirkuszlátogatási lehetőség a kitűnő tanulók számára a Fővárosi Nagycirkusz, valamint az ország összes utazó cirkuszába.

A MÁV-START Zrt. minden kitűnő tanuló diáknak, aki felmutatja cirkuszi belépő kuponját (Budapestre), valamint a beváltott cirkuszjegyét (vissza), 90% utazási kedvezményt biztosít, 1 fő kísérője pedig 50%-os jeggyel utazhat.

Érvényes: 2018. június 27. – szeptember 9.

Az utazó cirkuszok résztvevőiről itt tudsz tájékozódni

Budapesti Gyermekvasút

Nem kell fizetniük az utazásért július 15-ig a budapesti Gyermekvasúton azoknak az általános és középiskolás tanulóknak, akik a jegyváltáskor bemutatják eredeti kitűnő bizonyítványukat.

Bővebben

A cikk azért született, hogy a kitűnő tanulók, ha már jár nekik a belépő, legalább tudjanak róla, és bizony bátran legyünk büszkék rájuk! De független a jegyektől, legyünk büszkék minden gyerekre, mert az amit, és ahogy végig csinálták az évet, emberfeletti lenne még egy felnőttnek is!

Makai Mariann

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére