Jelenlegi hely

Nyílt napok és beiratkozás a kecskeméti bölcsődékbe

Kecskeméti bölcsődékben is elkezdődnek a beiratkozások és ezzel egy időben áprilisban a nyílt napok, melynek keretében sok szeretettel várnak minden érdeklődő családot, hogy közelebbről megismerkedhessenek az intézményekkel.

Bemutatják a bölcsődét, a környezetet, az ott folyó életet, nevelő munkát. Az érdeklődők megismerkedhetnek a gondozó - és dajka nénikkel, a társakkal, bepillantást nyerhetnek a bölcsi napirendjébe, a szokásokba, s abba a sok vidám játékos tevékenységbe, melyek nap mint nap a kicsik életét kísérik.

Remélik, hogy ezeken a találkozókon lehetővé válik megérezni a hely, a légkör hangulatát, s a szülők megbizonyosodhatnak arról, hogy az ide érkező apróságok nyugodt, kellemes, szerető közegbe kerülnek. (Váltócipőt vigyetek!)

BEIRATKOZÁS

A beiratkozás is a bölcsődékben lesznek, ott fogjátok megkapni a jelentkezési lapot, és ott tudtok majd jelentkezni is!

NYÍLT NAPOK
 

Macskacicó

Kecskemét, Tóth László sétány 2.

2019. 04. 13-án szo. 9 – 12 óráig

Pillangó

Kecskemét, Széchenyi sétány 2.

2019. 04. 13-án szo. 9 – 12 óráig

Aranyhaj

Kecskemét, Lánchíd u.14.

2019. 04. 13-án szo. 9 – 12 óráig

Csengettyűs

Kecskemét, Daróczi köz 16.

2019. 04. 13-án szo. 9 – 12 óráig

Pöttömke

Kecskemét, Mátis Kálmán u. 6.

2019. 04. 27-én szo. 9 -12 óráig

Pöttyös

Kecskemét, Klapka u. 18.

2019. 04. 27-én szo. 9 -12 óráig

Csipcsirip
 
Kecskemét, Forradalom u. 5. 2019. 04. 27-én szo. 9 -12 óráig

Katica

Kecskemét, Agyag u. 4.

2019. 04. 27-én szo. 9 -12 óráig


MIKORTÓL MEHET BÖLCSIBE A GYEREK?

Bölcsődébe a gyermek húszhetes korától vehető fel és gondozható:

- annak az évnek az augusztus 31-éig, amelyben a harmadik életévét, a sajátos nevelési igényű gyermek a hatodik életévét betölti,

- a következő év augusztus 31-éig, ha a harmadik életévet szeptember 1-je és december 31-e között tölti be a gyermek, és a szülő, törvényes képviselő nyilatkozik arról, hogy a gyermek napközbeni ellátását eddig az időpontig bölcsődei ellátás keretében kívánja megoldani,

- ha a gyermek harmadik életévét betöltötte, de testi vagy értelmi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, és óvodai jelentkezését az orvos nem javasolja, bölcsődei ellátás keretében gondozható, nevelhető a gyermek negyedik életévének betöltését követő augusztus 31-éig.

A kecskeméti bölcsődékről itt találtok bővebb leírásokat!

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ugrás az oldal tetejére